szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elrendelték a kínai hatóságok Aj Vej-vej (Ai Wei Wei) politikai aktivistaként is ismert kínai művész sanghaji stúdiójának lebontását, pedig az alkotóműhelyt két éve épp a nagyváros polgármesterének meghívására építette föl a művész.

A Nyugaton is elismert Aj Vej-vej egyik munkája jelenleg épp a Tate Modern galériában látogatható. Vej-vej az utóbbi években rendszeresen borsot tört a kínai hatóságok orra alá, most 233,5 millió forintot érő stúdiójával kell fizetnie. "Az egész nagyon furcsa" - idézte a művészt internetes kiadásában a The Daily Telegraph című lap. Mint mondta, a sanghaji polgármester kétszer is járt nála Pekingben, hogy meggyőzze, építsen stúdiót az általa vezetett városban. A sanghaji hivatalok most azt állítják, felsőbb körökből kaptak utasítást a bontásra, és nem tehetnek semmit - részletezte a művész.

Egy hivatalos feljegyzés szerint a stúdió építése előtt nem kértek engedélyt. Vej-vej ugyanakkor úgy véli, az utóbbi két évben folytatott két hadjárata dühíthette fel a hatóságokat. A művész volt az, aki 2008-ban hírverést csinált egy olyan férfi ügyéből, aki hat rendőrt szúrt halálra, mert korábban letartóztatták és megverték, amiért egy engedély nélküli kerékpárt használt. Vej-vej az idén dokumentumfilmet forgatott arról a kínai ügyvéd-aktivistáról, aki 100 napot töltött a tokiói Narita repülőtéren, a kínai hatóságok nyolcszor tagadták meg, hogy belépjen az országba.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI / hvg.hu Világ

Kínai ellenzéki kapta a Nobel-békedíjat

A bebörtönzött Liu Hsziao-po ellenzéki aktivistának ítélték oda pénteken Oslóban az idei Nobel-békedíjat. A döntés feltehetően kiváltja Peking haragját, a kínai vezetés ugyanis bűnözőnek tekinti Liut. Egyes hírek szerint a kitüntetett férfi feleségét a díj kihirdetése után kínai rendőrök keresték fel.