szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Spanyolországban már két áldozatról tudni, Belgiumban megduplázódott a fertőzöttek száma.

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) pénteki tájékoztatása szerint meghalt az első, újfajta koronavírussal fertőzött beteg Hollandiában, az áldozat egy 86 éves férfi, akit egy rotterdami kórházban ápoltak, miután megkapta  az újfajta koronavírus okozta betegséget. Azt még nem tudni, hogy ki fertőzte meg.

Hollandiában jelenleg 82 koronavírusos fertőzöttről tudnak, többségük Észak-Olaszországban járt. Az első fertőzöttet február 27-én azonosították, ő is Olaszországban járt.

A belga egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint péntekre több mint a duplájára, 109-re nőtt a fertőzöttek száma. Csütörtökön 441 tesztet végeztek, és 59 új fertőzöttet találtak.

Az újonnan azonosított vírushordozók jórészt az Olaszországból érkezett fertőzöttek családtagjai, vagy olyanok, akik valami úton-módon kapcsolatba kerültek velük, és már Belgiumban kapták el a fertőzést.

Spanyolországban két újabb halálos áldozata van a koronavírus-fertőzésnek: egy 76 éves férfi egy madridi, egy 87 éves férfi pedig egy zaragozai kórházban hunyt el pénteken, velük együtt már öt halottja van a kórnak.

A spanyol fővárosban elhunyt férfi egy idősek otthonából került kórházba, az intézményben további 19 embernél mutatták ki a fertőzést, így működését azonnal felfüggesztették. A dél-európai országban a fertőzöttek száma 345, a legtöbben, 137-en a madridi tartományban kapták el a betegséget.

Az országban eddig tízen gyógyultak meg a fertőzöttek közül.

Mivel 92 százalékban behurcolt esetekről van szó, a spanyol egészségügyi hatóságok nem rendeltek el korlátozó intézkedéseket.

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint 12 koronavírusos fertőzöttet azonosítottak egy nílusi kirándulóhajón, amely Asszuánból tartott a déli Luxor városában. Fertőzöttek ugyan, de egyiküknél sem jelentkeztek betegségre utaló tünetek. Eddig az észak-afrikai országban három vírushordozóról tudtak, és egyikük már teljesen meggyógyult.

Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus, pénteken az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét. Szlovákiában egy 52 éves fertőzöttről tudni.

Percről percre tudósításunkból minden lényeges információt megtudhat a terjedő kórokozóról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!