Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Magyarországon csak egyetlen olyan intézmény van, ahol olyan gyermekeket érintő krónikus fájdalom kezelését is végzik, amelynek hátterében sokszor nem áll semmilyen konkrét betegség. Az érintett gyerekeknek mégis rendszeresen vannak fájdalmaik, gyakran a panaszok miatt kimaradnak az iskolából is. A Bethesda Gyermekkórház Fájdalomkezelő Centrumának egyik alapítóját, Dr. Major János főorvost, csecsemő- és gyermekgyógyászt, gyermek-gasztroenterológus szakorvost, fájdalomkezelő szakorvost a jelenleg elérhető kezelésekről kérdeztük.
HVG: Tíz évvel ezelőtt alakult meg többek között az ön kezdeményezésére a Bethesda Gyermekkórház részeként működő Fájdalomkezelő Centrum, ahol kifejezetten a gyerekek fájdalomcsillapításával foglalkoznak. Mi indokolta, hogy külön részleget hozzanak létre?
Major János: Kutatásaink szerint ma Magyarországon negyvenezer olyan 12 éven felüli gyermek van, aki szenved valamilyen krónikus fájdalomtól, de nem kap megfelelő kezelést. Évekig járnak orvosról orvosra, sok fájdalmas vizsgálaton esnek át, közben számos nem megfelelő kezelést kapnak, gyakori, hogy a rendszeres fájdalomcsillapító szedése okoz nekik további panaszokat. Kolléganőm Gyimesi-Szikszai Andrea járt először egy külföldi centrumban, ahol az orvosok érdemben tudtak mit kezdeni ezekkel a gyerekekkel, ennek nyomán indult el a Bethesda vezetőségével egy közös gondolkodás.
HVG: Többféle fájdalom csillapításával foglalkoznak. Mi a különbség az akut és a krónikus fájdalom között?
M.J.: Az akut fájdalom minden esetben valamilyen friss sérülésre vagy gyulladásra hívja fel a figyelmet. Akut fájdalmat érzünk például, ha megégetjük a kezünket. A krónikus (3 hónapja tartó) fájdalom ennél sokkal bonyolultabb, mert ebben az esetben a fájdalom elveszíti eredeti funkcióját, már nem konkrétan beazonosítható sérülésre, gyulladásra hívja fel a figyelmünket, hanem sokszor a testi tényezők mellett lelki problémákra, életmódbeli egyensúlyvesztésre.
Fontos hangsúlyozni, hogy a testi, lelki és társas tényezők együtt vezetnek a krónikus fájdalom fennmaradásához. A kialakulásában nagy szerepet játszanak a korábbi fájdalomélmények, legyen az egy vérvétel, vagy korábbi műtétek, fájdalmas beavatkozások. Ezeket a fájdalomélményeket megjegyzi az idegrendszer és érzékenyebbé teszi a szervezetnek azt a részét, ahol a fájdalmat a gyermek átélte. A leggyakrabban akut betegség – hasmenés, agyrázkódás, vírusfertőzés – kapcsán aktivizálódhat krónikusan a fájdalomérző rendszer, ha a betegség mellett különböző stresszfaktorok is jelen vannak: iskolai, családi konfliktusok, teljesítménnyel kapcsolatos szorongás, egy közeli hozzátartozó elvesztése stb.
Akkor érdemes fájdalomkezelő orvoshoz fordulni, amikor a gyermeknek rendszeresen fáj a feje, a hasa vagy az ízületei úgy, hogy közben igazoltan nincsen semmilyen szervi elváltozása, vagy az elváltozás olyan kicsi, hogy nem magyarázza a súlyos panaszokat, vagy kezelték a háttérben álló betegséget, viszont a fájdalom annyira uralja az életét, hogy nem tud iskolába járni, leépülnek a szociális kapcsolatai, abbahagyja a kedvenc hobbijait, a sportolást, tehát a fájdalom már korlátozza az életvitelét.
Miután ez a jelenség kialakult, elkezdődik egy ördögi kör: a fájdalmak miatt a gyerek nem tud figyelni az iskolában, így lemarad a tanulmányaiban, viszont fokozottan stresszelni kezd a jegyei miatt, és elkezd nem járni iskolába. Ugyanígy a társas kapcsolatok csökkenése, mozgás, hobbik abbahagyása szintén felerősíti a fájdalmat, és rossz lesz a hangulata is. Mindezek folyamatos aktivitásban tartják a fájdalomérző rendszert.
HVG: Térjünk vissza az akut fájdalomra, amit különleges módszerekkel csillapítanak, például virtuális valóság (VR) szemüveget használnak.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A Trump és az európai vezetők találkozója utáni hívásban az is szóba jött, hogy Orbán szívesen fogadná az orosz és ukrán elnököket, hogy Budapesten tárgyaljanak a békéről.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.