München élhető hely, mert annak ellenére hogy 1,3 millióan lakják, lehet közlekedni, sétálni, pihenni, szórakozni, sportolni, barátkozni, tüntetni, kéregetni úgy, hogy a másikat nem zavarjuk. A város éppen önkormányzati választásokra készült, de a plakátokon kívül semmi sem utalt a közelgő fontos eseményre.

Königsplatz © hvg.hu

A Marienplatz tornyai © hvg.hu

A tömegközlekedés példás, a föld alatt nincs olyan ürgelyuk, amelyet ne keresztezne egy-egy gyorsvasút vagy metróvonal. Az is igaz, hogy a látszólag szertágazó és bonyolult emberszállítási műveletet a helyi vállalat több trükk segítségével teszi olajozottá. A metró lyukából bármikor kibukkanhat egy S-Bahn, azaz gyorsvasút de ez fordítva is igaz. A tájékozató rendszerek egyértelműek, az átszálláshoz nyilak, jelzések vezetnek, a szerelvény japános pontossággal másodpercre érkezik. Rengeteg járat suhan egymás után, a csalafintaság az, hogy az U3-as után jön egy U4-es, majd egy másik végállomásra tartó U4-es, ami után két S, a négyes és a hatos is befut. Így telik el 10-12 perc, amíg megjön a következő U3. De legalább nem vagyunk egyedül, lehet ülni, nincs bűz, és a hajléktalanok sem idejárnak melegedni. Hogy miért, az akkor derült ki, amikor fotózni akartam egy defibrillátort – mert az is van az aluljáróban, nem csak óvszer automata – két helyi érdekű egyenruhás kötekedni kezdett, hogy hol a tókument az MVG-től. A bajor BKV területén ugyanis csak ennek birtokában lehet fényképezkedni. Tettem a hülyét és kerestem valami éles tárgyat a zsebemben, ha esetleg ütnének. De ezek nem ütöttek csak dumáltak a képembe, én meg bólogattam, mintha nem érteném. Ők sem voltak azért echte németek.

Választás © hvg.hu

Sörház © hvg.hu

Den Bayerischen Helden © hvg.hu

Ha kijutunk a vasút labirintusából már csak egy jó lábbuszra van szükségünk, München ugyanis tobzódik a kulturális, építészeti és gasztronómiai élménycentrumokban. Az utóbbi nem nagy kunszt, a bierwellness a bajor fővárosban már fitnesz szintre emelkedett. Az Augustinerből járni át a Hofbrauhausba komoly sport - ehhez már megfelelő vádlik kellenek. Útközben megtekinthetjük a Marienplatzon a monumentális városházát, amelynek tornyában délben táncot járnak a marionett figurák. A régi városháza rejtekében felkutathatjuk a játékmúzeumot, keresztet vethetünk a legnagyobb bajor dómban, az impozáns méretű Frauenkirchében, a Viktualienmarkton válogathatunk a lókolbászok, lómájak és kovászos kenyérkülönlegességek között. Itt azért álljunk meg egy jó kis biosörre. A káposztaszagban felszolgált isteni nedű mellé természetesen itt sem szennyezhetjük a tüdőnket és embertársiankét sem. A Bajor Alpok is tisztábban látszanak azóta, mióta bevezették a dohányzásmellőző intézkedéseket. Sehol, azaz sehol nem lehet dohányozni, már ami a vendéglátóipari helyeket illeti. Az Allianz Arena egy kis békés sziget a szabálytengerben, itt ugyanis még lehet szipákolni, bár amint hallom, most tervezik, hogy nemzetközi meccseken betiltják.

Ivászat az arénában

Az Allianz Arenával természetesen nincs bajom, csak magamat okolhatom, hogy nem tájékozódtam a körülményekről. A fotózási feltételeket bezzeg megnéztem. Éppen időben értünk be a stadionba (útközben a skótoktól ellesett módszerrel könnyítettünk is a terheinken). Mondom a barátomnak: vegyed a söröket a kislánytól, aki perecekkel szambázik a sorok között. Így van ez minden normális német stadionban: helyben, a szektorban csapolják a friss nedűt. A lány sört nem, de felvilágosítást ad, hogy a csak Bayern-kártyára méri a sört. Nem bántottuk, hanem lementünk a büfébe, hogy panaszt tegyünk. Mindenhonnan elküldtek, 10 euró a kártya, de mindenki máshova mutatott a beszerzési forrást illetően. Allianz Arena © hvg.hu Társam jobban szerette a Bayern Münchent, mint a sört ezért úgy döntöttünk, hogy a szünetben bepótoljuk. Nem jutottunk akkor sem a jussunkhoz. A meccs végén, a hat gólt emésztgettük, amikor megint eszünkbe jutott, hogy miért jöttünk. Végre megtaláltuk a kioszkot, ahol a kártyát adják, már fizettük volna, amikor fél szemmel ránéztünk a kínálatra. Aznap este, tekintettel az UEFA-kupára, csak alkoholmentes sört mértek. Szívszédülés közeli állapotban néztük, ahogy vonulnak a józan németek a kijózanodott skótokkal kézen fogva. Ezért nem voltak görögtüzek, szétvert fejű szurkolók, és ezért állt annyi gyerek a büfé előtt sorban. A hazaút hosszú volt és fárasztó: a szerelvények órákat vártak a nyílt pályán, azért hogy a becsődülő tömeg ne okozzon galibát. A Marienplatzon 15-20 rendőrautó állt készenlétben a meccs után, ám kiderült csak találkozni akartak egymással a fiú és a lány rendőrök. A skótok ugyanis felszívódtak a vesztes éjszakában. Nem úgy előző nap, amikor lógtak ki a kocsmák ajtaján, némelyikük még guminővel is felfegyverkezett. A keltáknak nem sikerült München bevétele, nekünk viszont igen. Úgy hagytuk el az Isar parti várost, hogy tudtuk, visszajövünk.

Az Allianz Arena leszerepelt nálam (okokat lásd a keretesben). Oké, hogy gyönyörű, nagy, korszerű és felülmúlhatatlan. A városiak szerint felesleges. Mint kiderült, azért építették, mert a régi olimpiai stadion nem felelt meg az új sporttechnikai elvárásoknak, ám nem akarták átépíteni. Így most ott nem fociznak, hanem Pestet kihagyó Smashing Pumpkins-ok és Cure-ok lépnek fel, miközben a foci miatt kilométereket kell utazni. És gyalogolni. Az aréna megközelítése nem túl egyszerű, ha például az Aberdeen skót csapat lelkes, de annál is hangosabb közönségével kell megküzdeni a metrókocsikért.

A skót jelenlét megdöbbentő volt, bárhová mentünk – kivéve templomok, zsinagógák és képtárak – mindenütt mínuszban is félmeztelen, félrészeg szoknyás, piros vagy sárga focimezbe öltözött egyenarcú kopasz felföldiek. Viszonylag hangosan, viszonylag kulturáltan szórakoztak, azaz söröztek.

Már megint a sör.

A lényeg, hogy 6,b0-ért mérték a Hofbrauhausban a literes korsó Urbock-ot, ennél olcsóbban csak a pályaudvar környékén török étkezdékben juthattunk hozzá, ott 2,2-2,5 eurót kértek egy fél literért. Ám, az olyan is volt.

A reptéren kiváló sört főznek, ott is három euró alatt van a fél literes korsó. Néhány kortyintás után érdemes megtekinteni a még mindig csak kiállítási tárgyként működő mágnesvasút részletet, amely a két terminál közötti, kvázi felvonulási tér egyik sarkában magasodik.

Nymphenburg-i kastély © hvg.hu

Ha még bírunk egyenesen menni, akkor gyalog keressük fel Max-Joseph teret, ahol a Residenz, a Kincstár és a Nemzeti Opera is található, ismerkedjünk a Karlsplatzon a szökőkútnál. Ha Schwabingba vágyunk, szálljunk buszra, majd nézzük meg a sétáló ember szobrát a Ludwigstrassén, a Siegestor-t (a hitleri kor egyik szimbólumát). Ha sétálni akarunk a zöldellő természetben az Angolkertet ajánlom, ahol további szabadtéri söntésekben gazdagíthatjuk kulináris ízléstárunkat. Kicsit tovább a Nymphenburg-i kastély kertjében bolyonghatunk, fotózhatjuk a hattyúkat a Neptun szobor árnyékában. Aki bírja gyomorral, annak a kastély belülről is érdekes, csak belépőt kell fizetnünk. Ha elég élelmesek vagyunk, bepofátlankodhatunk egy-egy japán turistacsoportba, ők biztos nem szólnak.

Ők a Neue Pinakothekenbe készülnek © hvg.hu

Ha még ezután kultúrára vágyunk, akkor a két Pinakothekent keressük fel, a régit és az újat, az előbbi a klasszikus képek tárháza, az utóbbi a kortárs művészetek fellegvára, de Monet, Manet és Degas vagy van Gogh képeit is találjuk. A Neue Pinakotheken egy különleges dizájntörténeti kiállításnak is otthont ad, ezt semmiképpen se hagyjuk ki. Nem ennyire érdekes a közelben található Siemens Forum, csak erős idegzetűeknek mondom, hogy a képtáraktól öt percnyire van gyalog. Gyerekekkel irány a hellabrunni állatkert, állatban nincs hiány, bár Knut, a jegesmedve kicsit odébb, Berlinben szórakoztatja a közönséget.

© Autómenedzser

Ha az autók szerelmesei vagyunk ne habozzunk elmetrózni az olimpiai park szomszédságában található BMW Welthez. Itt a BMW-gyár és a bajor autóóriás négyhengeres székháza mellett található a kék-fehér márka szentélye. Az építészetileg is különleges épületben a BMW jelenje, múltja és jövője elevenedik meg.

Biró Csongor

További információk:
www.nemetorszag.travel
www.bayern.by