szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az Egyesült Államok a 45. elnökét választotta meg 2016. november 8-án. A kérdés egyértelmű volt: demokrata Hillary Clinton győz, és ő lesz az USA első női elnöke, vagy a Republikánus Párt jelöltjeként indult Donald Trump, aki az első olyan elnök lenne, aki korábban semmilyen politikai posztot (kormányzó, képviselő szenátor) nem töltött be. Megújul a képviselőház és a szenátus harmada is, illetve megannyi államban választottak kormányzót, illetve tartottak nészavazásokat. Ebben a percről percre összeállításban a választás napjának eseményeit követheti - urnanyitástól urnazárásig.

Most érkezett

Az eredmények alakulását itt követheti percről percre.

Ön hogy látja?
Az Egyesült Államokban van? Írja meg nekünk, mit tapasztal, mit gondol a választásról, látott-e valami érdekeset, kinek szurkol, egyszóval bármit, amit fontosnak tart megosztani az elnökválasztásról.
ugyelet@hvg.hu

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4

Egy kis technika

Így néz ki egy kitöltetlen szavazólap, ezt konkrétan egy manhattani szavazóhelyiségben fotózták le.

Ez pedig egy elektronikus szavazatszámláló, amelyből egy helytelenül kitöltött szavazólap lóg ki.

Clinton besöpörte az elektort nem adó Guamot

Guam a Mariana-szigetvilág egyik szigete a Csendes-óceán nyugati részén, és nem szövetségi állama, hanem külső területe az Egyesült Államoknak. A guamiak amerikai állampolgárok, de szavazatuk az elnökválasztáson nem számít, mert nincs képviseletük az elektori kollégiumban. Ugyanakkor a szövetségi törvényhozásba küldenek képviselőt.  

A fővárosban, Hagatnában lévő választási bizottság adatai szerint a szigeten 52 ezer a regisztrált választók lélekszáma, és közülük valamivel több mint 32 ezren jelentek meg az urnáknál. Elsöprő többségük, 71,63 százalékuk Hillary Clintonra szavazott. A republikánus jelölt, Donald Trump csak 24 százalékot kapott.

A cégvezetőknek se Trump, se Clinton nem kell

Nincs könnyű helyzetben, aki az amerikai elnökjelöltekről gazdasági programjuk alapján igyekszik dönteni. A cégvezetők már döntöttek: se Clintont, se Trumpot nem látnák szívesen a Fehér Házban.

Megnéztük, mi lehet a bajuk.

A sztárok is beszálltak a versenybe

Madonna, Beyoncé és Lady Gaga Hillary-párti, Mike Tyson és Hulk Hogan pedig Trump mellett áll. Sztárok a kampányban.

Nézzük a listát!

Trump szerint minden nagyon rendben van

Donald Trump republikánus párti elnökjelölt és felesége helyi idő szerint délelőtt 11-kor jelent meg az egyik New York-i iskolában berendezett szavazóhelyiségben. A környéket óriási rendőri biztosítással védték, és Donald Trumpot is – miként Hillary Clintont – szimpatizánsok várták az utcán.

Trump a voksolás után nem adott nyilatkozatot a szép számban jelenlévő újságíróknak, de menet közben egy-egy mondatot elejtett, és a saját, szerinte várható győzelméről szólt. "Nagyon jól áll a helyzet" – mondta az egyik újságírónak. A másikuk megkérdezte tőle, kire szavazott, mire Trump azt felelte: "nehéz döntés volt".

Újságírók tömege várta a szavazó Hillary Clintont

Hillary Clinton és férje, Bill Clinton volt elnök helyi idő szerint nyolc órakor jelent meg a New York melletti Chappaqua egyik iskolájában berendezett szavazókörben. Az elnökjelölt fotósok és kamerák kereszttüzében, széles mosollyal érkezett, láthatóan frissen, pedig éjjel két óra körül fejezte be kampányzáró gyűlését Észak-Karolinában.

Érti a választási rendszert? Elmagyarázzuk

A demokrácia egyik mintaországának tartott Egyesült Államokban nem közvetlenül választják az elnököt, hanem úgynevezett elektorokra szavaznak. Az alapító atyák célja ezzel az volt, hogy középutat találjanak a befolyásolható tömegekre és a klikkesedésre hajlamos törvényhozásra hagyott döntési lehetőség között. Az is vezette őket, hogy az államok lakossága közti eltéréseket némiképp ellensúlyozzák, s ezzel növeljék a kisebbek beleszólását. Ezért került bele az alkotmányba az elektori kollégium, amelynek annyi tagja van, mint az egyes szövetségi államok között lakosságarányosan felosztott képviselőháznak, valamint a minden államnak két helyet adó szenátusnak összesen.

Tudjon meg mindent arról, hogy miként választanak az amerikai, és miért így teszik.

A valaha volt két legnépszerűtlenebb jelölt

Botrányokkal kísért, egymás lejáratására törekvő kampányt folytatott a modern idők két legnépszerűtlenebb amerikai elnökjelöltje, a demokrata Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump. A valóságshow elemeit sem nélkülöző politikai cirkusz sárral kente be az amerikai demokráciáról kialakult képet is.

1 2 3 4
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!