Japán kutatók a Nature című tudományos folyóirat hasábjain számoltak be vizsgálódásaik legújabb eredményeiről. A Richter-skála szerinti 9-es földmozgás a Japán-árokban történt, ahol a Csendes-óceáni-lemez alábukik az Ohotszk-lemeznek, amelyen a japán szigetek fekszenek. GPS-állomások, a GeoNet-hálozat adatainak elemzéséből sikerült részleteiben megfejteni, hol zajlott a rengés és mi történt. Tudósok modellezéssel arra jutottak, a földmozgás epicentruma mintegy kétszáz kilométerre Szendaitól keletre, az óceánfenék egy rendkívül tömör, rombusz alakú részében volt. 

A mérések kezdete óta mindössze maroknyi 9-es vagy annál erősebb földrengést jegyeztek fel, az ilyen mozgások akár több száz kilométer hosszan is "felszakíthatják" a tengerfeneket. A valaha mért legerősebb katasztrófa, a 9,5 erősségű 1960-as chilei rengés több mint ezer kilométer hosszan szakította fel a lemezszegélyt. 

A március 11-i földmozgás viszont egy mindössze 400 kilométer hosszú és 200 kilométer széles zónában zajlott. Ami hiányzott a kiterjedésben, megvolt viszont a mozgásban: az óriási energia ugyanis alig húsz kilométerrel a tengerfenék alatt szabadult fel - világítottak rá a kutatók. Az óceán feneke az epicentrumban óriási léptékben, 27 méterrel csúszott el, vízmozgást keltve, ami megmagyarázza, miért volt olyan pusztító a szökőár - derült ki a föld mozgását milliméteres pontossággal követő GeoNet méréseiből.

A márciusi természeti katasztrófa előtti 15 évben a rendszer felgyülemlő feszültséget figyelt meg Honsú-sziget mentén, ahogy a hatalmas Csendes-óceáni-lemez húzta-vonta a sziget keleti részét. A múltbéli ismeretek azt sugallták, a Japán-árok "hajlamos" az erős, de ritka, cunamival járó rengésekre. Ezt a vélekedést viszont nem támasztotta alá dokumentált bizonyíték, így a veszélyt figyelmen kívül hagyták - állapították meg a kutatók.