Európa ma nagyhatalmak növekvő versenyében, erősödő technológia forradalomban és ideológiai zűrzavarban él. Szent-Iványi István Szép új világ? című írásában felvázolja, hogy milyen új kihívásokkal kell szembenéznünk: az Egyesült Államok globális szerepe gyengül, Kína pedig globális hatalmi ambíciókkal lép fel. A kihívás olyan nagy, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy szabadságon alapuló európai életformánkat tartósan meg tudjuk őrizni a jövőben. Tíz éve a lisszaboni szerződéssel megerősített Európai Unió előremutató és ambiciózus vállalkozásnak tűnt, de az utóbbi évek rávilágítottak, hogy Európa a globális színpadon olyan hiányosságokkal küzd, amelyek megkérdőjelezik, meg tudjuk-e védeni érdekeinket válsághelyzetekben.

Bár az Európai Uniónak az elmúlt években több nemzetközi ügyben is sikerült közösen fellépnie, de a tagállamok továbbra is saját prioritásaikat követik. Jelentős különbségek mutatkoznak a trumpi USA-hoz, Oroszországhoz, a Közel-Kelet országaihoz vagy a Kínához való viszony tekintetében. Az európai érdek megfogalmazásának és képviseletének hiánya lehetővé teszi, hogy más globális hatalmak saját érdekeiket Európára kényszerítsék, vagy az Unió országait egymás ellen fordítsák. Európát ma az a veszély fenyegetheti, hogy bizonyos kérdésekben nem tud ellenőrzést gyakorolni saját ügyei felett. Ez óriási biztonsági kockázat.

2016-ben Federica Mogherini vezetésével elkészült az EU Globális Stratégiája a nemzetközi- és biztonságpolitikai koordináció elősegítésére, de a közös gondolkodást sokkal inkább a Brexit drámája és Donald Trump kormányzásának ellentmondásai ösztönzik.

Stratégiai előnyök és hátrányok

Európa stratégiai előnyeit mindenekelőtt a két globális hatalommal, az USA-val és Kínával szemben kell számba vennünk. A két nagyhatalom azonban más természetű kihívást jelent. Az Egyesült Államok társadalmi rendszere és értékvilága megegyezik Európáéval, a két kontinens gazdag politikai és gazdasági kapcsolatokkal kötődik egymáshoz. Donald Trump elnöksége azonban láthatóvá tette Amerika bezárkózását, illetve azt az ambícióját, hogy szövetségeseitől függetlenül erősítse pozícióit a világban. Úgy tűnik, Trump elnök külpolitikáját inkább rövid távú nyereségek orientálják. Ebben az ellentmondásos viszonyban formálódik az európai szuverenitás koncepciója, amely ugyanakkor konfliktusokat is eredményez a szövetségessel.

AFP / Sebastien Bozon

Kína ezzel szemben mindig is más rendszert képviselt. Ami most új, az az, hogy agresszív gazdasági terjeszkedésével és rendkívüli befektetéseivel úgy növeli befolyását a világban, hogy az hosszabb távon Európa számára biztonsági kockázatokat rejt. Nézzük, mik Európa legfontosabb eszközei a globális terepen.

Európa gazdasági és kereskedelmi óriás?

Az elmúlt tizenöt évben az Európai Unió gazdasága mélyen integrálódott a világba. Kereskedelme az Unió GDP-jének 24 százalékát teszi ki, így a világ legnagyobb kereskedelmi blokkja. A geopolitikai viszonyok gyors megváltozása azonban gazdasági szempontból is teszteli Európát. Kína folyamatosan visszaél a WTO adta liberális kereskedelempolitika lehetőségeivel, míg maga erőteljes állami beavatkozással támogatja a globális kínai cégeket. A globális amerikai vállalatok kihasználják domináns piaci pozíciójukat az államok felett, és erejüket még politikai hatalommá is képesek váltani. A trumpi vezetés ráadásul hatalmas vámok bevezetésével fenyeget, alkudozásra kényszeríti kereskedelmi partnereit, hogy egyoldalú előnyöket szerezzen magának. Ezek a folyamatok gyengítik a világkereskedelem egyensúlyát. Mindez gyors reakcióra és új stratégiára kényszeríti Európát. Ennek hiányában nemcsak vezető pozícióját veszítheti el, de jelentős károkat szenvedhet el a gazdasági növekedés terén is.

Az Unió piacméreténél fogva érdemi befolyást tud gyakorolni a globális kereskedelem szabályaira. Az amerikai kormány által előidézett első akadályokat is jól vette, az EU kereskedelempolitikával foglalkozó vezetői nagy felhatalmazással a hátuk mögött tárgyaltak Trump elnökkel, és a fenyegető vámok bevezetését egyelőre sikerült elkerülni.

Az EU-nak azonban mindent meg kell tennie, hogy a kereskedelem szabályozott keretei fennmaradjanak. A kínai államkapitalizmust az Európai Unió nem tudja megváltoztatni, de el kell érnie, hogy Kína tovább liberalizálja gazdaságát, és ne folytasson kereskedelemtorzító gyakorlatot. Az USA-val kapcsolatos legnagyobb kockázat ma az, hogy az adminisztráció bármikor új kereskedelmi vámokat vezethet be. Bár folyamatosan megállapodásra kell törekedni, az is világos, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a nyomásgyakorlást az Unió határozottan viszonozza.

Az Uniónak ugyanakkor fel kell készülnie egy az időszakra, amikor a multilaterális kereskedelmi rendszer olyan szinten sérül, ami már nem korrigálható. Például új, közös alapokra kell helyezni az európai iparpolitikát, hogy az a globális versenyben részt tudjon venni. Ehhez azonban jelentős együttműködési hajlandóság kell az Európai Unió kormányai részéről.

 Meg tudjuk-e védeni magunkat?

 Az európai stratégiai autonómia megerősítéséről nem Trump felbukkanásával kezdődött el a gondolkodás, bár az kétségtelenül felgyorsította a folyamatot. Az Európai Globális Stratégia már korábban újragondolta az Unió saját biztonság- és védelempolitikáját, a terrorelhárítást, kiber- és energiabiztonságot, illetve Európa szerepét a nemzetközi konfliktuskezelésben.

Érdemes Európa védelmi képességéről árnyaltabb képet kialakítanunk, és ebben az esetben is az alkalmazkodás irányait vizsgálni. Az USA-hoz viszonyítva a lemaradása valóban látványos, de az Unió mégsem eszköztelen. Először is, az európai országok védelmi ipara jelentős szektor. A probléma sokkal inkább az, hogy ez a hatalmas ágazat nincs összehangolva. Az európai védelmi képesség növeléséhez érdemes a fejlesztéseket és a fegyverkezéspolitikai prioritásokat harmonizálni. Az utóbbi években erre jelentős forrásokat is képezett az Unió. Másodszor, a szorosabb koordináció megvalósítása érdekében már 2009-ben létrejött az Állandó Strukturált Együttműködés (PESCO), amely megfelelő keretet biztosít a gyors döntéshozatalra. Továbblépést jelentene, ha a tagországok több közös hadgyakorlatokat végeznének, és ha a katonai mellett, politikai szintjein is intézményesebbé válna a védelmi együttműködés.

Ahol Európa valóban le van maradva és igazán sebezhető, az a védelmi-katonai kapacitás. Mindenekelőtt a védelmi technológiai kapacitásokat és a kiberbiztonságot kell fejleszteni. A következő évtizedben minden bizonnyal ez áll az európai védelempolitika fókuszában.

Az USA elbizonytalanodása az európai stabilitás fenntartásának irányába mindenképpen arra ösztönöz, hogy Európa stratégiai autonómiáját az Unió erősítse. Fontos befolyási eszköz lehet ebben a haditechnológiai beszerzések koordinációja. Az USA jelentős fegyverexportjában Európa jelentős tétel, így, ha az EU egységesítené közbeszerzési rendszerét, javulna a tárgyalási pozíciója az Egyesült Államokkal szemben. Ma még azonban nincs meg az ehhez szükséges egység. Nem csoda, hogy Mike Pompeo februári kelet-európai látogatása épp azt a célt szolgálta, hogy a keleti NATO szövetségeseket amerikai eredetű fegyverbeszerzésekre ösztönözze. Európa tehát jelentősen megosztott ebben a kérdésben, de mindenekelőtt politikai érdekkülönbségek vannak, amelyek megváltoztathatók. A védelmi együttműködés nem a polgárokon múlik. Az európaiak 65 százaléka támogatja az Unió közös külpolitikáját és 75 százalék a közös biztonság- és védelempolitikát.[1]

Bár egy globális konfliktusban Európa továbbra is az USA védelmére szorulna, egy az EU szomszédságában bekövetkező regionális konfliktusban már ma is meg tudná védeni érdekeit, és képes volna katonai fellépésre. A kérdés leginkább az, hogy volna-e ehhez közös politikai akarat.

Az európai demokrácia jövője

 Ami Kínát illeti, Európa és Peking eddig is jellemzően más politikai formában működött. Kína rendkívüli gazdasági és technológiai fejlődése az elmúlt évtizedekben azt a benyomást keltheti, hogy jólét és biztonság nem kizárólag liberális demokratikus rendszerekben képzelhető el. Aligha gondolhatja azonban bárki is, hogy a kínai politikai modell, amely a lakosság megfigyelésén alapuló teljes kontrollra törekszik, vetekedhet a szabadságon alapuló jóléttel. Az értékrendbeli különbségek okán Európa jó ideje pragmatikus kapcsolatokat épített ki Kínával. Az elmúlt időszakban azonban Kína láthatóan igyekszik visszaszorítani az nyugati liberális demokrácia globális befolyását. Kína kevésbé kooperatív a nemzetközi intézményekben, például a már említett WTO-ban, emellett olyan nemzetközi struktúrákat hív életre, amelyek az érdekeit hivatottak erősíteni a világ különböző pontjain. Az Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Bank (AIIB), az Ázsiai Bizalomerősítő Konferencia (CICA) de akár a kelet-európai országokat tömörítő 16+1 program is azt a célt szolgálja, hogy Kína a jelenlegi multilaterális intézményekkel szemben növelje befolyását a világban.

Az USA stabil liberális demokrácia. Donald Trump elnöksége azonban komolyan teszteli a rendszert, nem csupán az elnök kiszámíthatatlan, akcionista politikája miatt, hanem átláthatatlan vállalati érdekeltségei és azok nemzetbiztonsági kockázatai miatt. A demokratikus alapok azonban nem sérültek. Az amerikai intézményrendszer eddig megfelelő védelmet nyújtott a demokrácia megőrzésére, és a társadalom alapvető értékrendje is ellenállónak bizonyult. A korábbihoz hasonló szoros szövetségesi együttműködést Trump elnöksége alatt azonban kevésbé lehet várni az Egyesült Államoktól.

Az Európai Unió nincs egyedül a demokratikus világrend őrzésében. A világban számos más liberális demokratikus ország működik, amelyek érdeke megegyezik Európáéval. Kína növekvő szorítása és az USA kihátrálása a globális vezető szerepből arra késztetheti Európát, hogy a transzatlanti együttműködés stabilizálását és továbbfejlesztését a saját kezébe vegye. Semmi akadálya, hogy az Európai Unió Japánnal, Kanadával, Dél-Afrikával vagy más demokráciákkal szorosabbra fűzze együttműködését. Egy ilyen megerősödött demokratikus struktúra bizonyosan lélektani hatással is bírna az Egyesült Államokra is.

Érdekes Lakatos Júliának a Geopolitika méretre szabva című hozzászólásában az a kitétel, hogy a magyar hagyományoktól idegen a liberális demokrácia, és bátran vállaljuk a nyugati nem liberális demokrácia világát. Úgy gondolom, az, hogy empátiával fordulunk a magyar (és kelet-európai) átmenet nehézségeihez, nem indokolja, hogy megelőlegezzük, hogy egy hegemón párt által irányított ország hosszú távon be tudja futni azt a fejlődési pályát, amelyet liberális demokráciák képesek. Egy olyan rendszer, amelyben nincs politikai verseny, előbb-utóbb menthetetlenül leépül.

Magyarország érdekei az új globális verseny időszakában világosak. Európa centrumával kell tartanunk, de ez nem kell, hogy önfeladást jelentsen. Kelet-Európa emancipációja indokolt az Európai Unió belső döntéshozatalában. Nem csak a magyar kormány attitűdjének kell változnia ahhoz,  hogy Európa ki tudja védeni sebezhetőségét és meg tudja óvni biztonságát, jólétét és szabadságát.Az európai politikai vezetésnek képessé kell válnia arra, hogy távolabb tekintsen napi politikai érdekeiknél. Az európai szuverenitás koncepciója segít abban, hogy ezekben a kritikus időkben a krízismenedzselés mellett távlatosan gondolkozzunk.

 A szerző volt országgyűlési képviselő, jelenleg a bécsi Institute for Human Sciences vendégkutatója, nemzetközi politikai szakértő