szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Közlekedési káosz alakult ki Londonban, a rosszul kialakított "olimpiai sávok" miatt ugyanis még a helyiek is teljesen megkavarodtak. A sportolók buszai teljesen elvesztek a dugóban.

Tegnap adták át az első úgynevezett "olimpiai sávot" Londonban, az autósok azonban annyira megzavarodtak az új közlekedési rendtől, hogy teljes káosz alakult ki a brit fővárosban - írja a The Sun brit bulvárlap.

A reptéren több sportoló csomagja is elveszett, az igazi tortúra azonban csak ezután következett, az olimpiai faluba tartó buszok ugyanis eltévedtek a Londonban kialakított új közlekedési rend miatt.

Az amerikai sportolókat szállító VIP busz egyszerűen elveszett Londonban, a 45 percesre tervezett utat a Heathrow repülőtértől az olimpiai faluig pedig mintegy négy óra alatt tették meg. Az ausztrál csapatot szintén két és fél órás városnéző túrára vitte a sofőrük a szállásuk helyett, a buszban ugyanis nem működött a navigáció, az új közlekedési viszonyok között pedig elvesztek.

Az olimpiai sávok elvileg arra szolgálnának, hogy megkönnyítsék a sportolók eljutását a stadionokba, ám hétfőn már az először átadott első szakasz is teljesen megkavarta a londoni közlekedést. Az autósok nem tudták, hol szabad hajtaniuk és hol nem, ha ugyanis valaki illetéktelenül használja az olimpiai sávot, az akár 130 fontra is büntethető.

AP / Jonathan Short

A Daily Mail szerint a sávokat azonban úgy alakították ki, hogy egyes utakon a mezei autósoknak semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy szabályszerűen menjenek rajta végig, mert vagy a buszsávban hajtanak, vagy az olimpiai sávban, és mindkettő szabálytalan.

Boris Johnson, London főpolgármestere azonban csak viccelődött a problémákon: szerinte a közlekedési káosz miatt elveszett sportolók legalább élvezhették a buszból a "festői kilátást", és lehetőségük volt többet megtekinteti Londonból, mint amire számítottak.

Tegnap 335 sportoló érkezett Londonba az olimpiára több, mint ezer kisegítővel, a héten pedig még további 16 ezer sportoló várhatól újabb több ezer főnyi segítővel.

fzs

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!