Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Repedeznek az ukrán elnöki hivatal falai, az információs front főparancsnoksága mintha a hanyatlás első jeleit mutatná. A Kijevi Szociológiai Intézet friss kutatása szerint a lakosság bő kétharmada tartja fontosnak, hogy bírálja a hatóságok esetleges rossz döntéseit. Idén májusban még csak a negyedük vélte így. Hozzáteszem, ez a hozzáállás különbözteti meg a demokráciát a diktatúráktól.
A nyárra húzódott ellentámadás megindulása előtt az emberek még készek voltak elhalasztani a vitáikat, hogy ne rombolják az egységet. Mostanra azonban kiderült, az offenzíva nem hozta el a hozzá fűzött reményeket, nem sikerült áttörni a frontot Tokmak felé, nem sikerült eljutni a Krím bejáratáig, még az orosz előrenyomulást sem sikerült megállítani keleten. A korrupciót sem sikerült letörni, míg a lakosság belepusztul a háború terheibe – sokan szó szerint.
