szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pénteken lemondott, nem sokkal azután, hogy a tengerparti Sarm es-Sejkbe távozott. Mubarak lemondását az alelnök, Omar Szulejmán jelentette be. A kairói Tahrír téren óriási ünneplés kezdődött. Kövesse az eseményeket a hvg.hu-n percről percre!

Most érkezett

Megöltek egy katonát Egyiptomban

Az egyiptomi állami televízió közlése szerint egy katona életét vesztette szerdán Kairóban az ellenzéki tüntetők és az államfő híveinek összecsapásában.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
28 29 30 31 32
53

Netanjahu bizonytalan időszakra számít

Az izraeli kormányfő szerint az egyiptomi népfelkelés azzal a veszéllyel jár, hogy a térségben több évig tartó bizonytalan és instabil időszak veszi kezdetét. Benjámin Netanjahu az izraeli parlamentben (kneszet) mondott beszédében úgy vélte, hogy Egyiptomban két erő áll szemben egymással. Az egyik mérsékelt átmenetet, reformokat és demokráciát akar, a másik az iszlám radikalizmust igyekszik megteremteni - a kormányfő szerint - Irán támogatásával. Lehetséges, hogy hosszú időn át egyik fél sem gyűri le a másikat, így elhúzódó bizonytalansági időszakkal kell számolni - mondta Netanjahu.

Féltik a pénzüket a tehetős arab családok

Egyelőre még nincs jelentős pénzkiáramlás a közel-keleti térségből az egyiptomi zavargások miatt, a térségbeli tehetős családok közül azonban egyre többen érdeklődnek európai bankjaiknál pénzük biztonsága felől - áll a Reuters szerda este közzétett felmérésében. A megkérdezett 10 jelentős európai, elsősorban londoni és svájci bank - amelyek összesítve 4 ezer milliárd dollárnyi vagyont kezelnek  - legalább fele számolt be arról, hogy egyre több ügyfelük érdeklődik aggódva az egyiptomi fejlemények miatt. "Olyan térségről van szó, ahol eleve nagy a bizonytalanság, s ha az egyiptomihoz hasonló események történnek, akkor az emberek keresnek bennünket" - mondta egy magát megnevezni nem kívánó svájci bankár. Egyelőre azonban a megkérdezett bankok közül egyik sem számolt be komolyabb pénzmozgásról, de a pénz várható kimenekítése eléggé valószínű.

Kémkedéssel vádolnak egy külföldi újságírót

A belga külügyminiszter felszólította az egyiptomi hatóságokat, hogy garantálják egy szerdán őrizetbe vett belga újságíró biztonságát és azonnal engedjék szabadon. A Serge Dumont néven dolgozó tudósítót szerdán délután Kairóban civil ruhás ismeretlenek megverték és egy városszéli kaszárnyába hurcolták. A férfinek sikerült kapcsolatba lépnie hazája nagykövetségével, amellyel közölte, hogy kémtevékenységgel vádolják. 

Mubaraknak nem tetszenek a külföldi hangok

Visszautasította az egyiptomi külügymisztérium kedden azokat a sorozatos külföldi felhívásokat, amelyek azonnali hatalmi átmenetet szorgalmaztak az arab országban. Hosszam Zaki külügyi szóvivő a MENA hivatalos hírügynökség által ismertetett közleményben utasította vissza a külföldi felhívásokat. Egyben közölte: az utóbbi órák összecsapásai azt bizonyítják, hogy a tüntetők követelései mögött nincs teljes népi egyetértés.

Békés átmenetet vár a NATO is

A demokráciába vezető békés átmenetet vár a NATO Egyiptomban - jelentette ki szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján Oana Lungescu, az észak-atlanti szervezet szóvivője.

Több százan sérültek meg a tömegverekedésben

Sötétedés után is folytatódott a tömegverekedés a kairói Tahrír téren és környékén, s a sérültek száma már több százra növekedett - jelentették a francia hírügynökség helyszíni tudósítói szerdán.

Egyiptomiak akartak Magyarországra szökni

Négy honfitársát szállította az az egyiptomi férfi, akit szerda délben embercsempészet gyanúja miatt vettek őrizetbe az M70-es autóúton - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egymással csaptak össze a tüntetők

Egymással csaptak össze a Mubarak-párti és az elnök távozását követelő demonstrálók Kairóban, a BBC szerint a Tahrir téren ezrek dobálják egymást kövekkel, illetve verekednek össze puszta kézzel, vagy botokkal. A Tahrir téren - amely mindeddig az elnök lemondását követelők demonstrációinak központi helyszíne volt - szerdán a Hoszni Mubarak mellett kiállók ezrei jelentek meg, és kezdtek hozzá a barikádok szétbontásához - írta a BBC.

A televíziófelvételek tanúsága szerint a szemben állók előbb csak kiabálással, szlogenek skandálásával támadtak egymásra, később azonban össze is verekedtek, a Mubarak-pártiak közül volt, aki lovon vagy tevén vetette magát az összecsapásba, és ostorát csattogtatta. A kormányellenes tünetők azzal vádolták meg a hadsereget, hogy a Mubarak-pártiak beengedésének érdekében félreálltak. Korábban hasonló, tüntetők közötti összecsapásokról számoltak be az ország második legnagyobb városában, Alexandirában is.

„Néha attól félek, fosztogatónak néznek és rám lőnek”

A hvg.hu a kairói állapotokról kérdezett meg egy ott élő magyar férfit.

1
28 29 30 31 32
53
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Egyiptom: napokig tarthat a külföldiek evakuálása

Külföldiek ezrei várakoznak vasárnap Kairó nemzetközi repülőterén, hogy minél gyorsabban elutazhassanak az országból a tüntetések, káosz és fosztogatások elől. A reptéri hatóságok képviselője közölte az egyiptomi tévében, hogy igyekeznek fenntartani a légi kikötő normális működését.

hvg.hu/MTI Világ

Eldurvultak az összecsapások Egyiptomban

Utcai összecsapások törtek ki több egyiptomi városban is a Hoszni Mubarak elnök távozását követelő, több tízezres létszámú tüntetők és a rendőrség tagjai között. Házi őrizetbe helyezték az ellenzéki Mohammed el-Baradeit, a kormány az utcára rendelte a hadsereget, este hat és holnap reggel hét között pedig több nagyvárosban is kijárási tilalmat rendelt el.