Egy kijevi kórházban három újdonsült anyuka örül, hogy a rövid tűzszünetet kihasználva kijutottak az alagsori bunkerből, és átköltöztették őket a csecsemőosztály tágas, meleg szobájába, miközben babájukat mindvégig a mellkasukhoz ölelve fogták. Odakint, a kijevi 5. számú szülészeti klinika húsz kilométeres körzetében mindenütt az orosz invázió nyomai.

A függönyök az összes ablakon behúzva, a világítás lekapcsolva. Véletlenül se tűnjön fel a szülészet a város felett cirkáló orosz harci gépeknek, amelyek az újszülöttosztályokkal sem tesznek kivételt. Ezt bizonyítja az ostromlott város, Mariupol példája: az ottani szülészeti klinikát ért légitámadásban legalább három ember halt meg, köztük egy gyerek.

„Sokkal nehezebb elviselni a szirénák hangját és menekülni a támadás elől úgy, hogy már nemcsak saját magáért felelős az ember, hanem egy kicsi gyerekért is” - mesélte Alina, egy ukrán kismama akinek március 8-án született a lánya, Vaszilisza.

John Marshall/DW

A kijevi külvárosban, Irpinyben lakó Alina a helyi kórházban akart szülni, mielőtt kiderült számára, hogy azt lerombolták. Ezért férjével március 3-án úgy határoztak, hogy megpróbálnak eljutni Kijevbe. Tízórás utat tettek meg tankok, tüzérségi támadások között, míg végül elérték a fővárost.

„A lányom igazi harcos” – büszkélkedett az édesanya, aki egyelőre az 5-ös számú szülészeti osztályon talált menedéket.

Figyelik a szirénákat

„A csecsemők pont úgy sírnak, és mindent ugyanúgy tesznek, mint békeidőben” – mondta az osztály igazgatóhelyettese, Dr. Olena Jarascsuk. „Így a legfontosabb feladatunk most az, hogy az anyákról gondoskodjunk”.

Az anyákról való gondoskodás pillanatnyilag azt jelenti, hogy megvédik őket az orosz ágyúktól és a légitámadásoktól.

„Miután az ember elolvasta a mariupoli szülészet bombázásáról szóló híreket, és látta azokat a borzasztó képeket, nem tud mást tenni, minthogy teljes készültségben várakozik és éberen figyeli a szirénákat” – mondta Alina.

Így amint felharsannak a légvédelmi szirénák, és lövések hangjától visszhangzik a főváros, az anyák levonulnak az 5-ös számú szülészeti osztály alagsori bunkerébe szülni vagy gyerekeiket biztonságba helyezni.

„Amikor ilyesmi történik, az ember a gyerekére, a szülésre meg saját magára koncentrál. Csak amikor ezeken túl van, kezd el gondolkodni minden máson” – mesélte egy másik édesanya, Natalja, akinek császármetszéssel segítették világra a gyermekét a bunkerben. Ő először járt „fent”, amióta bejött a szülészetre.

„Az alagsorban legalább valamennyire védve van az ember” – tette hozzá. Alinához hasonlóan ő sem akarta elárulni a teljes nevét.

Távozó anyák, beköltöző orvosok

Az alagsorban az erősen vibráló neonfénytől eltekintve sötét van, a mennyezet alacsony, a folyosók tele vannak zsúfolva ágyakkal. Meleg van, mégis rideg minden.

John Marshall/DW

Egy hosszú folyosó végén sürgősségi szobát alakítottak ki, ahol minden szükséges berendezés megtalálható, beleértve egy inkubátort is a veszélyeztetett csecsemők számára. A gipszkarton falak festetlenek, a matrac a padlón hever. Mindez azonban most lényegtelen: csak az számít, hogy a sürgősségi szoba működőképes.

„Itt le lehet vezetni szüléseket, tudunk műteni és az intenzív ellátás is biztosított” – állítja az egyik orvos, Jarascsuk, aki több mint 20 éve dolgozik ezen az osztályon.

Pontos számokat nem tud mondani, azt viszont hangsúlyozza, hogy most sokkal kevesebb páciensük van, mint a háború előtt. Az anyák korábban átlagosan három napot töltöttek az osztályukon. Most sokan öt órával a szülés után elhagyják a szülészetet.

Mivel most kevesebb a páciens és több a hely, sok orvos családtagjaival együtt beköltözött a szülészet különböző helyiségeibe. Ha veszély fenyeget, ők is azonnal levonulnak az alagsorba.

John Marshall/DW

Jarascsuk azóta lakik családjával a szülészeten, mióta orosz bombatalálat érte a szomszédjuk házát. Azóta megtesz mindent, hogy a félelmet a lehető legtávolabb tartsa ettől az osztálytól, és azzal biztat mindenkit, hogy Ukrajna „fennmarad és megnyeri a háborút”.

Az orvosnő szerint még mindig megvan minden szükséges gyógyszerük és eszközük ahhoz, hogy megfelelő ellátást nyújtsanak. Ez szerinte még egy ok arra, hogy optimistán álljon a dolgokhoz.

Az osztály igazgatója, Dmitro Hovsijev, aki 40 éve dolgozik a klinikán, szintén reménykedik.

„Folyamatosan érkeznek hozzánk emberek, akik kenyeret és édességet hoznak nekünk. Nem tartják fontosnak tudatni, kitől van az adomány, egyszerűen otthagyják az segélycsomagot a biztonsági kapunál. Csak annyit üzennek, hogy azoknak szánják az élelmet, akik az anyákat gondozzák. Ez reménnyel tölt el. Akik így gondolkoznak, azokat lehetetlen megállítani” – mondta.

Ez az optimista hozzáállás és a biztos tudat, hogy az osztályon megkapják, amire szükségük van, kimondottan jótékony hatással van a három kismamára a kórteremben. Azok után, amin keresztülmentek, és azelőtt, ami még vár rájuk, csak ragyog az arcuk, amikor a gyerekeikre néznek.

Szerző: John Marshall (Kijev). A fordítást Valaczkay Gabriella készítette

További Deutsche Welle-tartalmak a DW magyar nyelvű Facebook-oldalán találhatóak.