"Szeptemberben volt az Alaptörvény asztala. Októberben az iskolai zsebfüzetek. Novemberben itt a tizenöt új festmény. És lesz még más is. Majd megszokják. Sőt: meg is szeretik." (Kerényi Imre, Origo)

 

Az antré az volt, amikor Orbán Viktor fél kézzel lefektette a gazdaságpolitika alapjait negyvennégy évre. Akkora pofával, hogy kombájnnal kellett akkoriban borotválni. „Nem csinálok titkot abból, hogy ebben a vonatkozásban megkötöm a következő kormány kezét. És nemcsak a következőét, hanem a következő tízét.” Így szólott, causa finita. Ez már igen! – kiáltott fel az ország, most végleg szakítunk a felelőtlen költségvetési politikával, maga az alkotmány fogja meggátolni. Még ha szerezne is valaki kétharmadot ezek után, visszarettenne attól, hogy az Alaptörvényben átírjon egy sarkalatos parancsolatot. Hiszen azzal azt mondaná, hogy bután szeretne politizálni!

Szerencséje a Fidesznek, hogy az alaptörvény szentséggé nyilvánítását egy futóbolondra bízták, így az egyelőre nem történt meg. Mert ha mindenki úgy tisztelné ezt a remekművet, ahogy ők elvárják, és állna már a szobra, akkor eléggé botrányos lenne most belejavítgatni.

De emiatt nem kell aggódni. Az új alaptörvény egyáltalán nem váltott ki semmilyen katarzist, nem sérti senki érzékenységét, ha most maga Orbán Viktor írja bele filctollal, hogy HÜJESÉG. Nosza, húzzuk ki azt az adósságplafont, meg aztán még amit kedvünk szottyan. Esetleg csomagoljunk bele kolbászt.

Amit főztél, etesd meg mással

Csakhogy hoppá, figyeljük a kezüket, mert csalnak. Nem kihúzzák, dehogy. Hanem elhalasztják a bevezetését 2016-ig! Tehát ők most ugyan nem ezeket az előírásokat kívánják követni, de teljesen okénak tartják, hogy 2016-ban, akármilyen kormány lesz is éppen, az az ő mai okosságuk alapján működjön.

Ebben a gesztusban az a megdöbbentő, hogy éppen most derült ki róluk, hogy fél évre, sőt három napra sem látnak előre semmit. Az orrukat se tudják egyedül megtörölni, és ennek ellenére úgy tesznek, mintha 2016-ot viszont kristálytisztán látnák. Azt se sejtik, hogy holnap mi lesz a vonal, de az ötéves tervüket kötelezővé tennék.

Nem bánom, ha az alaptörvényüket szigszalagozzák, az se háborítana fel, ha megszületne a tizenhatodik festmény, amelyen Orbán Viktor fenséges ülepét tisztogatja a díszkiadással. A nagy mű még hatályba lépése előtt bekrepált, a szabadságharccal együtt. A kormány maga sem képes betartani, így viszont felmerül a kérdés, hogy milyen alapon várja el másoktól.

Az alkalmatlanság jelei nemcsak a fércművet teszik érvénytelenné, hanem az egész ethoszt, ami szülte. Azt, hogy ők a történelmi igazság birtokában nemhogy mindenkinél jobban tudják, de mindenki helyett is, és megkímélendő az embereket, a saját választásaiktól, kijelölik a kereteket. És megmondják örökérvényűen, mennyi legyen az adókulcs. Mint a részeges apa, aki roppant szigorú erkölcsi elveket érvényesít a családjában, csak ő maga nem tartja be egyiket sem. Előbb-utóbb elhangzik, hogy te nekem ne pofázz!

Ennek a tempónak minden legitimitása odavan. A Fidesz ambíciói látványosan felülmúlják a képességeit. Arra már nincs alapjuk, hogy abszolút igazságokat hirdessenek ki; az egész tragédiájuk abból ered, hogy ezt valaha is elhitték. Ami maradt a tekintélyből, az legfeljebb szolid, óvatos ügyvezetéshez elég. Ezek nem tesznek rendbe semmit, a remény most már az, hogy az eltakarodásuk után valaki másnak talán sikerül. Ők is ebben bíznak: hogy utánuk majd olyanok jönnek, akik képesek akár az adósság csökkentésére is, a nagy tettre, amit Orbán Viktor kihirdetett és lerajzolt, de a megvalósítása alól felmentette magát.

Addig viszont érdemes lesz ezek után visszavenni az arcból. Például az alaptörvény életbe lépését kibírnánk mindenféle díszlövés meg szájtépés nélkül.