A bátyjánál öt évvel fiatalabb Raúl Castro már a rezsim első napjaiban arra jelöltetett ki, hogy a hatalom örökösévé váljon, sőt Fidel Castro nem érthető meg nélküle. A kubai forradalom biztosítékát Raúl katonai vezetői szerepében kell látni: az ő elsőrangú és állhatatos teljesítményében, amit a kubai fegyveres erők vezetőjeként nyújtott. Ha nem Raúl Castro áll e poszton, valószínűtlen, hogy Fidel Castro még mindig hatalmon lenne – állítja Brian Latell, aki a hatvanas években a CIA kötelékében kezdett el a Kuba-ügyön dolgozni, s páratlanul sok információt gyűjtött a diktátorról.

Kicsoda Brian Latell?

A szerző 1964 júliusában kezdte meg munkáját a CIA Kuba-osztályán, ahol rajta kívül ötvenöten dolgoztak. Akkoriban a washingtoni politikai körök nem sok külföldi vezető iránt érdeklődtek akkora intenzitással, mint Fidel Castro iránt.

A két fivér valójában egymás őrizője, tehetségük, stílusuk, hajlamaik egymást keresztezik és egészítik ki – írja Magyarországon most kiadott könyvében Latell. Amiben Raúl Castro kevés – kommunikációs készségek, stratégiai tervezés, válságmenedzselés –, annak Fidel Castro a nagymestere.

A koros és betegeskedő Fidel Castro uralmának vége. Raúl Castro immár egyedül, önnön jogán gyakorolhatja a hatalmat; kérdés, hogy milyen vezető válik belőle. Akar-e javítani az amerikai kapcsolatokon? Ha igen, ehhez nem lesz valami sok tapasztalata, amire támaszkodhatna. Mindösszesen huszonegynéhány órát tartózkodott az Egyesült Államokban, sok-sok évvel ezelőtt, és azóta sem nagyon mutatott érdeklődést az amerikai kapcsolatok fejlesztése vagy a szomszéd ország jobb megértése iránt. Raúl Castrót minduntalan „rejtélyesnek” jellemzik. Latell azonban olyan vezetőnek ábrázolja, aki legalább annyira lenyűgöző személyiség, mint a bátyja, akinek karakterét az egész világ sokkal jobban ismeri.

A visszavonult Fidel Castro és öccse. © AP

Raúl Castrónak aligha lehetnek illúziói afelől, hogy mit gondolnak róla a kubaiak: a külföldiek által a szigetországban titokban, illetve a nemrég az Egyesült Államokba települt kubaiak körében elvégzett közvéleménykutatások szerint személyiségét továbbra is negatívan ítélik meg. Egy 1999-es, floridai emigránsok körében elvégzett felmérés is arról tanúskodott, hogy a tucatnyi kubai vezető népszerűségi sorrendjében Raúl Castrónak jutott a legutolsó hely. Leginkább talán a kubai fiatalok gyűlölik, akik tömegesen süllyedtek apátiába és idegenedtek el attól a rendszertől, amely számukra semmilyen lehetőséget nem nyújt, semmire nem ösztökéli vagy inspirálja őket.

Kubában a lakosságnak közel ötöde 1980 után született – ez az ország legnépesebb, két és félmillió lelket számláló elveszett nemzedéke –, és ez a tömeg úgy nőtt fel és lépett a felnőttkorba, hogy kizárólag a szélsőséges gazdasági nehézségeket és az elszigeteltség terheit ismerte. Még csak emlékei sem lehetnek arról, milyen lehetett Kuba, amikor még érdemes volt ott élni. Raúl Castro azt is tudja, hogy a sok év alatt sok ellenséget gyűjtött magának. A kivégzettek és az üldözöttek családtagjai és barátai aligha felejtik el, miket művelt.

Könyv

Rendelje meg a könyvet ingyenes házhozszállítással és kedvezménnyel!

A Bush-kormányzat szemében Raúl Castro semmivel nem különb, mint a bátyja volt. Az Egyesült Államok kizárólag olyan átmeneti kormánnyal hajlandó tárgyalni, amely elkötelezi magát a valódi demokratikus változtatások mellett. Az 1996-os Helms–Burton-törvény részletesen felsorolja a feltételeket, és Washingtonban szóba sem került ezek enyhítése. Ami a másik oldalt illeti, ott sem változott semmi, ugyanaz az Amerika-ellenes, recsegő propagandalemez forog, miközben demonstrálják, hogy a Kommunista Párt jottányit sem fog lazítani a gyeplőn. Az 1960-ban kezdődött ellenségeskedés mintha kőbe vésett parancsolat lenne.

A Raúl Castrótól érkező első jelek azonban mindenképpen biztatóak voltak. Három héttel azután szolgált átfogó politikai kommentárral egy kubai lapnak, hogy megkezdte Fidel Castro helyettesítését. Megjegyzései majdnem kizárólag az Egyesült Államokkal foglalkoztak. Kemény volt és határozott, noha nem ellenséges, a kubai hivatalos vonalat megtartotta, viszont tartózkodott a gyújtó hangvételtől. Bátyja sokévi gyakorlatával szemben neki sikerült gyűlölködés nélkül hivatkoznia az amerikai elnökre. Jelezte, hogy kész „az egyenlőség alapján a kapcsolatok normalizálására”. Kubát azonban tiszteletben kell tartani, „mert ez az ország nem tűri, ha függetlenségére árnyék vetül”.