Zhvg
A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.
Arra már korábban is figyelmeztettek szakértők, hogy a koronavírus-járvány miatt félő, hogy a korlátozások feloldása után újból munkába igyekvő emberek a fizikai távolságtartás miatt a tömegközlekedéssel szemben az autókat választják, ahogy ezt a kínai példa is mutatta: ott a veszélyhelyzet végeztével ugyanis még többen ültek autóba, mint korábban.
Most egyre több európai ország lazít a korlátozásokon és kezdenek el felkészülni a gazdaság újraindítására, valamint arra, hogy ismét munkába indulnak az emberek. A kerékpározás pedig ideális alternatíva lehet.
A milánói városvezetés a múlt héten jelentette be, hogy ambiciózus tervvel csökkentené az autós forgalmat: 35 kilométernyi utat “vesznek el” a gépjárművektől a gyalogosok és a biciklisek javára. A magyar fővárosban Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be, hogy a többi közt a budapesti Nagykörúton is ideiglenes biciklisávot alakítanak ki az Üllői és a Váci út között.
A francia környezetvédelmi miniszter pedig egy kerékpárhasználatot népszerűsítő csoport segítségét kérte, hogy közösen alakítsanak ki ideiglenes biciklisávokat – adta hírül a Bloomberg. Azoknak, akik tömegközlekedéssel utaznak, kötelező lesz a maszkviselés, hogy a lehető legkisebbre szorítsák a fertőzés kockázatát. Párizsban az elmúlt időszakban kiépített bicikliutak, valamint a kerékpármegosztó lehetőségek elterjedése könnyebbé teszi, hogy két keréken járjanak dolgozni az emberek.
A berlini hatóságok is már több mérföldnyi ideiglenes sávval bátorítják az embereket arra, hogy továbbra is tartsák fent a fizikai távolságtartást. Németország ráadásul a legautócentrikusabb az európai országok között, azonban a koronavírus-járvány miatt Baden-Württemberg tartománya megduplázta a bicikliutakra és járdák kiépítésére tervezett költségvetését, és 58 millió eurót fordítanak ezek kiépítésére idén.