szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Erős földrengés volt hétfőn hajnalban Görögország nyugati partvidéke közelében – jelentette az Egyesült Államok földtani szolgálata.

A Richter-skála szerinti 6,1-es fokozatú földmozgás epicentruma a Peloponnészosz félsziget északi csücskén található Pátra városától 122 kilométerre nyugatra volt, fészke pedig 13,7 kilométer mélyen.

A rengés középpontjához legközelebb lévő Likszuri városban súlyos károk keletkeztek, és néhányan könnyebb sérülést szenvedtek Kefalóniában.

Az utóbbi egy hétben szinte folyamatosan rengett a föld a szigeten. A hétfőit megelőző legnagyobb rengés – 5,9-es erősségű – egy héttel korábban volt. A sziget lakosai emiatt másutt lakó rokonaiknál, ismerőseiknél, illetve a szigethez küldött hajókon laknak. Kefalónia polgármestere és az athéni intézet azt tanácsolta a sziget lakóinak, hogy egyelőre ne is térjenek vissza otthonukba, mert további rengésekre lehet számítani.

A hétfői rengést a szomszédos Zákinthosz szigeten is lehetett érezni, sőt még Athénban is.

Kefalónián és Zákinthoszon nagy pusztítást végzett egy 1953-as földrengéssorozat. Az első, 6,4-es erősségű rengésben több száz ember meghalt, majd három nap múlva egy 7,2-es erősségű rengés romba döntött csaknem minden épületet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!