HVG Konferencia
HVG Konferencia

2013-ban mindössze 150 cég kínált a világon online marketing technológiai megoldásokat - tavaly a vállalati marketingesek már több, mint ötezer megoldásból választhattak. Még a kis és középvállalatok is használnak - sokszor úgy, hogy nincsenek is tudatában - olyan technológiai megoldásokat, amik pár éve még scifi-nek számítottak volna. Vegyük sorra, milyen technológiák érhetőek el ma és mit fog hozni a közeljövő.

Mesterséges intelligencia

Ez tipikusan olyan technológia, amelynek előnyeit - tudtunkon kívül - szinte mindannyian nap, mint nap élvezzük. A Google ugyanis 2015 eleje óta egy RankBrain nevű mesterséges intelligenciával turbózta fel keresőalgoritmusát, amit előtte kizárólag szoftverfejlesztők írtak. A tech óriás oldalán naponta 3 milliárd keresést futtatnak az emberek - ennek 15%-a olyan, amire soha korábban nem kerestek. Ahhoz, hogy minden keresésünkre releváns találatot kapjunk, már szükség volt egy machine learning megoldás bevetésére, amiről idővel kiderült, hogy jobb algorimust képes írni, mint az összes Google fejlesztő együttvéve.

Látogatók profilozása

Aggodalamra okot adó aspektusai is vannak a Drift nevű cég technológiájának. Különböző nyilvános adatforrások elemzése révén a Drift szoftvere képes előre megjósolni, hogy egy az oldalunkra látogató személy mennyit ér nekünk. A Drift nem kertel, egyenesen megmondja, hogy mennyi az adott látogató pénzben kifejezett értéke számunkra - ez pedig azt a kérdést veti fel, hogy milyen kiszolgálást fognak kapni a jövőben a kisebb, vagy nulla értékkel bíró potenciális ügyfelek...

ABM - Account Based Marketing

Elsősorban az online b2b marketing területén volt korábban probléma, hogy a különböző nagyvállalati szereplők - pénzügyi vezető, IT vezető, CEO - más és más üzenetekkel lettek volna megszólíthatóak, a beszállítónak azonban csak egy weboldala volt és nem nagyon tudta kontrollálni, hogy ki hova kattintgat rajta. Erre kínál megoldást az ABM; a különböző szerepkörrel rendelkező látogatók mást látnak ugyanazon az oldalon, sőt, a tartalom még attól függően is változik, hogy az illető hányadszor jár a honlapunkon, melyik vállalat alkalmazottja, honnan nézi az oldalt, stb.

Ügynökségek evolúciója

Sok technológia van, melyet - különösen kisebb piacokon - nem feltétlenül éri még meg bevezetni egy vállalatnak - megvásárolni az e technológiákat alkalmazni képes online marketing ügynökség szolgáltatásaként azonban már sokkal inkább. Ügynökségi oldalon már ma is elérhetőek azok a tömeges tesztelési szolgáltatások, aminek révén piaci bevezetés előtt tesztelhetőek a marketing üzenetek, a termékek csomagolása, célcsoportja,  vagy bármi más - akár több ezer variációban, néhány nap leforgása alatt. A b2b vállalkozások pedig tartalommarketingjükhöz használhatják fel azt az információt, hogy egy a megfelelő technológiával rendelkező ügynökség képes előre megmondani, hogy milyen tartalmakkal tud a vállalat sikeres marketinget folytatni.

A technológia veszélyei

Egyfelől a marketing technológiák fejlődése a fogyasztóknak rendkívül előnyös, mert a számukra irreleváns marketing lassan eltűnik az életükből; csak olyan termékek hirdetéseit látják ugyanis, ami valóban érdekelheti őket.

A másik oldalról a jövő technológiái számos veszélyt rejtenek magukban - elég csak belegondolni, hogy mi történik, amikor egész online életünk összes adatával rendelkező, a pszichológiai manipuláció nagymesteri szintjét képviselő mesterséges intelligenciákat állítanak csatasorba a befolyásolásunkra.

John Giannandrea, a Google Mesterséges Intelligenciáért felelős fejlesztési igazgatója nemrég egy másik veszélyre figyelmeztetett: szerinte a gyilkos robotok szcenárió nem reális veszély. Az már sokkal inkább, hogy a gépek az emberi viselkedés tanulása során előítéleteinket is eltanulják - gondoljunk csak egy orvosi döntéseket támogató mesterséges intelligenciára, amiről fogalmunk sincs, hogy milyen adatok alapján tanult és hogy a programozásánál vajon az etikai, vagy a pénzügyi szempontok kaptak-e nagyobb hangsúlyt...

Milyen messze van ez az új világ?

Nyilván a technológiai újítások adaptálása időt vesz igénybe, így idén talán még megússzuk, hogy a gépek kitalálják a gondolatainkat és kérdés nélkül ki is szállítsák a terméket nekünk egy drón segítségével.

Aki azonban azt gondolja, hogy ezek a technológiák még évekig a Szilícium Völgy mámoros víziói maradnak, az nagyon téved: a Gartner kutatása szerint 2017-ben egy nagyvállalati marketing vezető többet költött technológiára, mint a cég IT vezetője, aki a legtöbb vállalatnál az összes technológiai beszerzésért felelős...

A cikk szerzőjével, Kádas Péterrel a 7Digits Growth Agency tulajdonosával legközelebb a március 23-ai HVG Future of Marketing konferencián találkozhatnak. A szerző az előadás során egy online marketing ügynökség által használt tartalommarketinges manipulációk sokak számára kevésbé ismert mélységeiről fog beszélni.

 



Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Szemináriumok & Konferenciák közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.