„Mi vagyunk a győztesek” – harsogták egyaránt a jobboldali Likud és a centrista Kék és Fehér Párt hívei kedden este, miután az első exit poll eredmények kijöttek a keddi izraeli parlamenti választások után. Benjamin Netanjahu kormányfő és a politikában újonc Beni Ganc is joggal érezte úgy, hogy nyert. Netanjahu Likudja szerda délelőtt a szavazatok majdnem 100 százalékának feldolgozása alapján a 120 fős parlamentben 35 helyet szerzett, azaz öttel többet, mint az előző kneszetben. Ganc nemrég összekovácsolt kék-fehér listája ugyancsak 35 mandátumot tudhat magáénak. Ami azt jelenti, hogy a várakozásoknak megfelelően az utóbbi évtized legkomolyabb kihívását jelentette Netanjahu számára.

Beni Ganz, az izraeli hadsereg volt vezérkari főnöke, az ellenzéki Kék-fehér párt vezetője

MTI / EPA / Abir Szultan

Bár a hivatalos végeredmény péntekre várható, Izrael három fő televíziós csatornája is azt közölte, hogy a Likud, valamint a jobboldali nacionalista és vallásos pártok összesen 65 helyet szereztek. Ezzel szemben a centrista erők összesen 55 mandátumot kaphatnak, vagyis a hivatalban lévő kormányfő áll az élen a koalícióépítés tekintetében. Így valószínű, hogy a köztársasági elnök a kneszetbe bejutott pártok vezetőivel való konzultációk után Netanjahut kéri fel a kormányalakításra.

A 69 éves politikus történelmet írhat, hiszen sorrendben a negyedik, összesen pedig az ötödik kormányzására készül, és hamarosan hosszabb ideig lehet hivatalban, mint Ben-Gurion, a zsidó állam alapító miniszterelnöke. Már meg is kezdte az egyeztetéseket a potenciális szövetségesekkel, akik között olyan szélsőjobboldali párt is található, amely kimondottan arabellenes és rasszista. De nem csak ez lehet kényelmetlen a kormányfő számára. Mivel elég szoros lett a választási eredmény, a néhány mandátummal rendelkező kisebb pártok királycsinálóknak érezhetik magukat, és Netanjahu a követeléseik foglyává válhat.

MTI / EPA / Jim Hollander

A kormányfőnek azonban még egy csatát meg kell nyernie, ha ki akarja tölteni az ötödik terminusát. Három korrupciós ügyben is vádemelést javasolt ellene a legfőbb ügyész, aki azt ígérte, hogy a választások után Netanjahu meghallgatásával folytatódnak az eljárások. Az izraeli jog szerint a vádemelés esetén még nem kell a kormányfőnek lemondania, de kérdés, Netanjahu képes lesz-e a rá nehezedő nyomásnak ellenállni. Különösen, hogy a Likudon belül már többen is jelezték, „vészhelyzet” esetén a helyére pályáznak. Ganc pártja mindenesetre jelezte, hogy hivatalosan megvádolt kormányfővel nem szövetkeznek, ami jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy valamiféle nagykoalíció jönne létre.

Jobbra tolódott társadalom

A választási eredmény azt mutatja, hogy a Netanjahu személye körüli botrányok, a korrupciós vizsgálatok nem ásták alá a nimbuszát. A szavazók jelentős része Izrael biztonsága alapján döntött, és a nyilvánosság előtt megszólaló több szavazó is elárulta: bíznak Bibiben. Ahogy egyébként a Kék és Fehér Párt is átment a „biztonsági vizsgán”, hiszen Ganccal az élen három volt vezérkari főnök is szerepelt a párt listáján. A baloldal, Izrael első évtizedeinek meghatározó politikai ereje azonban összeesett, a távozó kneszetben 18 hellyel rendelkező Munkapárt a várható hat mandátumával kis párttá zsugorodott. Az Izrael ötödét kitevő arab lakosság választási részvétele történelmi mélypontra süllyedt, részben a bojkottfelhívások, részben pedig a reménytelenség miatt.

Egyértelművé vált, hogy az izraeli-palesztin békefolyamat kudarca és különösen a 2000-ben kezdődött második palesztin intifáda után az izraeli társadalom jobbra tolódott. A jobboldal alternatívája pedig nem a bal, hanem a magát jobb-közép erőként nevező új formáció lett. A kampányban Ganc sem beszélt a két nép két állam elvéről, vagyis a már többször is eltemetett oslói békefolyamat felélesztésének esélye valóban nullára csökkent.

De hogy miként változik a status quo, és egyáltalán változik-e, alapvető kérdés maradt. A kampány hajrájában Netanjahu bejelentette, hogy annektálja Ciszjordánia minden zsidó telepét, és nemcsak a nagyobb városokat és telepfürtöket, hanem a kisebb, távoli kolóniákat is. Bár még a jobboldalon is sokan úgy vélik, mindez csak választási fogás volt, nem kizárt, hogy immár maga Netanjahu is úgy érzi, eljött az a történelmi pillanat, amikor megvalósítható Nagy Izrael álma. Mindez persze jelentős nemzetközi bírálatokat eredményezhet, hiszen a megszállt területen létesült zsidó települések a nemzetközi jog szerint illegálisak.

Izraeli katonák által részben lerombolt házban palesztinok a Túl-Karm közelében fekvő ciszjordániai Suejkeh faluban

MTI / EPA / Alaa Badarneh

A legfontosabb szövetséges

Ciszjordánia bekebelezéséhez kétségtelenül a kezére játszanak a nemzetközi fejlemények is. Donald Trump amerikai elnök személyében Izrael a legszorosabb szövetségesét látja. Trump – Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerésétől egészen a Golán-fennsík izraeli annektálásának a jóváhagyásáig – számos olyan lépést tett, amelyek a korábbi amerikai kormányzatok számára elképzelhetetlennek tűntek. A választás előtt egy nappal Trump terrorista szervezetként aposztrofálta az iráni forradalmi gárdát, először egy másik ország haderejét. Netanjahu rögtön jelezte, Trump ezzel is az ő kérését teljesítette. Izrael a legnagyobb biztonsági fenyegetést már nem a palesztinokban látja, hanem Iránban, és az általa támogatott Hezbollah dél-libanoni síita szervezetben.

Trump kétségkívül sokat tett Netanjahu választási eredményéért és a politikai túléléséért, de kérdés, hogy lesz-e ennek ára. Az amerikai elnöknek van egy béketerve, amelynek a bejelentését a választások utánra ígérte. Ha Izraelnek netán túl nagy engedményt kellene tennie, Netanjahu jobboldali szövetségesei könnyen elfordulhatnak tőle.

A palesztin kérdéssel kapcsolatos paradigmaváltás hátteréhez tartozik, hogy a polgárháborúk, társadalmi és gazdasági feszültségek által sújtott arab világ még a korábbiaknál is képtelenebb kiállni az önálló palesztin állam érdekében. Az Irán-ellenesség pedig egy táborba sodorta Izraelt több szunnita arab országgal – köztük Szaúd-Arábiával –, ami azt is jelentheti, hogy Ciszjordánia egyes részeinek Izraelhez csatolása jóval kisebb valódi felháborodást idéz elő, mint akárcsak tíz évvel ezelőtt. De ha ez valóban megtörténik, akkor vajon Izrael milyen megoldást talál az uralma alatt élő több millió palesztin életére, emberi jogaira és szabadságvágyára.