A rendőrség kora reggel érkezett. Mindenki aludt. Még csak pirkadt.

Tizenhárom újságíró otthonában tartott házkutatást a hatóság október 31-én korán reggel. Az egyik lakásban az újság főszerkesztője élt. A vezérigazgató egy másikban. A harmadikban az egyik publicista, a negyedikben ügyvédek – és így tovább: az oknyomozó, a lap ombudsmanja, a könyvszerkesztő, a képregényrajzoló, a könyvelő...

Mind meghatározó figurái a Cumhuriyetnek, Törökország legrégebbi és legnagyobb presztízsű újságjának. Miközben a rémült, elmosódott tekintetű gyerekeiket próbálták megnyugtatni, arra kényszerültek, hogy végignézzék, ahogy a lakásukat és archívumukat felforgatták, számítógépüket lefoglalták. Először a központi rendőrparancsnokságra vitték őket, majd a kórházba orvosi vizsgálatra, végül az ország legnagyobb börtönébe. Magánzárkákba kerültek úgy, hogy fogalmuk sem volt, mit követtek el. Ahogy később kiderült, nem is kellett többet várniuk 151 napnál, hogy végre megtudhassák: terrorszervezeteket segítettek és támogattak.

Adódik a kérdés: milyeneket?

Azt a PKK-t, amellyel azelőtt három éven át tárgyalt a békéről a kormány, illetve a gülenistákat, akikkel a kormány tíz éven át közösen kormányzott.

Na, és mi a bizonyíték? Kormánykritikus tudósítások, interjúk, tweetek és publicisztikák. Másképp mondva az újságírást próbálták bíróság elé állítani.

Can Dündar

AFP / dpa / Rolf Vennenbernd

Én mint a volt főszerkesztő voltam az első számú gyanúsított. Az volt a vád ellenem, hogy megváltoztattam az újság szerkesztési szabályait. Az első reakcióm az volt, hogy "na, és akkor mi van?". Mióta határozzák meg az ügyészek, a bűnüldözők az újságok szerkesztési elveit?

A válasz egyértelmű: mióta az elnöki teljhatalom érdekében lezajlott a hatalomátvétel a médiában.

2016-ban Erdogan mindenen végigsöprő büntetőhadjáratot indított, azzal vádolván egykori társát, Fethullah Gülen hitszónokot, hogy ő szervezte a 2016. július 15-i puccsot. Ez volt az az "istenadta" lehetőség, hogy megszabaduljon az ellenfeleitől egyszer és mindenkorra. Üldözni kezdte a Gülenék által felépített polgári rendszert, miután a szükségállapottal abszolút hatalmat vindikált magának július 20-án. Majd a hadiállapot szabályai szerint levezényelt egy népszavazást, hogy az alkotmányba is belefoglalja rendszerét. A nép fele a változtatások ellen szavazott ugyan, ez épp annyira nem jelentett problémát a hatalomnak, mint a megannyi korlátozás és a választási bizottság körüli visszásságok.

Törökország megvédte magát a puccstól, de az Erdogan-féle, július 20-a utáni ellenpuccsnak áldozatául esett. Nem katonai hatalomátvétel történt, hanem rendőrállam alakult ki.

A puccskísérlet kezdete óta a bebörtönzött újságírók száma megnégyszereződött: 30-ról 120-ra emelkedett. Ahogy a Cumhuriyet csapata rács mögé került, Törökország lett a "világ legnagyobb újságíróbörtöne".

Az alkotmánymódosítás egyeduralkodóvá tette Erdogant: ő irányítja a kormányt, a parlamentet és a bíróságokat, ő dönti el, kit neveznek ki bírónak és ügyésznek. Nem meglepő módon az újságírók szabadlábra helyezéséért beadott fellebbezéseket elutasították. Pár kivétellel alig maradt olyan médium, amely kritizálta volna ezeket az eseményeket: egy bebörtönzött újságíró túszként hallgattatja el a kinti többieket. Ez hallgattatta el a Cumhuryietet is, a szabad sajtó egyik utolsó bástyáját.

Tüntetés a bíróság előtt a tárgyalás napján

AFP / Ozan Kose

Még azt a fiút is letartóztatták, aki teázót működtetett – az ő bűne az volt, hogy panaszkodott: "én ugyan nem szolgálnám ki Erdogant teával, ha idejönne". Ezt a megjegyzést egy, az újságnál lévő rendőrségi alkalmazott hallgatta ki, és adta tovább feletteseinek. Másnap a fiút már az elnök megsértésének vádjával vitték be kihallgatásra.

A Cumhuriyet-ügy július 24-én kerül a bíróság elé. Az egész szerkesztői csapat a bíróság elé áll nem kevesebb mint 267 nap után. Nem csak magukat fogják védeni, hanem a szabad sajtót, a demokráciát is, amely a létéért küzd egy despota kezében.

Ha ez véletlen egybeesés, akkor nagyon groteszk:

Július 24-e ugyanis a cenzúra törökországi eltörlésének napja, 1908 óta a szabad sajtó napjaként ünnepeljük.

Ebben az évben a szabad sajtó napját kicsit máshogy üljük, ez a "Küzdelem a szabad sajtóért nap", amelyet mi a börtönökben, száműzésben és tárgyalótermekben "ünneplünk".

Minden kollégánkat szívesen látjuk.

Can Dündar cikkének angol nyelvű változatát Dercsényi Dávid fordította.