szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A haiti fővárosban tapasztaltnál is súlyosabb károkat jelentettek a Port-au-Prince-től nyugatra fekvő Leogane városából szombaton, négy nappal a karibi szigetországot sújtó 7-es erősségű földrengés után. Miközben a fővárosban pénteken több túlélőt is találtak még a romok alatt, megérkezett a helyszínre a magyar Baptista Szeretetszolgálat által vezetett mentőcsapat, a szomszédos Dominikai Köztársaság fővárosába pedig a Magyar Református Szeretetszolgálat egészségügyi csoportja.

A világszervezet humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) szóvivője, Elisabeth Byrs Genfben azt mondta, a keddi rengés a Port-au-Prince-től mintegy 40 kilométerre fekvő, 134 ezer lakosú Leogane-ban okozta "a legnagyobb pusztítást; a város épületeinek 80-90 százaléka megrongálódott". A helyi rendőrség 5 és 10 ezer közé teszi a halottak számát a városban - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy az áldozatok többségét még nem tudták kiemelni a romok alól. A rohamosan csökkenő túlélési esélyek ellenére több áldozatot is még élve bányásztak ki pénteken a romok alól a hét elején földrengésben elpusztult haiti fővárosban.

Az amerikai hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a túlélők között van egy 19 éves lány, Josyanne Petidelle, akit kiemelése után először halottnak hittek, s az egykori belváros Carrefour-Feuille negyedében dolgozó mexikói mentősök csak a családtagok könyörgésére voltak hajlandók megvizsgálni a lányt. Brit tűzoltók egy kétéves kislányt szabadítottak ki az egyik port-au-prince-i ház romjai alól. A helyi Montana szálloda maradványai közül pedig hét ember került elő élve, köztük négy sértetlen amerikait, akik kiemelésük után saját lábukon távozhattak.

Az egyik hegyoldali ház romjai alól egy ausztrál forgatócsoport segítségével ástak ki egy 16 hónapos kislányt, 68 órával a keddi 7-es erősségű rengés után. Egy perui-nicaraguai mentőcsapat pénteken éjjel - 80 órával a katasztrófa után - egy ötszintes port-au-prence-i épület maradványai alatt talált rá egy túlélő 58 éves nőre. Elmondásuk szerint a rengéskor egy vasajtó dőlt rá az asszonyra, s az ejtette foglyul, de egyben meg is védte őt a ráomló emeletektől.

Tapasztalt katasztrófamentők szerint a romok alatt rekedt, vízhez nem jutó áldozatok a szomjúságtól három-négy nap után súlyosan megbetegszenek és többnyire már haldokolnak. A port-au-prince-i St. Gerard egyetem romjai alatt rekedt több tucat diák felől az izraeli-mexikói mentőcsapat pénteken még hangokat hallott, de nem tudták elérni a bent rekedt áldozatokat.

Alex Larsen haiti egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy több mint 50 ezren haltak meg a földrengésben, és 250 ezren sérültek meg. A főváros épületeinek közel 70 százaléka romba dőlt, s 1,5 milliónyian maradtak hajlék nélkül. Paul Antonine Bien-Aime haiti belügyminiszter a brit hírügynökségnek nyilatkozva ennél is súlyosabbra becsülte a tragédiát. "Már körülbelül ötvenezer holttestet gyűjtöttünk össze. Arra számítunk, hogy összességében száz- és kétszázezer között lesz a halottak száma" - mondta. Larsen szerint nagy a veszélye a járványok kirobbanásának a fővárosban. Ezzel összefüggésben a legsürgetőbb feladatnak nevezte a hőség és a magas páratartalom miatt oszlásnak indult holttestek eltakarítását.

Lidovia Pieressaint-re szombaton hajnalban találtak rá, élve.
© MTI/EPA


Pénteken ismertté vált, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szombaton felkeresi Haitit, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pedig várhatóan vasárnap érkezik a helyszínre. John Holmes, az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekért felelős helyettese 562 millió dollárt kért a nemzetközi közösségtől az eddig is a világ egyik legszegényebb országának számító Haiti megsegítésére és újjáépítésére. Az európai uniós tagállamok fejlesztési segítségnyújtásért, illetve nemzetközi katasztrófaelhárításért felelős miniszterei hétfőn tartanak rendkívüli értekezletet, hogy egyeztessenek a Haitinek nyújtandó segítségről.

Az Egyesült Államok átmenetileg menedéket nyújt azoknak az illegális haiti bevándorlóknak, akik a keddi földrengés idején már az országban tartózkodtak - közölte előzőleg az Obama-kormány. Janet Napolitano belbiztonsági miniszter elmondta: leállította a már letartóztatott illegális bevándorlók kitoloncolását.

Helyi idő szerint péntek délután megérkezett Haiti fővárosába a magyar Baptista Szeretetszolgálat által vezetett hétfős, magyar-amerikai mentőcsapat - tájékoztatta az MTI-t szombatra virradó éjjel Révész Szilvia, a baptisták szóvivője. A csapat tagjai, akiknek különgépét a szomszédos Dominikai Köztársaságban való leszállásra utasította a katonai légiirányítás, a hosszú, viszontagságos út után Port-au-Prince-ben hozzáláttak központi bázisuk kiépítéséhez. Az orvosok és ápolók egy épen maradt klinikán megkezdték a sérültek ellátását, a speciális mentősök pedig a városban segítenek majd a túlélők mentésében, a tervek szerint egy héten át.

A csoportot - hatalmas káosz, zűrzavar és borzalmas hullaszag közepette - a romok között kutató mentőcsapatok látványa fogadta Port-au-Prince-ben. "A helyzet rettenetes, ilyet még soha nem láttam!" - mondta el Szilágyi Béla, aki már tíz éve vesz részt hasonló mentésekben a szeretetszolgálat főigazgatójaként.

Közben leszállt a Dominikai Köztársaságban a Magyar Református Szeretetszolgálat egészségügyi csoportját szállító repülőgép is, és a csoport tagjai felvették a kapcsolatot a mentőcsapatok továbbjutását intézőkkel. Osgyán Dániel, a 13 fős csapat vezetője arról tájékoztatta az MTI-t telefonon, hogy rajta kívül háromfős technikai személyzet, öt orvos, négy kutyás segítő, illetve három mentőkutya van a magyar csoportban, amely kötszert, gyógyszert, infúziót, emelő, vágó eszközöket visz magával, s várhatóan több mint egy hetet tölt a területen.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!