A kormány fütyülői – 30 évvel ezelőtt ordították le a színpadról Göncz Árpádot

A fékek és ellensúlyok rendszerét a semmiből kellett kiépíteni az újszülött Magyar Köztársaságban. Ennek első lépése a független Alkotmánybíróság létrehozása volt, a második pedig az a megállapodás, amelynek eredményeként a lehető legszélesebb körű konszenzussal választották meg az ország alkotmányos rendjén őrködő államfőt és az akkor monopolhelyzetben lévő közmédiumok, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió elnökeit. A fékeket, ellensúlyokat egyre nehezebben viselte a népszerűségét gyorsan elvesztő kormány, nem beszélve a kormánypártok szélsőjobboldali, „nemzeti radikális” szárnyáról, az „antalli centrum” belső ellenzékéről, amely eleve nem szívelte a nyugatias polgári demokráciát, amely az ellenzéket a nemzet ellenségének tekintette, a fékeket és ellensúlyokat pedig olyan tényezőknek, amely a nemzet ellenségeit szolgálja.

A kormánynak az Alkotmány keretein túlmenő „igazságtételi” törekvéseit és hatalmának kiterjesztését gátló Alkotmánybíróság és a közmédia kormánypárti kisajátítását akadályozó médiaelnökök ellenséggé váltak a kormánytábor centruma és szélsőjobboldala számára egyaránt. Göncz Árpád pedig, aki fontos ügyekben az Alkotmánybírósághoz fordult, aki a taxisblokád erőszakos felszámolását megakadályozta és nem volt hajlandó a kormány embereire lecserélni a közmédia függetlenségét garantáló médiaelnököket, főellenséggé vált.

1992. augusztus 20-án megjelent az MDF alelnökének, Csurka Istvánnak a dolgozata, amelyben Göncz Árpádot New York és Tel Aviv ügynökének minősítette, középpontba állította a kommunista-liberális folytonosságot megtestesítő, gyökértelen nemzetpusztítók antiszemita toposzát; azt követelte, hogy a közmédiát, ha másképp nem, rendőri erőszakkal vegye birtokba a kormány, eltávolítva a médiaelnököket. Mindemellett Antall József távozását is szükségesnek vélte, azt állítván, hogy az MDF a beteg miniszterelnökkel vereségre van ítélve.

A kormány táborában és parlamenti frakciójában Csurka nézetei igen népszerűek voltak. Debreczeni József MDF-es képviselő szerint a párt frakciójának kétharmada rokonszenvezett ekkor Csurka nézeteivel. A kormánynak erőt kellett mutatnia, nem idegeníthette el magától a szélsőjobboldali radikálisokat, és Antallnak időt kellett nyernie, hogy képviselőinek többségét meggyőzze arról, hogy a hatalom áldásait csak akkor élvezhetik tovább, ha szimpátiáiktól függetlenül vele tartanak. Kövér László az Országgyűlésben csatlakozott Debreczeni Józsefnek – párttársai körében igen népszerűtlen megállapításához, miszerint Csurka írása „komplett náci ideológiai alapvetés”. Kövér kijelentette, hogy Antall pártja Csurka foglya, és a Fidesz már rég nem lát esélyt arra, hogy a párt elhatárolja magát alelnökének nézeteitől.

Szeptember 19-én a Csurkához közelálló 56-os Szövetség szélsőséges hangvételű tüntetést rendezett a médiaelnökök és Göncz Árpád ellen. Az 56-os Forradalmi Nemzeti Szövetség (FNSZ) és tagszervezetei, az 56-os Szövetség és a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) a leghatározottabban kiálltak Csurka István mellett. Számos tüntetésen követelték Göncz Árpád lemondását. Nyilatkozatot adtak ki, miszerint az államfő elárulta az 56-os forradalmat. Csurka előadása szerint a Pofosz ötvenhatosai régóta készültek az elnök kifütyülésére.