„A kép, amelyen sonderkommandósként várandós felesége hulláját kénytelen elégetni, örökre a lelkébe vésődött”

6 perc

2025.01.26. 15:30

Különös módon örökíti meg a holokauszt traumáját Gilles Ségal A bábjátékos című darabja, amelyet a Holokauszt 80 emlékév alkalmából mutat be közösen a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a Maladype Színház. A budapesti ősbemutató január 27-én lesz a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. A több dimenziójú, asszociatív, generációkat megszólító előadás rendezőjével, Balázs Zoltánnal beszélgettünk.

Honnan jött az ötlet, hogy Gilles Ségal tragikus bohózatát, A Bábjátékost megrendezze?

Amikor a tavalyi évadban véglegesítettük a Csokonai Nemzeti Színház és a Maladype Színház együttműködésében megvalósuló projekt paramétereit, olyan alkotást kerestünk, ami nem a megszokott módon, de méltóan tiszteleg az emlékév előtt. Ezért döntöttünk Gilles Ségal Magyarországon korábban még be nem mutatott atipikus darabja mellett.

A holokauszt nemzetközi emléknapjához kapcsolódó további cikkeink
Felfogni Auschwitzot – a sokkoló megérkezés emlékei

„A születésnapom 80 éve kettős ünnep” – egy holokauszttúlélő vallomása

„Itt lakott…” – Több mint százezer botlatókő emlékeztet Európa-szerte a holokauszt áldozataira

„A kép, amelyen sonderkommandósként várandós felesége hulláját kénytelen elégetni, örökre a lelkébe vésődött”

Felkértük Rideg Zsófiát, hogy készítse el a műritkaság magyar nyelvű fordítását, amit Juraszek Zsuzsanna dramaturggal végül sajátos színpadi adaptációvá formáltunk.

Múltunk legsötétebb fejezetének megidézése rendkívül komoly feladat.

A zsidó származású román-francia író abszurdja nem véletlenül ritkán játszott mestermű, hiszen a sartre-i filozófia két végpontja, a magában való és a magáért való létfelfogás között feszíti ki a mondanivalóját. A „teljesen elégő áldozat” emlékezetét sokféleképpen próbáltuk már túlélők, szemtanúk történetein keresztül életben tartani, és igyekeztünk a népirtáshoz vezető folyamatokat leleplező alkotások végtelen sorával a társadalmakat is szembesíteni az újfent felerősödő antiszemitizmussal, de a téma sötét ereje művészetfogyasztási szokásaink érzékelési rutinjának alapvető megváltoztatására kényszerít.

Balázs Zoltán rendező
Reviczky Zsolt

A borzalmak naturális, testközeli bemutatása sokáig tabutéma volt, és ma is rengetegen irtóznak elolvasni egy vonatkozó könyvet vagy megnézni egy filmet. A Bábjátékos a mágikus történésekre helyezi a figyelmet, így jelentősen eltér a megszokott holokausztábrázolástól.

A birkenaui táborból menekült lódzi bábjátékos öt évvel a második háború után sem képes elhinni, hogy a háborúnak vége. A valóság, az emlékezet és a képzelet körében mozog. Miért cirkuszi revüket idéző teret, pazar fény-, látvány- és zenei világot teremtett Samuel Finkelbaum tragikomikus életéhez?

A főhős elméjének időbeli és térbeli kiterjesztését a talajvesztettség, világképének érvénytelenné válása hozta elő. Eszmélése során Finkelbaum azzal szembesül, hogy a világról és annak rendjéről alkotott elképzelései tévesek. Élettörténetét az 1918 és 1950 közötti időskálán szélsőséges helyzetek között cikázva kísérli meg rekonstruálni.