Mikor Christopher Wain utoljára látta Kimet, a kislány kórházban feküdt a teste több mint felét borító harmadfokú égési sérülésekkel, amelyeket egy dél-vietnami napalmtámadás okozott. A támadás 1972. június 8-án történt, amikor a tudósító és stábja már hét hete forgatott Vietnamban az ott zajló háborúról.

Az ITN ma már visszavonult tudósítója tisztán emlékszik arra a napra. Reggel érkeztek meg Trang Bang faluhoz, ahová már beszivárogtak az észak-vietnami csapatok tagjai és várták az ellentámadást. „Késő délelőtt két régi típusú bombázó kezdett körözni a település felett – ez megszokott látvány volt, de mivel jártunk a faluban, tudtuk, hogy valami rossz fog történni” – emlékszik vissza az újságíró.

A falusiak közül sokan már korábban egy közeli templomba menekültek, köztük az akkor 9 éves Kim is. „Azt hittük, ott biztonságban lehetünk, de aztán megláttam a repülőgépeket, amelyek nagyon közel voltak” – idézi fel emlékeit Kim Phuc. „Hallottam a bombák zaját és ezután hirtelen mindenütt tüzet láttam magam körül.”

AP

A kislány, akinek ruhái leégtek a testéről, testvérével és több más gyerekkel együtt kimenekült a tűzből. Chris Wain és stábja alig 400 méterre volt a napalmtámadástól. „Olyan volt a forróság, mintha csak valaki kinyitotta volna egy sütő ajtaját. Aztán megláttuk Kimet és a többi gyereket, akik sikítani kezdtek, amikor megpillantották a felnőtteket.”

Nem csak egy fotó

Egy vietnami fotós, Nick Ut szintén a helyszínen tartózkodott azon a napon, és megörökítette, amint Kim kitárt karokkal, sikítva rohan az úton a támadás után. A felvétel, amely később bejárta az egész világot, ma már a vietnami háborúról készült leghíresebb képek közé tartozik.

Kimet Christopher Wain állította meg és vizet öntött a kislány testére, később pedig Nick Ut a legközelebbi kórházba vitte. A fotó és a támadás alatt készült felvételek ezután megjelentek a nyugati sajtóban, és mindenki arra volt kíváncsi, mi történt a vietnami kislánnyal.

Az ITN felvételeinek képkockái

Wikimedia

Az ITN tudósítója a következő vasárnap találta meg a kórházban Kimet, akiről egy nővér akkor azt mondta, hogy nem éri meg a következő napot. Ekkor Chris Wain egy speciális, plasztikai sebészettel foglalkozó kórházba vitette át életmentő kezelésre.

A lányt 14 hónapig kezelték, 17 műtéten esett át, de sérülései ma is szenvedést okoznak neki. Bár a fotója sokak emlékezetében megmaradt, a lány eltűnt a nyilvánosság elől.

Átok vagy áldás?

Tíz évvel később egy német újságíró találta meg: orvosi egyetemre járt, mikor az interjú miatt hazarendelték falujába – ekkorra már a vietnami kormánypropaganda eszközévé vált. Később, amikor már Kubában tanult, szintén elvárták tőle, hogy „a háború szimbólumaként” teljesítse kötelességeit. Kubában összeházasodott egyik vietnami diáktársával, akivel Oroszországba mentek nászútra. Innen Kanadába szöktek, ahol a nemzetközi média figyelmétől távol letelepedtek.

Egy újabb újságíró azonban 1995-ben a nyomára akadt, és ismét a lapok címoldalára került. „El akartam menekülni a fotó elől, mert minél ismertebbé vált, annál többet vett el a magánéletemből. Úgy tűnt, a fényképem fogságba ejtett” – mondta Kim.

Christopher Wain, aki visszavonulása előtt az ITN-től a BBC-hez igazolt, gyakran úgy érezte, hogy Kimet kihasználják a fotó ismertsége miatt. Tíz évvel ezelőtt éppen ezért mondta le a kettejükkel tervezett interjút Oprah Winfrey műsorában.

Később azonban minden megváltozott: Kim rádöbbent, hogy a fotót – amelyet ma már fontos ajándéknak nevez – a háborúk elleni harcra is fordíthatja. „Rájöttem, hogy mivel már szabad vagyok és egy szabad országban élek, irányításom alá vehetem a fényképet.” Létrehozta a Kim Phuc Alapítványt, amely orvosi és pszichológiai segítséget nyújt a háborúk gyermekkorú áldozatai számára.