Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát "nácítlanító" Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.


Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Ha a Szabadságpárt uralomra kerül, akkor Bécs, Pozsony, Budapest, és ha Babis győz az idén, akkor minden bizonnyal Prága is Moszkvával rokonszenvez majd, írja a Politico. Divatba jött a szélsőjobb, írja ugyancsak az ausztriai helyzetet értékelve a Die Presse. Mindenütt szorul vissza a politikai közép, ezt a Die Zeit publicistája jegyzi meg. Az Economistban véleménycikket közlő finn külügyminiszter szerint Ukrajnában az idő nem Oroszországnak dolgozik, a szankciókat pedig fokozni kell. Soros György életrajzírója virtigli antiszemitizmusnak minősíti, ahogyan Elon Musk Soros nemrég kapott kitüntetését kommentálta. A Financial Times szerint Musk az európai demokráciát veszélyezteti. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.














„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

Bullás József három év elteltével újra önálló anyaggal jelentkezik a Deák Erika Galériában. A Nonserial címen futó kiállítás képeit – legalábbis azok egy részét – Vera Molnár Mont Sainte-Victoire sorozata ihlette, amelyet viszont a Cézanne által híressé tett dél-francia hegy inspirált. Ez a tény, illetve egy „alkotói bakancslista” is szóba kerül a művésszel folytatott beszélgetés során. A mű interjúja.




A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A Der Standard, a Süddeutsche Zeitung és a Bloomberg is foglalkozik azzal, mi a dolgok állása Ausztriában. Utóbbi szerint Herbert Kickl a második világháború óta egyszerre a leginkább csodált és a leggyűlöltebb osztrák politikus. Anne Applebaum azt kéri, hogy akik most az ukrajnai békéről papolnak, árulják el, hogy miként képzelik a világot utána. A Financial Times szerint Elon Muskot senki választotta meg, mégis úgy lép fel, mintha társelnök volna Trump mellett. A Süddeutsche azt írja, kockázatos, hogy az olasz kormány Muskra akarja bízni kényes kommunikációs hálózatok és biztonsági rendszerek kiépítését. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.