Cikatridina
Cikatridina
Tetszett a cikk?

Bár a hüvelyszárazság leginkább a változókorban lévő nőket érinti, a probléma előfordulhat a fiatalabb korosztálynál is. Számtalan oka lehet a tüneteknek, és jellemző, hogy az érintettek többsége tabuként kezeli ezt a témát.

A változókor szinonimája?

Szerencsére a nők többsége csak akkor tudja meg, mi is az a hüvelyszárazság, amikor nála is elérkezik a menopauza. Kevés kivételtől eltekintve többségük mindaddig rá sem hederít.

„Őszintén mondom, ötven éves koromig szinte nem is tudtam a hüvelyszárazság létezéséről, akkor azonban kicsit leblokkoltam. Ugyan csak az intim együttlétek alkalmával tapasztaltam, de az is épp elég volt. Hónapokig szenvedtünk tőle a férjemmel, míg rájöttünk, hogy magától sajnos nem fog elmúlni, ezért keresnünk kell rá megoldást” – meséli az 54 éves Lili.

Annak ellenére, hogy menopauzában minden második nőnél jelentkezik a tünet, csak minden negyedik-ötödiket kezelik. Ez azért rossz arány, mert a hüvelyszárazság nem csupán a mindennapokat teszi kellemetlenné. A csökkent hormonszint ugyanis nemcsak a hüvely váladékképződését, hanem a libidót is csökkenti, amit csak tetéz a fájdalmas aktustól való félelem, így egy viszonylag könnyen kezelhető probléma végül szexuális és párkapcsolati nehézségeket is okozhat.

Lili jó pár készítményt és terméket kipróbált, mire a számára legmegfelelőbbre rábukkant, de azt mondja, mai napig olyan gyógyszertárban vásárol, ahonnan csak egy gyors mozdulattal leemelheti a polcról a dobozt, így nem kell azt a patikus szemébe nézve kérnie. Úgy érzi, takargatnivaló ez a probléma, amivel senki sem dicsekszik, talán azért, mert ez egy kicsit a középkorú nők bélyege, ismertetőjele.

„Ha megkérdeznénk az embereket a hüvelyszárazságról, szerintem akkor szinonimaként egyből a változókort, vagy az öregedést vágnák rá, azt pedig senki nem szereti felvállalni. Ezért inkább szóba sem hozzuk a dolgot, hiszen ez nagyon intim dolog” – válaszolja Lili arra a kérdésre, szerinte miért tabu ez a téma.

A fiataloknál is előfordul!

A hüvelyszárazság kialakulásának oka, hogy a női szervezetben – leginkább a változókorban – egyre kevesebb ösztrogén hormon termelődik.

Nem árt azonban tudni, hogy az ösztrogénszint csökkenése ellenére sem mindenkinél jelenik meg a hüvelyszárazság. A rendszeres szexuális élet például javítja a hüvely szöveteinek véráramlását, ami késleltetheti, sőt, akár meg is akadályozhatja a hüvelyszárazság kialakulását. Csökkenti a kockázatot az is, ha nem dohányzunk, hiszen ez is rontja a vérkeringés általános állapotát. Egy kutatás szerint pedig kisebb eséllyel alakul ki hüvelyszárazság azoknál, akik természetes úton szültek, mint akik egyáltalán nem, vagy kizárólag császármetszéssel hoztak világra gyermeket.

A tabu ledöntését talán segítheti az a tény, hogy az ösztrogén mennyisége fiatalabb korban, például a szoptatás ideje alatt is csökkenhet, így hüvelyszárazság ilyenkor is előfordulhat. De antibiotikumok, fogamzásgátló tabletták, allergiára szedett antihisztaminok, illetve az antidepresszánsok is megváltoztathatják a hüvely állapotát.

Más esetekben valamilyen betegség kezelésének mellékhatásaként csökken az ösztrogénszint, s hozza magával a kellemetlen tünetet. Ilyen lehet a petefészkek sebészeti úton történő eltávolítása, valamely daganat kemoterápiája vagy a medence területét érintő sugárkezelés, illetve az emlőrák hormonkezelése.

Emellett szót kell ejteni a lelki alapon előforduló esetekről is, amikor tartós, vagy intenzív stressz, esetleg olyan blokkok és gátak állnak a háttérben, amelyek a hormonháztartás működését, azon keresztül pedig a hüvelyhám ciklikus változását is negatívan befolyásolják.

Hüvelykúptól az intim lézerig 

Mivel sokan söprik a szőnyeg alá a problémát, vagy azzal áltatják magukat, hogy ezt az idő múlása, netán egy adott betegség miatt el kell fogadniuk, a kezeletlen hüvelyszárazsághoz nem egyszer olyan szövődmények társulnak, mint a bakteriális vagy gombás hüvelyfertőzés, a gyakoribb felfázás, azaz hólyaghurut, vagy egyéb húgyúti fertőzés.

A hüvelyszárazság a kismedencei sugárkezelés, vagy a kemoterápia gyakori mellékhatásaként is ismert, és kezelés nélkül az életminőséget olyan mértékben ronthatja, hogy az a beteget akár az onkológiai terápia befejezésében is gátolhatja. Ezekben az állapotokban amúgy is csökken az önértékelés, a nőiesség érzése, amin a kezeletlen hüvelyszárazság csak tovább ront.  Tehát a lényeg: a tettek mezejére kell lépni ahelyett, hogy évekig szenvednénk a pnaszoktól! Azt tudni kell, hogy a hüvelyszárazság kezelése mindig a tünet súlyosságától függ. Enyhébb esetekben elég lehet a közösüléskor alkalomszerűen használt sikosító. A különböző hidratáló, hormonmentes hüvelykúpok, krémek némelyike kúraszerűen és igény szerint hosszabb távon is használható. Ezek a termékek változatos összetételüknek köszönhetően nemcsak hidratálják, hanem regenerálják is a hüvelyhámot.

Ám az erősebb tünetekkel, például a naponta érzékelhető hüvelyi diszkomfortérzéssel járó hüvelyszárazság esetén – különösen, ha mellé még változókori, intenzív hőhullámok is társulnak – szóba jöhet az ösztrogénpótlás, ami történhet szájon át szedett gyógyszerrel vagy hüvelyi ösztrogénkészítménnyel. Azt azonban tudni kell, hogy a hormonpótlás hosszú távon fokozhatja a mell- és a méhtestrák kialakulását, ezért ma már sokan választják inkább a lézeres kezelést, aminek nincsenek ismert szövődményei vagy mellékhatásai.

A természetes megoldások hívei esküsznek a gátizomtornára: egyesek szerint megfelelő gyakorlással csodákat tehet a női szervezettel, ugyanakkor az intimtorna akármelyik kezelés kiegészítéseként is használható.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Cikatridina forgalmazója a Phytotec Hungária közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Cikatridina BrandChannel

Szülés utáni hüvelyszárazság: kevesen mernek beszélni erről

Azt gondolhatnánk, hogy a hüvelyszárazsággal kizárólag a változókorú nők küzdenek, pedig nemcsak idősebb korban fordulhat elő, hanem szülés után, szoptatás idején ugyanúgy jelentkezhet. Fontos, hogy beszéljünk róla, kezeljük a panaszokat, hiszen ez az állapot a mindennapjaink mellett az intim pillanatokat is megnehezítheti.

Cikatridina BrandChannel

Beszéljünk szakértővel a hüvelyszárazságról!

A hüvelyszárazságról, a vaginális atrófia meglehetősen zavaró tünetéről nem szívesen beszélünk, pedig sok nőt érint, főleg a kor előrehaladtával. Az ösztrogénszint csökkenése számos kellemetlen tünetet, köztük hüvelyszárazságot okozhat. Egy alapos nőgyógyászati kivizsgálással azt is megtudhatjuk, hogy a panaszaink enyhítésére elegendő-e egy hidratáló összetevőket tartalmazó hüvelyi készítmény – kenőcs vagy kúp – kúraszerű használata, vagy esetleg hormonterápiára van-e szükségünk a hüvelyhám helyreállításához, illetve ahhoz, hogy megszabaduljunk a mindennapokat megnehezítő irritációtól.