szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elutasította az osztrák belügyminiszter hétfőn az egyik osztrák ellenzéki párt felvetését, hogy helyezzenek ki kamerákat a burgenlandi határátkelőkre.

"Semmiképpen sem gondolunk most erre, elegendő emberünk van" - mondta Johanna Mikl-Leitner újságíróknak. A belügyminiszter emellett hangsúlyozta, hogy nagyon jó a rendőrségi együttműködés Ausztria és Magyarország között.

December közepén fejezi be az osztrák hadsereg a határtérségben a rendőrség munkáját segítő járőrözést. Az úgynevezett határőrizeti segédszolgálat 1990-ben kezdődött és - csökkentett feladat- és intézkedési körrel - a schengeni övezet kibővítése után is folytatódott.

A jobboldali, populista Osztrák Szabadságpárt burgenlandi szervezete múlt héten egy sajtótájékoztatón holland példa alapján a határátkelők kamerával való megfigyelését szorgalmazta.

"Ausztria felkészült arra, hogy a segédszolgálat év végén véget ér" - jelentette ki a miniszter. Burgenlandban több rendőr van állományban, mint bármelyik másik osztrák tartományban - mondta azzal kapcsolatban, hogy az Osztrák Szabadságpárt a rendőrség létszámának emelését is szorgalmazta.

A miniszter rámutatott arra is, hogy magyar és osztrák rendőrök közösen járőröznek a magyar-szerb határ térségében. Ez az együttműködés "valóban kiválóan működik" - fogalmazott.

Hollandia január 1-jétől 15 fontosabb határátkelőn kamerákat akar felszerelni, hogy ellenőrizhessék az áthaladó járművek rendszámát az autólopások, illetve egyéb, határokon átívelő bűnügyek felderítése érdekében. Hasonló dán intézkedések korábban ellenzést váltottak ki Németország és az Európai Bizottság részéről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!