Tetszett a cikk?

Kénytelenek vagyunk közvetlenül üzenni, mert magukkal nagyon elszállt a csodaszarvas.

Tisztelt magyarok, ha már tiszteletet követelnek!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a csodálatos, jólétben dagonyázó kontinens, ahova a lószagú vakszerencse, illetve a Szovjetunió összeomlása sodorta önöket, választásokat tart. Most vasárnap.

Szíveskedjenek a mélyen tisztelt seggüket felemelni, és szavazni. Ezáltal válnak tiszteletre méltóvá. Egyelőre csak megelőlegeztük.

Eddig még olyan nem volt, hogy a magyarok negyven százalékánál több méltatta volna ennyi figyelemre az Európai Uniót. Máshol is vannak ilyen gondok. Szelíd fegyelmezésként azt tervezzük, hogy a jövőben nem a lakosság, hanem a szavazók arányában osztjuk a mandátumokat az EP-ben, aztán amelyik nép nem bír elmenni választani, az ne csodálkozzon, ha az aktívabbak kerülnek többségbe. Végül is így működik a választási rendszer önöknél is, nem igaz? Néma gyereknek nincs képviselete. Hátha lesz ennek valami tanulsága helyben is.

Bizonyára szokatlanul hat ez a felhívás, mivel az Európai Unió eddig közvetlenül nem állt szóba a magyarokkal, hanem udvarias leveleket küldött, amelyeket aztán a kormányuk ismertetett meg velük. Innen tudják Önök, hogy mi mind buzik vagyunk, szabadon akarjuk engedni a gyilkosokat, és kiirtani az akácot. Na ennek a bohóckodásnak szeretnénk véget vetni azzal, hogy helyi képviseletünk aktivitását legalább az orosz nagykövetség szintjére fejlesztjük. Még olyan is lehet, hogy adott esetben bemegy a tévébe a szóvivőnk, és ékes magyarsággal elmagyarázza, hogy a gyilkosokat nem az unió, hanem a strasbourgi bíróság sem akarja szabadon engedni, merthogy az önök miniszterelnöke kettőt is hazudott, mire tolmácsolta az üzenetet. Meg hogy mi a helyzet az akáccal és a rezsivel. Ja és ha már beszélünk: a korrupcióval.

Muszáj ezt meglépnünk, rá kellett ébrednünk intézményes válságunkra. Magyarország, mint mindig, megbízhatóan és tünetszerűen jelzi a járványveszélyt. Olcsó és könnyen eladható taktika minden rosszat Brüsszelre fogni, a pénzt felmarni, a jótékony hatásokat meg eladni saját teljesítményként. Eléggé félelmetes vízió, hogy ez a gyakorlat elterjedhet az egész földrészen. Azok a pártok kerekedhetnek felül, amelyek a szövetség gyengítésében érdekeltek. Főleg ha közben megvette őket valamely szomszédos nagyhatalom, mert úgy duplán megéri nekik. Ez Európa végzetéhez vezet, holott uniós polgárnak lenni már most az egyik legnagyobb szerencse, ami érheti az embert. Már amennyiben a civilizációs javakkal boldogabbnak érzi magát, mint mondjuk sivatagi nomádként lehetne.

Megelégedtünk eddig azzal, hogy a Közgép-molinó alá az előírt – apró – betűvel felírják, hogy ezt az építkezést 98 százalékban bátorkodta támogatni az Európai Unió. Ez nem bizonyult elegendőnek. Sokkal aktívabb, láthatóbb, jelenlévőbb szövetségi képviselet szükséges ahhoz, hogy az elharapózó mítoszokat a puszta tényekkel visszaszorítsa.

Nehéz, konfliktusos állást vállal, aki elfogadja az uniós szóvivő pozícióját. Bizonyára le fogják hazaárulózni, de megkerülni nehéz lesz. Vagy ha megpróbálják, bele lehet írni az uniós médiatörvénybe, hogy Obersovszky Péter tartozik legalább annyi ideig nyalni a brüsszeli követ seggét, mint a miniszterelnökét. Igazán furcsa volna, ha ez a kormány kifogást emelne.

Tanulnunk kell abból, ahogy igazi birodalmak működnek. Nem sápítozni azon, hogy nincs európai identitás, hanem tenni azért, hogy legyen. Ennek csak első lépése, hogy nem hagyjuk Orbán Viktorra és Vona Gáborra a politikánk fordítását. A másodikat viszont együtt kell kitalálnunk.

Európa proletárjai, szavazzatok

Van annyira fontos az egész, tisztelt magyar származású uniós polgárok, hogy szavazzatok, és ésszel. Nem jófejség, és nem is célravezető elrihegni-röhögni ilyen retardált nemzeti romantikával azt, ami előttünk áll. Abban a világban fognak élni a gyerekeink, amit most teremtünk. De leginkább a ti gyerekeitek érzik meg, tisztelt magyarok, hogy maradtok-e Európában. A mieink legfeljebb nem mennek Magyarországra, ha úgy alakul. Túl fogják élni.

Sok hibája van az európai választási rendszernek, az egyik az, hogy a helyi pártok kontraszelekciója termeli ki a jelölteket. Nehéz lelkesedni az elfekvőbe készülő, süllyedő hajóról menekülő, vagy éppen szorgos felszopással érvényesülő politikusokért. De ez a választás lényege: megtalálni a leginkább vállalhatót a sok kifogásolható között. Vagy elindulni a választáson, ha minden kötél szakad.

Az Európai Uniónak nemcsak vágya, de érdeke is, hogy Magyarországnak és a magyaroknak minél jobb legyen az életminősége. Belátjuk, hogy ezért nekünk is tenni kell, mert különben vad téveszmék harapóznak el. Tisztelt magyarok, végül minden jóra fordulhat, mert együtt erősebbek vagyunk, mint az oroszok. Sőt a közmondás ellenére többen is.

De nem ártana jelezni valahogy, hogy titeket is érdekel a téma. Mert ahogy az Önök nagy sámánja, Gyurcsok József mondta: ha maga nem akarja, én nem tudok segíteni!

Most vasárnap itt lesz az alkalom. Arra, hogy a magyarok beleszólhassanak egy nagyhatalom politikájába. Utoljára ilyen próbálkozásotok 1956-ban volt, de akkor épp nem tartottak szabad parlamenti választásokat a szovjet blokkban, és a reakció is nyersebb volt, mint amit az Európai Unió valaha is tett. Igazán hülye lenne az, aki oda szavazná vissza magát. Szent István legalábbis letépetné a tökeit, tisztesség ne essék szólván.

Tessék megbecsülni, és nem eljátszani a lehetőséget. Üzenjük Brüsszelből: tiszteletet Európának!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Értékelték a mögöttünk álló telet: enyhe és nagyon száraz

Értékelték a mögöttünk álló telet: enyhe és nagyon száraz

Kövekkel csökkentenék a globális felmelegedést, és ennek sokkal több értelme van, mint gondolná

Kövekkel csökkentenék a globális felmelegedést, és ennek sokkal több értelme van, mint gondolná

Már Amerikában kutat László András a magyar USAID-pénzek után, egyből fel is mondták az összes Magyarországot érintő szerződést

Már Amerikában kutat László András a magyar USAID-pénzek után, egyből fel is mondták az összes Magyarországot érintő szerződést

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos