Miért kedden szavaznak? Miért kék és piros a jelöltek színe? Miért az elektorok döntenek? Gyorstalpalónk az amerikai elnökválasztás elé

Miért éppen kedd?

Az első amerikai elnökválasztást 1788 és 1789 fordulóján tartották, nem volt kétség, hogy a függetlenségi háború fővezére, George Washington nyer, akit az elektorok egyhangúan meg is szavaztak. A voksolás idejét az első 13 állam maga dönthette el. Általában bő egy hónapon belül jelölhették ki az időpontot, de egy technológiai újdonság miatt 1845-ben egyetlen napot határozott meg a washingtoni kongresszus, amelyen előbb az elnök- majd idővel a többi választást is megrendezték.

Samuel Morse 1843-ban feltalálta a pontokból és vonalakból álló jelrendszert használó elektromágneses távírót, és felmerült a veszélye annak, hogy a korábban szavazó államok eredménye eljuthat a később voksolókhoz, és befolyásolhatja az ottani esélyeket. Törvényben rögzítették, hogy az egész országban ugyanazon a napon, a november első hétfőjét követő kedden kell az urnákhoz szólítani a választópolgárokat.

Az időpont magyarázata az, hogy abban az időben az USA vallásos agrárország volt, ahol a fő közlekedési eszköznek a ló számított. November elején a nagy mezőgazdasági munkák lezárultak, megtörtént a betakarítás, az idő viszont még enyhe volt. Vasárnap nem lehetett szavazni, mert az az istentisztelet napja volt, szerda pedig azért nem, mert aznap tartották a piacot. Mivel a szavazás helyére eljutás akár egy napot is igénybe vett, nem jöhetett szóba a hétfő és a csütörtök sem. És minthogy a voksolást még szerda előtt meg akarták ejteni, így maradt a kedd, ám ha az november 1-jére esett, az a mindenszentek napja miatt nem volt jó. Így lett a november első hétfőjét követő kedd, ami 2-a és 8-a közé eshet.

Miért nem csak kedd?

Kezdettől vita övezte a keddi napot, és még többen kifogásolták, hogy hétköznap kell elmenni szavazni, miután az USA ipari országgá vált. Csak néhány állam nyilvánította szabadnappá, mások előírták a munkaadóknak, hogy arra a pár órára el kell engedniük az alkalmazottaikat.

Az 1992-es kongresszusi és elnökválasztáson még a szavazók több mint 90 százaléka november 3-án adta le a voksát. Történészek szerint az első, levélben leadott szavazatot már az 1792-es massachusettsi kormányzóválasztáson megszámolták. Az állam York megyében engedélyezte ezt a módszert, mert az ott élők indiánok támadásától tartottak.

Elnökválasztásra 1864-től adhattak le levélben szavazatot, méghozzá a polgárháborúban a déli konföderáció ellen küzdő unionista katonák, ekkor ugyanis minden voksra szükség volt, hogy a republikánus Abraham Lincoln nyerjen. A második világháború után a postai szavazás lehetőségét adták meg azoknak, akik igazolni tudták, hogy a választás napján távol lesznek a választókörzetüktől vagy a betegségük akadályozza a személyes megjelenésüket, de ez nem játszott jelentős szerepet.

Ma már minden államban, illetve a fővárosban, Washingtonban lehetséges postai úton leadni a voksot, 27 államban (és Washingtonban) ennek kérését meg sem kell indokolni, és néhány államban a választási névjegyzékben szereplőknek automatikusan kiküldik a szavazólapokat. Az ezredforduló óta mind több államban személyesen is le lehet adni a voksot a választás napja előtt. Erre legalább 4 és legfeljebb 50 nappal a választás előtt van lehetőség, általában hétvégén, és ugyanabban a felkészített szavazóhelyiségben. Már csak három állam maradt – Alabama, Mississippi és New Hampshire –, ahol sem személyesen, sem indok nélkül levélben nem lehet korábban szavazni. Az egyes államok eltérően szabályozzák, meddig kell beérkezni a postai voksoknak – de általában a választás napjával bezárólag –, s mikor lehet azok számolását megkezdeni.

Az előzetes postai szavazásnak nagy szerepe volt 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt korlátozások voltak életben. A voksok 46 százaléka ilyen módon érkezett, 26 százalék volt az előzetes személyes szavazás, és mindössze 28 százalék a november 3-án leadott. Az idei arányok még nem tudhatóak, de a hétvégi adatok alapján már több mint 70 millióan éltek az állampolgári jogukkal.

Ki szavazhat?

Az 1971-ben elfogadott 29. alkotmánymódosítás vitte le a választásra jogosultság korhatárát 21-ről 18 évre. Ez azért történt meg, mert a vietnámi háborúba rengeteg 18 és 21 év közti fiatalt hívtak be, és mozgalom indult, hogy ha a harcra alkalmasak ilyen korban, akkor jár nekik a választás lehetősége is (old enough to fight, old enough to vote).

Az alapító atyák idején csak a fehér férfiak szavazhattak, s a rabszolga-felszabadítás után ez elvileg az afroamerikaiaknak is járt, ám a déli államokban a részvételüket írás-olvasási teszthez és az adóbefizetési kötelezettségük teljesítéséhez kötötték, és az is előfordult, hogy fizikailag akadályozták őket a voksolásban. A megkülönböztetés nélküli általános szavazati jogot végül 1965-ben törvényben mondták ki. A nőknek az 1919-ben a kongresszus által elfogadott és az államok által 1920-ban ratifikált 19. alkotmánymódosítással adták meg a szavazati jogot. 1996-ban törvény rögzítette, hogy ha valaki nem amerikai állampolgárként elnökre és a kongresszus tagjaira szavaz, az szövetségi bűncselekményt követ el, amiért pénzbírság és egy évig terjedő börtön jár.

Eltérően Magyarországtól, az USA-ban előzetesen regisztrálni kell ahhoz, hogy valaki szavazhasson, ezt a választási irodákban, illetve a jogosítványt és a forgalmit kiállító hivatalokban (Department of Motor Vehicles) tehetik meg, de újabban lehetőség van online is elintézni. A regisztrációnál jelezni kell, hogy valaki republikánus, demokrata vagy más párti szavazónak, esetleg függetlennek tartja magát. Ennek az előválasztások során van jelentősége, mert a legtöbb állam csak az adott pártra regisztráltaknak engedi meg, hogy a párt egymással versengő elnök-, képviselő- és szenátorjelöltjeire szavazzon.

21 állam fényképes igazolványt kér a választópolgártól a voksoláskor. Mivel az USA-ban nincs személyi igazolvány, ez lehet jogosítvány vagy bármilyen kormányzati fényképes dokumentum, például veteránigazolvány. 15 állam megelégszik azzal, ha valaki bemutat egy nevére szóló bankszámlakivonatot vagy közüzemi számlát, másutt a regisztrációs adatbázisban lévő aláírásukat hasonlítják össze a szavazói íven szereplővel. A szavazati jogot minden állam megvonja a szövetségi bűncselekmény miatt börtönben ülőktől, és sok helyen a próbaidőre szabadon engedettektől is.

Ki választható?

Az amerikai alkotmány alapján a képviselői poszthoz a 25., a szenátorihoz a 30. életévet kell betölteni. De nem a novemberi választás, hanem a januári hivatalba lépés napján, így lehetett például 1973-tól szenátor az 1972-es választáson Delaware államban győztes, 1942. november 20-án született Joe Biden.

Az elnöki poszt betöltéséhez az alkotmány három feltételt szab: a politikus legyen legalább 35 éves, szülessen az USA területén, és éljen legalább 14 éve az országban. A második feltétel diszkvalifikálta például az osztrák születésű Arnold Schwarzeneggert, akit sokan szívesen láttak volna a Fehér Házban, de be kellett érnie azzal, hogy Kalifornia sikeres republikánus kormányzója lehetett. Képviselő és szenátor ugyanis lehet külföldi születésű, ha már amerikai állampolgár.

A feltételek között nem szerepel a büntetlen előélet, vagyis Donald Trumpot nem akadályozza, hogy néhány hónapja egy New York-i bíróság bűnösnek találta a Stormy Daniels művésznevű pornószínésznőnek kifizetett hallgatási pénz ügyében. Kampányolni pedig a börtönből is lehet, ahogyan tette 1920-ban a szocialista Eugene Debs, aki – bár az első világháborúba belépés és a sorkatonaság ellenzése miatt hazaárulásért 1918-ban tíz évre ítélték – 919 799 vokssal megszerezte a szavazatok 3,4 százalékát.

Választási szabályok és toborzási lehetőségek

Az USA-ban nincs egységes szabályozás a választások lebonyolítására, azokat az 50 állam és Washington maga alkotja meg, beleértve azt is, milyen módon adják le a voksot, hogyan nézzen ki a szavazócédula.

Nincs központi választási hatóság sem, ezért 1848 óta az Associated Press (AP) összesíti a választókerületekből beérkező adatokat, és a nagy tévétársaságok ez alapján ítélik oda az egyik vagy másik elnökjelöltnek az adott államot. Ezzel nem kell megvárni az összes voks megszámolását, ha kellő feldolgozottság mellett biztosan megjósolható a végeredmény.

Az USA-ban nincsen kampánycsend, ehelyett a választási helyszíneken bizonyos távolságon belül tilos a pártpolitikai aktivitás. Az aktivisták felajánlhatják, hogy elviszik pártjuk nehezebben mozgó szavazóit a választási helyszínre – az azonosításukban segít a regisztráláskor kitöltött pártszimpátia és a már leszavazottak névsorának összevetése –, de szigorúan megbüntetik, ha azt is megmondják nekik, kire voksoljanak. A levélben szavazás terjedésével mind több helyen lehetőség van arra is, hogy egyalaki összegyűjtse a közösségében a kitöltött, aláírással hitelesített és borítékba zárt szavazólapokat (ballot harvesting).

Az egyházaknak szigorúan tilos jelöltek mellett kampányolni, de ezt megtehetik ügyekkel, akár a szószékről is. Az előzetes személyes szavazás lehetőségének kiszélesítésével a vasárnapi istentiszteletről a gyülekezet tagjai együtt mehetnek választani (souls to the polls), ez főleg az afroamerikaiakra jellemző.

Elektorok

Eltérően más országoktól, az USA-ban nem közvetlenül választják az elnököt, hanem az úgynevezett elektori kollégium útján, amit az alkotmány hozott létre. Minden államnak annyi elektora van, amennyi a washingtoni képviselőinek és a szenátorainak a száma.

Ez változhat, mert a tízévente tartott népszámlálások után, a lélekszám csökkenésének vagy növekedésének megfelelően módosítanak a 435 fős képviselőházban elosztott mandátumokon. Így lett például 2020 után a legfontosabb billegő államnak tartott Pennsylvaniának 20 helyett 19 elektora.

A szövetségi területnek számító Washington az 1961-ben életbe lépett 23. alkotmánymódosítással kapta meg a minimális számú elektort, ami három. Ennyi jár a legkisebb népességű államoknak – Alaszka, Delaware, Dél-Dakota, Észak-Dakota, Vermont és Wyoming –, amelyeknek mindössze egy képviselője, de két szenátora van.

A rendszert ez a videó is elmagyarázza:

A lakosságarányosan járó képviselők és a mindenkinek egységesen járó két szenátor okozta kiegyensúlyozatlanság eredményezte azt, hogy az USA történetében már háromszor fordult elő, hogy aki az országosan leadott szavazatokban nyert, az vesztett az elektori kollégiumban, s ezért nem lehetett elnök. Mindhárman demokraták voltak, 1888-ban Grover Cleveland, 2000-ben Al Gore és 2016-ban Hillary Clinton, Trumppal szemben. (1876-ban a szintén demokrata Samuel J. Tilden piszkos politikai alkuval maradt alul az elektori kollégiumban.)

Nem csoda, hogy a demokraták – akik szerint a rendszer a kisebb, republikánusokat választó államok súlyát felértékeli – szeretnék elérni az elektori kollégium megszüntetését, hogy az lehessen az ország elnöke, aki az egész országban a legtöbb szavazatot gyűjtötte. A stabilan republikánus Alaszkának például minden 244 463 lakosa után jut egy elektor, míg a megbízhatóan demokrata New York államnak 721 473 után. Ehhez azonban alkotmányt kellene módosítani – amihez a kongresszus kétharmadának és az államok háromnegyedének a jóváhagyása szükséges –, vagy legalább elérni, hogy az elektorokat ne a győztes mindent visz elven osszák szét az egyes államokban, hanem legalább részben a kongresszusi választókörzetekben elért eredmény alapján, ahogyan Maine és Nebraska teszi.

Kék és piros

Aki követi a kampányt, s látott már választási éjszakát, tudja, hogy a republikánusok színe a piros, a demokratáké pedig a kék – mindkettő ott a nemzeti zászlóban –, de kezdetben ez éppen fordítva volt. Az NBC tévétársaság 1976-ban találta ki, hogy a stúdióban színekkel jelöli azt az államot, amit a republikánus vagy a demokrata elnökjelölt húzott be. Erre az adta a lehetőséget, hogy tömegesen terjedni kezdtek a színes tévék. A republikánus Gerald Fordnak a kék államokat adták, s a végül győztes demokrata Jimmy Carter államai pirosban pompáztak.

A visszaemlékezések szerint az NBC azért választotta ezt a megoszlást, mert a másik nagy angolszász demokráciában, Nagy-Britanniában a konzervatívoké volt a kék és a baloldali Munkáspárté a piros, és ez szerintük megfelelt a republikánus–demokrata viszonylatban is. A következő elnökválasztásokon a tévétársaságok összevissza használták a két színt, amelyek 2000-ben rögződtek a maira. Ehhez persze az is kellett, hogy az amerikaiak a képernyő elé tapadva figyeljék, hogyan oszlanak meg a piros és kék államok a republikánus George W. Bush és a demokrata Al Gore között, s hogy az elektori kollégiumban aratott győzelem kulcsa, Florida végül milyen színt kap. Ez a november 7-ei választás után csak december 12-én dőlt el, amikor a legfelső bíróság alkotmányos aggályokra hivatkozva leállította a szavazatok újraszámlálást, s az utolsó érvényes eredmény azt mutatta, hogy Bush 537 vokssal nyert a Floridában leadott csaknem hatmillióból.