szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bírálja Ali Laridzsáninak, a nukleáris ügyek iráni főtárgyalójának a leváltását 22 reformpárti és egy konzervatív parlamenti képviselő Mahmúd Ahmadinezsád államfőhöz írt levelében - jelentette vasárnap a Fars iráni hírügynökség.

"A jelenlegi kényes politikai helyzetben a nukleáris főtárgyaló lecserélése ellentétben áll a nemzeti érdekkel. Az elnöknek türelmesebben és körültekintőbben kell cselekednie" - olvasható a levélben. Az aláírók egy kis frakciót alkotnak a 290 fős teheráni parlamentben. A kormány szóvivője október 20-án jelentette be, hogy az államfő elfogadta Laridzsáni lemondását, és helyébe Szajed Dzsalilit nevezte ki. Dzsalili a hírek szerint sokkal közelebb áll Ahmadinezsádhoz, mint Laridzsáni, akinek gyakran volt nézeteltérése az elnökkel a Nyugattal való tárgyalási taktikát illetően. Laridzsáni állítólag már többször le akart mondani.

A bejelentés után is született egy levél 167 parlamenti képviselő aláírásával, ők dicsérték Laridzsáni teljesítményét, ami szintén az elnöknek szóló bírálatnak számít. Laridzsáni lecserélését azóta több újság is kritizálta, s politikusok is helytelenítették,  köztük a legfőbb iráni vezető, Ali Hamenei ajatolláh nemzetközi ügyekben illetékes tanácsadója. A külügyminisztérium szóvivője, Mohammad Ali Hoszeini azonban kijelentette:  az iráni vezetők álláspontja egységes a nukleáris dosszié ügyében, amit az is bizonyít, hogy az Európai Unió főképviselőjével, Javier Solanával  megtartott október 23-i római találkozón mind Laridzsáni, mind az új főtárgyaló, Dzsalili is részt vett. Laridzsáni a római tárgyalásokon Hamenei ajatolláh képviseletében vett részt. Solana és az iráni tárgyalók is konstruktívnak nevezték az iráni atomprogramról Rómában tartott tárgyalásokat, és közölték, hogy várhatóan még november vége előtt ismét találkoznak.



MTI 2007. október 28., vasárnap 16:42
  Információ

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Hét nap

Új iráni atomalkusz

Váratlanul lemondott posztjáról szombaton az iráni nukleáris főtárgyaló, Ali Laridzsani, akivel a Nyugat 2005 óta...