Az exit pollok alapján a jelenlegi államfő nyerte a második fordulót is.
hvg.hu/MTI
Az exit poll adatok szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztást – írja az MTI.
A vasárnap tartott második fordulóban, a szavazóhelyiségekből távozó választópolgárok megkérdezése alapján készült felmérés szerint Milanovic a leadott voksok 77,86 százalékát, legfőbb kihívója, a kormányzó, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által támogatott Dragan Primorac pedig a 22,14 százalékát szerezte meg.
Milanovic az elnökválasztás első fordulójában a voksok 49,09 százalékát gyűjtötte be, míg Primorac 19,35 százalékkal került a második helyre.
A vasárnapi szavazáson valamivel több mint 3,7 millió horvát állampolgár adhatta le voksát. A horvát országos választási bizottság (DIP) szerint 16.30 óráig alacsonyabb volt a részvételi arány, mint öt évvel ezelőtt. A szavazásra jogosult lakosság 34,77 százaléka járult az urnák elé, míg 2019-ben délután fél ötig ugyanez az arány 43,52 százalék volt a második fordulóban. Az első hivatalos részeredmények 19.30 óra után várhatók.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.