Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Legkevesebb négy ember meghalt, és több százan megsérültek, amikor egyelőre ismeretlen okokból hatalmas robbanás történt szombaton az iráni Bandar-Abbász város kikötőjében – közölte az iráni állami televízió.
A televízió híradása szerint a kikötőt megrázó robbanás és az azt követő tűz miatt legkevesebb négyen vesztették életüket, és 516 ember sérült meg. Egy helyi tisztségviselő azt mondta az IRNA iráni állami hírügynökségnek, hogy a Sahíd Radzsí nevű kikötő területén tárolt konténerek robbanhattak fel. Egy másik jelentésében a hírügynökség arról számolt be, hogy a robbanás egy gáztartálynál történt.
Hoszein Zafari, az iráni válságkezelő központ szóvivője az IRNA iráni hírügynökségnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a robbanást a konténerekben – feltehetően nem megfelelően – tárolt vegyi anyagok okozhatták. Az iráni hatóságok órákkal a robbanás után azt közölték, még korai lenne megállapítani, hogy mi okozta a robbanást, az állami televízió azonban kizárta, hogy valamilyen energetikai infrastruktúra miatt következett be, illetve, hogy az energetikai infrastruktúra károsodott volna.
A kikötő az Iránba irányuló konténerszállítmányok fő rakodóhelye, ahol évente mintegy 80 millió tonna árut kezelnek, emellett olajtartályokkal és egyéb petrolkémiai létesítményekkel is rendelkezik. A közösségi médiában közzétett videókon fekete füst gomolygott a robbanás után.
Az állami média felvételein látható, ahogyan kórházba szállítják a sérülteket. Az iráni televízió arról is beszámolt, hogy a robbanás következtében egy épület összedőlt, de további részleteket nem közöltek.
A teheráni belügyminisztérium bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ügyben.
A Sahíd Radzsí kikötő mintegy 1050 kilométerre délkeletre fekszik a fővárostól, Teherántól. A robbanás azon a napon történt, amikor Irán megkezdte a nukleáris tárgyalások harmadik fordulóját az Egyesült Államokkal Ománban.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.