Lepusztult környezet, düh, erőszak – innen elszakadva kellene felnőnie a Bird főhősének
Az Oscar-díjas lett Andrea Arnold filmje Kentnek abban a részében játszódik, ahol a mocskos matracokat kihajítják az ablakon.
Az Oscar-díjas lett Andrea Arnold filmje Kentnek abban a részében játszódik, ahol a mocskos matracokat kihajítják az ablakon.
A Boston Consulting Group szakértői szerint a következő évtizedek nyertesei azok a vállalatok lesznek, amelyek a hosszú életúttal – vagyis a hosszan tartó egészséges életutat segítő legfontosabb életpillanatokkal – terveznek.
Trump nem véget vet az ukrajnai háborúnak, hanem meghosszabbítja azt, és hiába fenyegetőzik szankciókkal, ha Putyin ügyesen sakkozik, ő kerülhet nyerő pozícióba. Ritkán fordul elő, hogy az USA első embere ilyen rosszul játssza ki az aduit, ahogy most Trump Kínával szemben. Amerika lehet a feltörekvő piacokra jellemző hitelválság következő epicentruma. Vucsics szerb elnök bejelentette a „színes forradalom” végét, de a tüntető diákokat ez nem érdekli. Témák és vélemények a világsajtóból.
A mesterséges intelligenciával működő arcfelismerő programok rendvédelmi használata Amerikától Kínáig számos ellentmondást szül. Az EU alapvetően korlátozza a módszert, ám a rendészeti és nemzetbiztonsági célra kiskaput hagy, és ezzel a lehetőséggel egyre többen szemezgetnek.
Igen szellemesnek találta a Kétfarkú Kutya Párt szombati tüntetésének jelszavait Florence La Bruyere, a francia lap budapesti tudósítója. Idéz is bőségesen: pl. hogy nem elegendő betiltani a Pride-ot, meg kell tiltani a Napnak, hogy süssön. Vagy hogy „Le a szivárványszínnel, le a sokszínűséggel”.
Bár kissé enervált beszédet tartott Magyar Péter vasárnap délután, és a Műegyetemi rakpart sem telt meg a Tisza párt rendezvényén, viszont kiváló gulyáslevest főztek az eredményvárónak nevezett bulin. Ha igaz, hogy 1,1 millió aláírást gyűjtöttek, akkor tényleg van mire szerénynek lenni. Ezt senki nem csinálja utánuk, a Fidesz sem.
„Önmagában az, hogy az ember van, hogy élek, azt annyira jónak találom, hogy ahhoz képest a hazámnak az idiótaságai, azok bagatell dolgok” – mondta 60 évesen Esterházy Péter, holott az idiótaságokat soha nem bagatellizálta. A 2016-ban elhunyt író interjúiból a Magvető Kiadó válogatott.
„A dinoszaurusz belépett az atomkutató intézetbe, és köszönt a portásoknak. Azok visszaköszöntek, hogy jó napot, igazgató úr.” Az én hetem című sorozatunkban a héten Lackfi János írását mutatjuk be, amelyhez a következő szavakból merített ihletet: vámaggedon, kétharmadközeli, szavajárása, óriásfarkas, Születésnapomra.
Álláspontjait váltogatva igazodott Trumphoz a nemzetbiztonsági főtanácsadója, de a Signalgate megingathatja Tim Waltz pozícióját.
Miközben országa zuhanórepülésbe kezdett, Donald Trump legutóbbi hétvégéje Floridában nem csak golfozásról, de pénzszerzésről is szólt. A republikánusok közül is egyre többen kérdezik: meddig lehet még büntetlenül összemosni az állami és magánérdeket, és vajon hol húzódik az amerikai demokrácia tűréshatára?
Orbán Vucic-támogatása, a Kétfarkú Kutya Párt szürkemenete, német fegyverkezési program, a láthatatlan háború, a Trump-káosz és Putyin hadi kasszája a nemzetközi lapszemlében.
Bármikor volt szó atomfegyverekről, az amerikaiak és a franciák gyanakvással tekintettek egymásra. Charles de Gaulle francia elnök különutas nagyhatalmi politikájával elérte, hogy a lazuló amerikai védőerő közepette Európában Franciaországnak van az Egyesült Királyság mellett nukleáris arzenálja.
Az USA éppen most számolja fel a jó hírét, és nagy a veszélye annak, hogy ha mindenki rossz irányba megy, abból igen komoly krízis lehet – állapította meg Clemens Fuest tekintélyes német közgazdász.
Egy kis létszámú stáb már eddig is több nagyívű dokumentumfilmben követte nyomon a lyukóvölgyi mélyszegénységben tengődő cigánygettó lakóinak sorsát. A Dunatáj Alapítvány stúdiójának új krónikája minden korábbinál keserűbb és felzaklatóbb vádirat.
„Soha annyi kóros bőrelváltozást nem fedeztünk fel és küldtünk tovább a bőrgyógyászokhoz, mint tavaly” – mondja Szakonyi Eszter egészségügyi szakkozmetikus. Nem véletlen, hogy a bőrt kívül-belül nagyon komolyan fel kell készíteni a nap első erőteljesebb sugaraira. Áprilistól például már kerülni kell az invazív kezeléseket, a fényvédő krémeket pedig akár 2-3 óránként újra kell kenni.
Sokan nem számolnak a vidéki otthonfelújítási programmal az érintett településeken, pedig szinte mindenki hallott róla. A megújítandó lakásbelsőtől természetességet és nyugalmat várnak, a zöldtermékek azonban az átlagnak még túl drágák.
Azért akarunk állatot, hogy elfogadjon, feltétlenül szeressen minket. Miben különleges a cicákkal zajló terápia, miben tud a macska támogatni minket, amiben más állat nem? Mi a szabadságához ragaszkodó négylábú nevelésének trükkje? És milyen tükröt tart nekünk ez az egykor önmagát háziasító, titokzatos lény? Ezekről is kérdeztük a minap megjelent, egyedülálló macskás terápiás könyv szerzőjét, Bánszky Noémi állatasszisztált terapeutát.
Balatonföldváron különös alkudozás vette kezdetét a tavalyi önkormányzati választások után. A főszereplők a fideszes polgármester, Holovits Huba, illetve Herényi Károly, a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület volt elnöke. Ceglédi Zoltán feltárta a fordulatot történetet, és tódulni kezdtek a balatoni emlékek, kiderült például, hogyan lehet egy gumicsónakkal fityiszt mutatni a hatalomnak és miért baj, ha a hajón nincs fék vagy ha ügyvéddel veszel részt egy szexkalandban.
Az 57 éves Los Angeles-i könyvtáros nem beszél magyarul, de egy fontos mondatot azért el tud mondani. Családja Brassó közeléből vándorolt ki, őt 10 éves kora után az amerikai légierőnél szolgáló édesapja nevelte. Milyen ma egy könyvtár, ha jól működik? Milyen élményei vannak Magyarországról John F. Szabónak? Mit gondol a könyvek fóliázásáról? HVG-Portré.
Az akadályokat buldózerként elsöprő Donald Trump útját még nem nehezítik meg a tüntetők és a belső vitáikkal elfoglalt demokraták, ám az elégedetlenséget felszíthatja, ha a vámháború berobbantja az inflációt.