szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Litvánia ingyenes orvosi ellátást nyújt a kijevi erőszakos tüntetésekben megsebesült ukránoknak, így szeretnék kifejezni az Európa-párti ellenzék támogatását – jelentették be pénteken.

Jovita Neliupsiene elnöki tanácsadó a francia hírügynökségnek azt mondta: hétfőn megérkezik a balti államba az első, tíz fős ukrán csoport.

Ukrajnában az utóbbi napokban a biztonsági erők és a tüntetők heves összecsapásaiban legalább ketten meghaltak és több százan megsebesültek.  

Dalia Grybauskaite litván elnök pénteken bekérette az ukrán nagykövetet, és közölte vele, hogy "határozottan elítéli a tüntetők elleni erőszakot". Az elnöki hivatal közleménye szerint Grybauskaite azt mondta: a mostani válságot kizárólag békés úton lehet megoldani. Az államfő egyúttal felszólította az ukrán politikai pártokat, hogy akadályozzák meg a helyzet további súlyosbodását.

Litvánia tavaly az Európai Unió soros elnökeként kulcsszerepet játszott az Ukrajna és EU közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodás előkészítésében. Viktor Janukovics ukrán elnök azonban Oroszország nyomására a Vilniusban november végén megtartott keleti partnerségi csúcstalálkozó előtt elutasította a szerződés aláírását.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!