Fekete pénz

Sokat jelent Malawinak az egy Kína elv érvényesítése. A két ország együttműködése 2007–2008 fordulóján kezdődött, amikor az afrikai ország elnöke, a tavaly áprilisban elhunyt Bingu wa Mutharika megszakította Malawi négy évtizedes diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, amelyet Peking renegát tartománynak tekint. Kína nem késlekedett a jutalmazással: az utóbbi öt évben látványos építkezések és fejlesztések sorát finanszírozta. Közéjük tartozik a parlament új épülete, az eredetileg Malawiba tervezett – ám végül Etiópiában megtartott – afrikai uniós csúcstalálkozóra épített konferenciacentrum, az elnöki palota, valamint iskolák, egyetemi épületek, utak sora. 2015-re pedig elkészül egy 40 ezres futballstadion is, amire Malawi húszéves lejáratra 70 millió dollár kínai kölcsönt kapott.

Más afrikai országok is előszeretettel fordulnak Pekinghez hitel reményében. Az olajban gazdag délnyugat-afrikai Angola például az országban dúló polgárháború 2002-es lezárása óta több mint 14 milliárd dollárhoz jutott három kínai állami banktól, de jelentős kölcsönt vett fel Ghána, Nigéria, Szudán, Dél-Szudán és a Kongói Demokratikus Köztársaság is. A kínaiak a nyugati pénzintézeteknél alacsonyabb kamattal adnak kölcsön, és Kína, a nyugati országokkal ellentétben, nem köti hiteleit az emberi jogok tiszteletben tartásához, a demokratikus folyamatok felpörgetéséhez vagy a gazdaság liberalizálásához.

Peking nemcsak kedvezményes, belpolitikai kötelezettségek nélküli kölcsönökkel erősíti helyzetét Afrikában, hanem ajándékoz is. Jó példa erre az Afrikai Unió tavaly januárban az etiópiai Addisz-Abebában átadott 200 millió dolláros központja, amelyet a „kínai–afrikai barátság” és az „Afrika iránti tisztelet” jelszavaival építettek fel. Kína nem érdek nélkül adományoz és kölcsönöz. A sokszor haszontalan, az afrikai politikusokat azonban könnyen lekenyerező presztízsépítmények mellett a legtöbb beruházás a nyersanyagok bányászását, illetve szállítását segíti elő, s a végállomás általában valamelyik kínai kikötő. Tavaly Dél-Szudán 8 milliárd dollárnyi kölcsönt kapott infrastrukturális fejlesztésekre, Ghána 1 milliárdot földgázipari befektetésre, Nigéria pedig 1,1 milliárdot utak, vasutak és repülőterek építéséhez. Kína megegyezett a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Szövetségével (ECOWAS) a nigériai Lagostól a szenegáli Dakarig tartó, kilenc országot átszelő autópálya befejezéséről. A trend idén is folytatódik, az ázsiai állam 10 milliárd dollárból Afrika legnagyobb kikötőjét építi Tanzániában. A telekommunikációban is élen járnak a kínaiak, a kontinensen a legtöbb tervet a ZTE és a Huawei valósítja meg.

Az infrastruktúrára nyújtott kölcsönökkel Peking duplán jól jár: amellett hogy az utak, vasutak és kikötők lehetővé teszik a nyersanyagok Kínába szállítását, sok afrikai kormánytól éppen az ásványkincseket kéri hitelfedezetként. Angolától például olajat, így nem meglepő, hogy az ország exportjának 40 százaléka Kínába irányul. Folyamatosan javuló afrikai kapcsolataival Peking nemcsak a szükséges nyersanyagokat szerzi meg, hanem az exportját is felpörgeti, ugyanis a szegény afrikai országoknak nagy szükségük van az olcsó kínai gépekre, elektronikai cikkekre és ruhákra. A Peking által Afrikában finanszírozott építkezéseket pedig rendszerint kínai vállalatok bonyolítják le kínai termékek felhasználásával, aminek köszönhetően a pénz egy része rögtön vissza is kerül Kínába. A munkaerő egy része az ázsiai országból érkezik Afrikába. A kínai munkások a hajón kívül repülőn is csapatostul utaznak, ami időnként káoszt okoz az afrikai légikikötőkben, a legtöbbjük ugyanis nem beszél angolul. Peking befolyását új légi útvonalak is jelzik, Nigériából 2007, Dél-Afrikából 2012 óta lehet átszállás nélkül repülni az ázsiai országba. Az Afrikán belüli járatok üléseit is jelentős részben kínaiak foglalják el.

Malawi fővárosa, Lilongwe utcáin látszik, hogy Kínából nem csak menedzserek érkeznek. Az olcsó cikkekkel teletömött Golden Peacock üzletközpont építés alatt álló részében kínai munkások hegesztenek, és a szupermarket biztonsági szolgálatát is nagyrészt ők adják. A helyiek legtöbbször csak a legegyszerűbb munkákat, például szemétszedést és -égetést, a kapunyitást vagy a kertészkedést végzik. Kína nem csak a nyersanyagokat próbálja megszerezni Afrikában, befolyása kiterjesztésére is gondol. A lilongwei kínai nagykövet, Pan Ho-csün szerint a hitelekért cserébe barátságot, a nemzetközi politikai szintéren támogatást és az egy Kína elv tiszteletben tartását kérik. A kínai beruházások egy része – például a 101 kilométernyi, Chitipa és Karonga közötti út, vagy a minap bejelentett 600 millió dollár értékű, az elektronikai hálózat fejlesztését célzó terv – azért a többi afrikai országhoz képest kicsi malawi bányaszektor felvirágoztatását is célozza. Az ország nagy részét elfoglaló Malawi-tó alatt pedig jelentős olajtartalékok lehetnek. Ez Kína mellett az USA érdeklődését is felkeltette, s máris feszültségekhez vezetett a tó egy részét birtokló szomszédos Tanzániával.

A fekete kontinens legnagyobb gazdasági partnere 2012-től az USA-t és az EU-t megelőzve Kína, az éves forgalom a becslések szerint 220 milliárd dollár. Az afrikai–kínai viszony ugyanakkor nem problémamentes. Peking népszerű a kormányok körében, az utca népe azonban mind gyakrabban lázadozik a kínai térnyerés miatt. Sok helyen az ázsiai kereskedők olcsó áraikkal ellehetetlenítik ugyanis a helyi kisvállalkozókat. A belső nyomás hatására egyre több ország hoz a külföldiek gazdasági tevékenységeit korlátozó törvényeket: Malawiban a vidéki kiskereskedők védelmére 2012 óta a kínai boltosok csak a négy nagyvárosban (Lilongwe, Blantyre, Mzuzu és Zomba) üzletelhetnek, Ghánában pedig június első hetében több mint 150 kínai állampolgárt tartóztattak le illegális aranybányászat miatt.

Az ázsiai ország tűri az ilyen lépéseket, mert nagy szüksége van az afrikai nyersanyagra – csakúgy, mint a másik félnek az olcsó kölcsönökre. Ezt jelzi, hogy tavaly júliusban Peking a 2012–2015 közötti periódusra 20 milliárd dollárnyi kölcsönkeretet tett elérhetővé az afrikai országok számára. Az sem véletlen, hogy az új kínai pártfőtitkár-államfő, Hszi Csin-ping első hivatalos körútja a márciusi elnökké választását követően Oroszországból három afrikai államba, Tanzániába, Dél-Afrikába és a Kongói Köztársaságba vezetett.

JUHÁSZ MÁTYÁS / LILONGWE