Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A török külügyminiszter szerint az orosz-ukrán tárgyalások során az eddigi legjelentősebb előrelépést eredményezte a kedden Isztambulban tartott forduló – írja a CNN. Mevlüt Çavuşoğlu (képünkön) elmondta, hogy a Törökország által összehozott találkozón a felek közelebb kerültek a mihamarabbi tűzszünethez, ami kikövezné az utat egy végleges, politikai megoldáshoz.
Çavuşoğlu beszélt arról is, hogy a problémásabb kérdésekről magasabb szinten kell tárgyalni, így szükség lesz egy ukrán-orosz külügyminiszteri egyeztetésre, amelynek során ténylegesen közös nevezőre juthatnak a felek, majd jöhet egy Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó, ami szintén szerepel a tervek között.
Mint korábban megírtuk az oroszok két lépésben szándékoznak deeszkalálni a konfliktust, előbb „drasztikusan” csökkentik a Kijev és Csernyihiv környékén zajló katonai tevékenységüket, majd lehetővé tennék egy Putyin-Zelenszkij találkozó megtartását, azonban mutatnak jelek arra is, hogy csak az időt húzzák a tárgyalásokkal és valójában a hadműveletek második fázisát készítik elő.
Mihajlo Podoljak ukrán elnöki főtanácsadó szerint eleget haladtak a tárgyalások ahhoz, hogy lehetővé váljon a két államfő találkozója.
Az orosz-ukrán háború eseményeit itt követheti.