Februárban világszerte felháborodást váltott ki, hogy egy bíróság elítélt két tekintélyes lengyel kutatót. A holokauszt történetéről szóló, több mint 1000 oldalas könyvük egyetlen mondata miatt perelte be őket egy idős falusi asszony – valójában egy radikális, „a lengyelek jóhírét védő” szervezet biztatására és támogatásával, amely felkutatta őt –, amiért a rég meghalt nagybátyját összefüggésbe hozták a zsidók üldözésével. Azt ugyan már az elsőfokú bíróság is elutasította, hogy szándékos hamisítást rójanak fel a vádlottaknak és pénzbüntetésre ítéljék őket, de bocsánatkérésre kötelezte őket, amiért nem elég gondosan kezelték a történelmi forrásokat.

Ezt az ítéletet semmisítette meg hétfőn a fellebbviteli bíróság, és kimondta: a bíróság nem lehet történészi viták színhelye, mert az cenzúrához vezethet. A szerzőnek joga volt hitelesebbnek tartani az egykori elöljárót elmarasztaló tanúvallomásokat, mint azokat, amelyek szerint segítette az üldözött zsidókat. Ez a döntés jogerős, bár még lehet felülvizsgálatot kérni a Legfelső Bíróságtól.

Ez az ítélet éppen akkor született, amikor éles konfliktus alakult ki Izrael és Lengyelország között egy másik ügyben. Jaír Lapid izraeli külügyminiszter a lengyel közigazgatási kódex módosításáról azt mondta, hogy Varsó „antiszemita és erkölcstelen törvényt” hozott, amit a lengyel kormány felháborodottan visszautasított.

Az új jogszabály szerint harminc év elmúltával nem lehet kétségbe vonni a közigazgatási eljárások során hozott döntéseket az elkobozott ingatlanok visszaszolgáltatásáról, bár polgári per továbbra is indítható. Izraeli álláspont szerint ez csorbítja a holokausztot túlélők jogait. Morawiecki miniszterelnök jogosan hivatkozott arra, hogy az elmúlt években csalók állítólagos egykori tulajdonosok, köztük 100 évnél jóval idősebb emberek hamisított meghatalmazásaival szereztek vissza ingatlanokat, és évtizedek óta ott lakó bérlőket tettek az utcára. A törvénymódosítás ennek a megengedhetetlen helyzetnek kívánt véget vetni.

A lengyel kormány feltehetőleg ott hibázott, hogy előzetesen nem konzultált Izraellel és az ügyben mellé álló Egyesült Államokkal, nem tudta elmagyarázni a valós indítékokat. Pedig antiszemita szándék biztosan nem volt emögött, sőt éppen az keltett antiszemita hangulatot, hogy elterjedt: 80 évvel ezelőtti zsidó tulajdonosok külföldön élő utódai akarnak kilakoltatni több ezer varsói lakost. Más kérdés, hogy a lengyel hivatalos „emlékezetpolitikát” képviselő állami intézmények gyakran történelemhamisító módon tagadják az 1939 előtti és a német megszállás alatti lengyel társadalom egy részének vitathatatlan bűneit, és ez akkor is gyengíti az állami szervek érvelését, ha valótlan vagy legalábbis erősen eltúlzott vádakkal próbálénak szembeszállni. A lengyel-izraeli viszony most mindenesetre mélypontra süllyedt, amiben izraeli belpolitikai szempontok is szerepet játszhatnak.