szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az orosz fegyveres erők harckészültségének fokozását, a haderő korszerűsítését és fejlesztését sürgette szerdán magas rangú katonai vezetők előtt mondott beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint csak így lehet meghiúsítani a hadászati erőegyensúly felborítására irányuló nyugati törekvéseket.

Az orosz elnök a vezérkari akadémián szólalt fel. A hallgatóság soraiban, az első sorban, helyet foglalt Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje is.

A tavaly májusban ismét elnöki mandátumoz jutott Putyin elsősorban arra helyezte a hangsúlyt, hogy a fegyveres erőket fel kell készíteni a gyors reagálásra, ki kell rángatni őket a szerinte jelenleg túlságosan "kényelmes" állapotból.

Putyin megfogalmazásában az Egyesült Államok és a NATO keleti irányba terjeszkedik a tervezett rakétaelhárító rendszer európai telepítése révén. Putyin szerint a Nyugat arra törekszik, hogy felborítsa a hadászati erőegyensúlyt, ennek pedig - mint hangsúlyozta -  útját kell állni.

Úgy vélte, hogy ennek érdekében az orosz fegyveres erők harckészségét "gyökeres mértékben" fokozni kell, ez a hadsereg nem engedheti meg magának, hogy "hátradőlve" szemlélje a másik fél terjeszkedését.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!