szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

El kell távolítani a székely zászlókat a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalról és a város főterén álló Gábor Áron-szobor mellől – így döntött a brassói táblabíróság.

A brassói táblabíróság jogerős ítélete nyomán el kell távolítani a székely zászlókat a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalról és a város főterén álló Gábor Áron-szobor mellől – írta keddi számában a Krónika című napilap. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a lapnak elmondta, egyelőre várják a május 14-én kimondott ítélet írásos indoklását, annak függvényében döntenek majd a további lépésekről.

"Azért is kíváncsian várom az értesítést, mert nem értem, mi alapján tiltják köztéren a zászló kitűzését. A városháza homlokzatáról még eltávolíttathatják a zászlót, ha úgy értelmezik a törvényt, de köztérre nem vonatkozik tiltás" – jelentette ki az elöljáró. A városháza homlokzatára kitűzött székely lobogó miatt Codrin Munteanu, a Ponta kormány által 2012-ben kinevezett prefektus kezdeményezett közigazgatási eljárást, majd utódja, a nemrég leváltott Dumitru Marinescu tavaly március 15-én a főtéri két óriászászló miatt is pert indított. A Kovászna megyei törvényszék idén márciusban alapfokon úgy döntött, a három zászlót el kell távolítani. 

A kézdivásárhelyi önkormányzat fellebbezett, és élt a rendkívüli jogorvoslatot biztosító semmisségi panasszal is, de a bíróság a zászlók levételéről döntött.

A Krónika szerint a román igazságszolgáltatás még egyetlen esetben sem adott igazat a székely zászlók, a magyar feliratok miatt beperelt Kovászna megyei önkormányzatoknak, sőt, ha a döntést nem ültették át azonnal gyakorlatba, a korábbi prefektusok pénzbírsággal is fenyegették a polgármestereket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!