Roj Lahmanovics szóvivő megjegyezte, hogy Benjámin Netanjahu kormányfő hivatala tudott az építési tervek előrehaladásáról. Azt is elmondta, hogy Jisáj miniszternek szándékában áll "még a közeli napokban" jóváhagyni további kétezer, illetve 600 lakás építését a szintén kelet-jeruzsálemi Givat-Hamatosz és Piszgat-Zeév zsidó negyedekben. Más forrás szerint összesen 2700 lakás épülne a két helyszínen.
Az építkezések terve felháborítja a palesztinokat, akik jövendő államuk fővárosának tekintik Jeruzsálem keleti, nagyrészt arabok lakta szektorát. A keleti városrészt Izrael az 1967. júniusi háborúban foglalta el, majd bekebelezte. A tervek jóváhagyásának "oka az izraeli gazdasági válság, és segíteni fog azoknak, akik építési telket keresnek Jeruzsálemben" - tette hozzá a szóvivő, célozva ezzel az Izraelben július közepe óta zajló nagy tiltakozási hullámra a lakásárak szédítő emelkedése miatt. "Mindebben semmi politika sincs, ez csak gazdasági kérdés" - bizonygatta.
Netanjahu reményei szerint a lakásépítések felgyorsulása idővel az árak csökkenését eredményezheti. A most jóváhagyott tervek megvalósítása azonban valószínűleg csak évek múlva kezdődhet el a szükséges engedélyezési eljárások miatt.
Lahmanovics emlékeztetett arra, hogy a ramat-slómói 1600 lakás tervét tavaly márciusban, éppen Joe Biden amerikai alelnök látogatása idején jelentették be, ami "igen nagy vitát keltett". A döntés súlyos válságot okozott az Egyesült Államokhoz fűződő diplomáciai viszonyban. Washington kedden megrótta Izraelt egy olyan terv előterjesztéséért, amely szerint 930 lakást építenének Kelet-Jeruzsálem egy másik negyedében.