6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Négy év késéssel indult el a hongkongi M+ múzeum, amelynek alapításáról 14 éve, a maihoz képest lényegesen lazább kínai függelmi viszony idején döntöttek.
Nem kevés kockázatot rejt magában, hogy egy múzeum gondolatának megszületése és annak megvalósulása között hosszú évek, akár évtizedek telnek el. Közben változhatnak a velük szembeni szakmai és társadalmi elvárások, vagy épp, mint Hongkong új múzeuma, az M+ esetében, az intézményt körülvevő politikai klíma is. Hongkong, amely hosszú ideig inkább világkereskedelmi központként élt a köztudatban, alig egy évtized alatt felzárkózott a globális művészeti színtér, a nemzetközi műkereskedelem legfontosabb centrumai, New York, London és Párizs mellé.
Jelentősen megnőtt a prémium kategóriában is versenyképes helyi műgyűjtők „népsűrűsége”; megjelentek a vezető nemzetközi aukciósházak, egymás után nyíltak a galériák, köztük a legnagyobb globális játékosok, így a New York-i központú Gagosian vagy a David Zwirner helyi filiáléi; az Art Basel Hong Kong a világ egyik legfontosabb modern és kortárs vásárává nőtte ki magát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.