Győztes nincs, de vesztes az egész világ: az orosz–ukrán háború első fél évének mérlege

Fél év, egészen pontosan 181 nap telt el azóta, hogy az orosz hadsereg inváziót kezdett Ukrajna ellen és bombázni kezdte a fővárost, Kijevet is. Talán még ennyi idő után sem látszik világosan, milyen új világot teremt az orosz agresszió, de biztos, hogy a 2022. február 24-i dátum éppúgy bevonul a történelemkönyvekbe, mint például 2001. szeptember 11-e, a New York-i ikertornyok elleni merénylet vagy 1939. szeptember 1-je, a II. világháború kitörésének napja.

• Oroszország nem olyan erős, mint hiszi

Az elmúlt évtizedek példái (Csecsenföld, Grúzia, Krím) alapján nagyon kevesen gondolták, hogy Ukrajna huzamosabb ideig ellenállhatna egy orosz támadásnak, még ha európai mértékkel nagy országnak számít is. Az ukránok már a háború kitörése előtt kaptak nyugati fegyvereket. Az Egyesült Államok még januárban engedélyezte a balti államoknak amerikai gyártású fegyverek exportját Ukrajnába, mert már közelinek látszott az orosz invázió lehetősége. A február 24-ét követő pár napban viszont a már meglévő fegyveren kívül az ukrán taktika (és az orosz inkompetencia) volt a döntő. Az ukrán haderő ugyanis kis létszámú, rendkívül mobil egységekkel hajtott végre támadásokat az északról Kijev felé tartó harckocsioszlopok ellen. A stratégia bejött, a fővárost nem tudták elfoglalni az oroszok és így a legfontosabb rövidtávú céljuk nem teljesült. Ez már a háború elején jelentős kudarc volt. Egyedül a Donbaszban sikerül elérni viszonylagos sikereket, de ezt is csak hónapokkal az invázió kezdete után. Az ukrán vezetést pedig azóta sem döntötték meg, és egyértelműen orosz kudarcnak mondható az, hogy már fél éve tart a háború.

• Putyin újjáélesztette a haldokló NATO-t

A 2010-es évek legvégére a NATO nagyjából tetszhalott állapotba került. Donald Trump amerikai elnök korábban példátlan vehemenciával és arroganciával teremtette le a szövetségi rendszer tagjait – illetve azokat, amelyek a GDP-jükkel arányos 2 százaléknál alacsonyabb összeget költöttek védelmi kiadásokra. Egyszer még azt is felvetette, hogy az Egyesült Államoknak ki kellene lépnie a szövetségből. A NATO vezető hatalmának hozzáállása Trump előtt garanciát jelentett a tagországoknak. Amikor egyáltalán felmerült, hogy ez a támogatás nincs kőbe vésve, komoly repedések keletkeztek a tagországok és az Egyesült Államok kapcsolatán, Oroszország pedig elégedetten hátradőlve figyelte az eseményeket. Az sem kizárt, hogy Putyin végül azért döntött az invázió megindítása mellett, mert Biden elnökségének kezdete után úgy látta, hogy ez az utolsó pillanat, amikor a nyugati szövetség még nem nyerte vissza régi erejét és nem lehet képes hatékonyan közbelépni.