Dmitrij Medvegyev televíziós üzenetében sajnálatosnak nevezte, hogy nem vezettek sikerre az Egyesült Államokkal és a NATO-val kezdett tárgyalások a közös európai rakétavédelemről. Ennek oka állítása szerint az, hogy a partnerek nem veszik figyelembe Oroszország aggodalmait. Kilátásba helyezte azt is: megegyezés hiányában rakétákat irányíttat az amerikai rakétapajzs Európában kiépülő elemeire.

Rasmussen csalódást keltőnek minősítette, hogy az oroszok szerint a NATO-területek közvetlen közelében történő rakétatelepítés lehet a megfelelő válasz az atlanti szövetség rakétavédelmi rendszerére. Az ilyen telepítés - hangsúlyozta nyilatkozatában a NATO-főtitkár - a múltat idézné, és nem egyeztethető össze a stratégiai partnerségre való törekvéssel a NATO és Oroszország között.

Az észak-atlanti szervezet első számú politikai vezetője ugyanakkor üdvözölte, hogy Medvegyev nem zárja ki a további rakétavédelmi párbeszédet az Egyesült Államokkal és a NATO-val, és továbbra is kész megfontolni a gyakorlati együttműködést ezen a területen.

"A rakétavédelmi együttműködés világosan megmutatná, hogy a NATO és Oroszország képes együtt, és nem egymás ellen építeni a biztonságot" - fogalmazott Rasmussen, és hozzátette: az együttműködés nem csupán az új veszélyekkel való szembenézést, hanem a régi gyanakvások eloszlatását is szolgálhatná.

A NATO és Oroszország egyelőre eltérően képzeli el a rakétavédelmi együttműködés tartalmát. Az atlanti szövetség lényegében a radarfelderítés által nyert adatok kicserélésére szeretne szorítkozni, és nem kívánja bevonni az oroszokat a védőrakéták esetleges alkalmazására vonatkozó döntéshozatalba. A NATO brüsszeli székházában azzal érvelnek, hogy "Moszkva sem engedné át a gombnyomás jogát", ha orosz területek veszélyeztetettsége merülne fel. Moszkva ennek ellenére szavakban szorosabb rakétavédelmi együttműködést szorgalmaz.

Az oroszok ugyanakkor nem adnak hitelt azoknak a nyugati állításoknak, miszerint a rakétavédelmi rendszer olyan esetleges, majdani fenyegetések kivédését célozza, mint amilyenek például az iráni rakéta- és atomprogramból következhetnek idővel.

A Rasmussen által említett elrettentési egyensúly lényegében azt jelenti, hogy sem az Egyesült Államok és szövetségesei, sem az oroszok nem építenek ki olyan védelmi kapacitást, amely pajzsot jelentene a másik fél támadó rakétáival szemben, és így lehetővé tenné a pusztító csapásmérést a másik fél területére, anélkül, hogy a saját terület veszélyeztetve lenne. Ezzel a felek mintegy kölcsönösen elrettentik egymást a támadás megindításától.