Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Nem könnyű kiigazodni az USA közel-keleti politikáján. „Kivonjuk a katonáinkat Szíriából, de soha nem mondtam, hogy gyorsan, és addig végképp nem, amíg az Iszlám Állam (IS) el nem tűnik” – mondta a hétvégén Donald Trump amerikai elnök. Holott karácsony előtt még azt közölte: „a katonák hazajönnek, méghozzá most, hiszen az IS-t legyőztük”. Bár úgy tűnt, hogy a távozásról odavetett üzenetével sokakat meglepő – sőt a szövetségeseit sokkoló – Trumpot sikerült legalább arról meggyőzni, ne siesse el a kivonulást, pénteken már arról írt a New York Times egy katonai forrásra hivatkozva, hogy a csapatkivonás már meg is kezdődött.
A korábban diplomáciai kármentésre Izraelbe és Törökországba látogató John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó még úgy fogalmazott. „A Szíriából történő amerikai kivonulásnak több feltétele is van. Le kell győzni az IS-t, hogy ne jelenthessen újra fenyegetést, teljes mértékben garantálni kell Izrael és térségbeli barátaink biztonságát, és meg kell védeni azokat, akik velünk harcolnak az IS és más terrorcsoportok ellen.”
Kurd harcos. Magukra maradtak volna
AFP / Delil Souleiman
De a magyarázkodás sem feltétlenül jól sül el. Bolton például azt is mondta, hogy Törökországnak meg kell védenie az USA kurd szövetségeseit. Vagyis a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) legfőbb harci erejét, a kurd Népi Védelmi Egységeket (YPG), amely a legütőképesebbnek bizonyult az IS elleni harcokban. Csakhogy Ankara az YPG-t a Törökországban szeparatista harcot folytató Kurd Munkapárt szíriai szárnyának tartja. Tavaly a török hadsereg kiverte a kurdokat az északnyugat-szíriai Afrín térségéből, és most is az a szándéka, hogy az YPG-t az Eufrátesz folyó keleti oldalára szorítsa, lehetőleg minél messzebb a török határtól.
Tayyip Erdogan török elnök máris fogadkozott, hogy átveszi az IS elleni harc vezető szerepét Szíriában, csakhogy egyedül erre eddig sem volt hajlandó, hiszen számára a kurdok elleni fellépés a prioritás. Ráadásul ha az USA valóban kivonul – a légierejével együtt –, akkor Ankarának másik nagyhatalommal, Oroszországgal kell egyeztetnie. Ám, mint azt a BBC felvételei is mutatják, az arab–kurd szövetség jelenleg is harcol az IS ellen a kelet-szíriai Deir-ez-Zór kormányzóságban, Hadzsin városa mellett.
A térképen jól mutat, hogy az IS Szíriában elvesztette az általa még 2014-ben ellenőrzött területek 95–99 százalékát, de a dzsihádisták kemény magja – becslések szerint összesen 3–8 ezer fegyveres – több távoli települést is a markában tart. Félő, hogy az amerikai légi támogatás nélkül maradt szíriai kurdok és arab törzsek nem tudják végleg legyűrni az IS-t, amely újra feltámadhat a hamvaiból. Annál is inkább, mivel az utóbbi hetekben az IS a kalifátusa egykori fővárosában, a szíriai Rakkában és néhány volt iraki fellegvárában is merényletekkel és robbantásokkal jelezte a létezését.
De még az IS valóban teljes veresége esetén is értelmetlennek tűnik az USA kihátrálása. Bár mindössze kétezer amerikai katona állomásozik Szíriában – főként az SDF által ellenőrzött területeken –, a jelenlétük mégis biztosíték arra, hogy a kurd–arab szövetség megtarthassa az Eufrátesztől keletre eső területeit, Szíria közel egyharmadát. Ami az USA és a szövetségesei számára kiváló alkupozíciót jelent arra, hogy beleszóljanak a Szíria jövőjét rendező esetleges tárgyalásokba Oroszország és Irán ellenében. Az USA által közvetetten ellenőrzött terület egy része sivatag ugyan, de stratégiai jelentőséggel bír. Ott található a szíriai olaj- és földgázlelőhelyek jelentős része, nem kevés termékeny mezőgazdasági terület, bőséges vízforrás az Eufrátesznek és több duzzasztónak köszönhetően, és öt nagy katonai támaszpont.
Amerikai katonai járművek a szíriai Manbidzs városánál. Visszavont kivonulás
AFP / Delil Souleiman
Elemzők csak találgatják, mi lehetett Trump szándéka az eredetileg 30 napon belül végrehajtandó kivonulással. Könnyen lehet, hogy már a jövő évi újraválasztási küzdelemre gondolt, hiszen a 2016-os kampányban egyértelművé tette az ellenérzését a külföldi katonai szerepvállalásokkal szemben. Szíria csak „homok és halál” – summázta a maga módján. És e tekintetben csak kimondta azt, amit elődje, Barack Obama is gondolt, de vonakodva ismert el: az USA-nak már nem forognak kockán alapvető érdekei a Közel-Keleten. Az is nyilvánvaló lehetett Obama és Trump előtt, hogy az USA-nak nincsenek válaszai a forrongó térség problémáinak megoldására, és háborúzni sem akar.
Ami persze nem feltétlenül jelentené azt, hogy magára kéne hagynia a Közel-Keletet, hiszen ezzel teljesen átengedné azt a riválisainak és az ellenségeinek. A cserbenhagyás az USA szavahihetőségét is megkérdőjelezné a vele szövetséges kurdok és a szunnita arab államok szemében. A közel-keleti olaj szerepe kétségtelenül csökkent az USA geostratégiai térképén, de a térség ingatagsága veszélyt jelent Washington legszorosabb európai szövetségesei számára is.
Erdogan mindenesetre joggal érezheti úgy, hogy az USA esetleges kivonulása a kezére játszik, hiszen a kurd YPG amerikai támogatása mindig is szálka volt a törökök szemében. Egyes elemzők felvetik, hogy talán egy amerikai–török alku állhat a háttérben. Tény, a kivonulás bejelentésének napján döntött úgy a washingtoni külügyminisztérium, hogy Törökország Patriot típusú rakétavédelmi rendszert vásárolhat. De ha volt is valamiféle egyeztetés, akkor sincs válasz arra, Trump döntése után miért távozott legalább három magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő. Az amerikai kivonulással talán közelebb kerülne egymáshoz a két NATO-tag, és megtörne az orosz–iráni–török tengely, amely a polgárháború politikai lezárásán fáradozik. Valószínű, hogy Moszkva jelenlegi kurdellenes álláspontja is enyhülne, hiszen számára annak csak addig volt hozadéka, amíg éket verhetett az USA és Törökország közé.
Akár kivonul az USA Szíriából, akár nem, egy arab diplomata szerint a 2011 óta folyó polgárháborúban ez a mostani az amerikai politika ötödik-hatodik váltása. Ez máris helyezkedésre késztetett több közel-keleti államot, amelyek azzal is kénytelenek voltak szembesülni, hogy Basar Asszad szíriai elnök rezsimje az orosz–iráni katonai segítségnek köszönhetően túlélte a konfliktust, és immár az ország területének a kétharmadát ellenőrzi.
A szunnita arab országok elfordulni látszanak a szíriai szunnita lázadó csoportoktól, és keresik az alavita Asszaddal a megbékélés lehetőségét. Omar Basir szudáni elnök tavaly decemberben 2011 óta az első arab vezetőként ellátogatott a szíriai fővárosba, az Egyesült Arab Emírségek pedig újranyitotta damaszkuszi nagykövetségét. Az arab vezetők küszöbönálló bejrúti tanácskozásán várhatóan meghívják Asszadot az Arab Liga márciusi tuniszi csúcstalálkozójára. Még a síita Irán szövetségesének számító Szíriával szemben ellenséges Szaúd-Arábia álláspontja is módosulhat, hiszen a rijádi külügyminisztérium irányítását mérsékeltebb politikus vette át. Az öbölbeli monarchiák azt remélik, hogy – mint Irak esetében – a közeledésük Szíriához csökkenti valamelyest Damaszkusz iráni függőségét.
Asszad megmentésével és rehabilitációjával az orosz diplomácia nyerhet sokat. Moszkva befolyása egyre erősödik, és nemcsak Iránnal és Szíriával, de Szaúd-Arábiával és Izraellel is egyre szorosabb kapcsolatokat ápol. Az orosz–szaúdi közeledést az olajtermelési együttműködés alapozta meg, Izrael pedig azt szeretné elérni, hogy a lehető legszabadabban léphessen fel Szíriában az iráni milíciák, illetve a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánt fegyverszállítások ellen.
A cikk eredeti verziója a HVG e heti lapszámában jelent meg.
