szerző:
Számlázz.hu

Falak dőltek le szeptemberben a bankrendszerben – a PSD2 uniós direktíva révén kinyílik a kapu a versenyre a hagyományos bankok mellett a fintech cégek számára is, így a bankszámlákra épülve új szolgáltatások jelenhetnek meg.

Miközben egyre többen beszélnek a világot átformáló technológiákról, mesterséges intelligenciáról, automatizálásról, dolgok internetéről, Európában a banki szolgáltatásokat az információs forradalom egyelőre nem forgatta fel túlságosan. Bár az interneten intézhető banki műveletek ma már alapvetővé váltak, 2019-ben azért azt nehéz megérteni, hogy vajon miért nem mennek át például az utalások hétvégén, ünnepnapokon vagy este? Ezekhez a tranzakciókhoz ugyanis ma már nincs szükség semmiféle emberi közreműködésre. Míg a világ számos országában ez nem probléma, nálunk ezt a bankrendszer nem tudta vagy nem akarta megoldani.

Ez a nehézkesség az európai vállalkozók érdekeit semmiképpen sem szolgálja, így az EU ezt a lemaradást látva döntött úgy, lépéseket tesz annak érdekében, hogy a lassú és korszerűtlen banki működés helyett modern pénzforgalmi környezet jöjjön létre, ahol az átutalások azonnal teljesülnek, és a pénzügyi szolgáltatók is motiváltabbak, hogy kielégítsék az ügyfelek igényeit. Ezért a tranzakciók sebessége, azaz az azonnali utalás bevezetése mellett egy másik lényeges területen is lépett, hogy versenyre sarkallja a pénzügyi vállalkozásokat, így a bankok és az ügyfelek mellett egy harmadik fél is beszállhat a versenybe. A modernizálás és a versenyhelyzet igényéből született a PSD2 elnevezésű európai uniós pénzforgalmi irányelv, amely a várakozások szerint kinyitja a piacot.

A PSD2 intézkedés célja, hogy az Európai Unión belül biztonságosabb és innovatívabb pénzügyi tranzakciókat hozzon létre, és eltakarítsa az akadályokat az úgynevezett open banking elől. Eszerint a számlatulajdonos beleegyezésével a pénzintézeten és az ügyfelein kívül egy harmadik fél számára is elérhetővé válnak a bankszámlához tartozó információk, így ezek a cégek is képesek lesznek bővíteni a szolgáltatási palettát, például számlatulajdonosi beleegyezéssel fizetést tudnak kezdeményezni.

A bankoknak mindehhez biztosítaniuk kell egy olyan felületet, ahol a megfelelő felhatalmazással rendelkező szolgáltatók az ügyfelek beleegyezésének birtokában elérik a bankszámlaadatokat. Ezt a felületet nevezik API-nak, azaz Application Programming Interface-nek.

Az új direktíva bevezetésével az új szolgáltatókat két csoportba sorolják. Az egyik csak a bankszámla információihoz férhet hozzá (AISP), a másik viszont ezen túl – még szigorúbb feltételek alapján – fizetést is kezdeményezhet (PISP). Mindezek a döntések tehát megágyaznak annak, hogy az IT-technológiát az üzleti alkalmazásokban kihasználó fintech cégek komolyabb erővel versenybe szállhassanak a bankokkal szemben.

Nyílnak a kapuk

Bár az uniós direktíváról még 2015-ben döntöttek, többször halasztották a bevezetését, így a bankrendszer kinyitására szeptember 14-ig kellett várni, az azonnali átutalás lehetősége pedig jövő márciusra várható.

Magyarországon egy cég már biztosan nagyon készül a banki információs kapuk nyitására, így a több mint 155 000 ügyfele részére végre ki tudja terjeszteni az eddig mindössze egy banknál működő üzleti alkalmazását. Sőt, hamarosan az utalások nagy részét lefedő többi nagy banktól is megkapják a szükséges információkat.

A Számlázz.hu pontosan ezért szerezte meg az AISP-engedélyt, mert amint hozzáférhetnek a bankok adatkapuihoz, azonnal tudják biztosítani a kapcsolódást, és ügyfeleik a lehető leghamarabb élvezhetik a bővülő szolgáltatás előnyeit.

Stygár László, a társaság szolgáltatásfejlesztési vezetője, alapító tulajdonosa szerint egészen furcsa volt a legtöbb kereskedelmi bank korábbi hozzáállása. Bár többüket próbálták eddig is rávenni, hogy bekapcsolhassák őket a szolgáltatásukba, egy kivétellel mindig falakba ütköztek – hiába a komoly üzleti lehetőség. A tárgyalásokon a pénzintézetek több érvet is felsoroltak a bevezetés ellen, amelyek leginkább a bankbiztonságról, a ráfordított időről és a pénzről szóltak, de az ügyfelek igényeiről szinte soha nem beszéltek.

„A bankok jelentős részét jelenleg inkább csak a félelem motiválja, és nem az ügyfelek érdekei” – állítja a cég szolgáltatásfejlesztési vezetője. A Számlázz.hu viszont szerinte nem a bankok szemszögéből gondolkodik, hanem a vállalkozókéból. Ezért is hozták létre az autokassza szolgáltatásukat az egyetlen olyan partnerrel, amely nyitott volt, a MagNet Bankkal. A bankokat fenyegető, közelgő határidő nyomására azonban a Számlázz.hu már három másik bankkal is elkezdett összedolgozni annak érdekében, hogy a teljes nyitás után gördülékenyen működjön a számlaadatok információátvitele is. Ebben persze komoly fegyvertényt jelentett, hogy a rendszerük már készen volt, és a MagNettel már üzemelt is, így ezt kell majd csak kiterjeszteniük. A tervek szerint náluk hamarosan összesen 6-10 bank is készen állhat arra, hogy működjön az autokassza rendszerében.

Szabadítsuk fel Gizikét!

Tény, hogy ez a szolgáltatás komoly terheket vesz le a vállakról. A könyvelés során – főleg a sok számlát kibocsátó cégeknél – komoly energiát emészt fel az a művelet, amikor újra és újra meg kell vizsgálni, hogy egy-egy számla esetében megérkezett-e már az utalás, így a beérkezett pénzeket vég nélkül, manuálisan kellett összepárosítani a számlákkal. A gyakorlat eddig leginkább az volt, hogy a könyvelők kézzel gépelték be a bankszámlaadatokat, de ez az, amit többé már nem kell megtenniük. Az autokasszában a vállalkozók bankszámlái ugyanis össze vannak kötve a számlázási rendszerrel, és egy automatizmus elvégzi a rengeteg munkaórát felemésztő feladatot.

A Számlázz.hu szolgáltatásfejlesztési vezetője szerint ezt persze úgy is fel lehet fogni, hogy jönnek a robotok és elveszik Gizike munkáját, de érdemes lenne megkérdezni Gizikét is, hogy élvezte-e ezt a bizonyos munkát: „Gizikét inkább fel lehet szabadítani, mint Izaurát, és másfajta feladatot lehet neki adni”.

A rabszolgamunkát végző könyvelők béklyóinak elszakítása tehát már csak egy lépés. Szerencsére elég, ha az átutalás egyik oldalán a Számlázz.hu-nál bekötött bank áll, hiszen így már megjelenik a tranzakció. Ez pedig, a több mint 155 ezres ügyfélbázisukkal, óriási lehetőségeket rejt magában.

A banki adatkapuk kinyílásával az autokassza mindig küld majd üzenetet a számlamozgásról, emellett automatikusan össze is párosítja a beérkező pénzt a számlával, és a kisvállalkozónak sem kell majd a gép előtt ülni éjszakánként, hogy ellenőrizze a számlakiegyenlítettséget. Ráadásul a Számlázz.hu szolgáltatásán belül van egy olyan lehetőség is, amely a lejárt esedékességű számlákról automatikus emlékeztetőt küld a vevőnek.

Ha pedig majd még az azonnali tranzakciókkal a hétvégi időszak sem zavar majd be, akkor még egyértelműbben működik majd a rendszer, és még többre lesz képes. A Számlázz.hu már jelenleg is a könyvelőprogramoknak megfelelően bocsátja ki a számlákat, amit így csont nélkül át lehet azokba tölteni; jó példa erre a szintén felhőalapú SMARTBooks könyvelőprogram. A Számlázz.hu szakemberei most éppen azon dolgoznak, hogy a bankszámlakivonatokat is automatikusan áttöltsék a könyvelési rendszerbe, rengeteg könyvelőt mentve meg ezáltal a kézi beviteltől. Ha pedig a jövő rendszerét nézzük, akkor az azonnali utalással mindez valós idejűként működik majd.

 

Egy csónakban a Google-lel

A Számlázz.hu a valós idejű, azonnali információnyújtás segítségével olyan szintű szolgáltatást tesz elérhetővé a legkisebbeknek, amelyek eddig a közép- és nagyvállalatok kiváltságai voltak, így nemcsak a felső pár százalékhoz jutnak el ezek a lehetőségek.

Mindez azt mutatja, hogy a Számlázz.hu ma már nem szimplán egy számlázó program, hanem egy ökoszisztéma, egy olyan szolgáltatáshalmaz, amely neuronhálózatként köti össze a több mint 155 ezer vállalkozást, és ezáltal sokkal többet képes nyújtani.

Stygár László szerint a cég digitális ökoszisztéma víziójának kialakításában az Európai Unió és a NAV is partner, hiszen ott is dolgoznak olyan emberek, akik értik a világ trendjeit, illetve a digitalizációt.

„Egy csónakban evezünk, amelyben a Google és az Apple egyfajta óriás hálózat, a Számlázz.hu pedig ugyan kisebb lépték, de hasonlóképp hálózatban gondolkodik – ezt már szerencsére a NAV és az Unió is érti. A digitalizáció ugyanis óhatatlanul áthatja majd a magyar gazdaságot is. Ahogyan a Messengert és a Waze-t is mindenki használja, úgy nálunk Magyarországon is még többen használják majd a Számlázz.hu-t, mert látják, hogy ezzel könnyebb lesz az életük.”

Az oldalon elhelyezett tartalom a Számlázz.hu megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.

Őrült vállalkozás, de van benne állami biznisz

Őrült vállalkozás, de van benne állami biznisz

A ma már érthetetlen régi szleng is megújult a beatkorszak szörnylátomásában

A ma már érthetetlen régi szleng is megújult a beatkorszak szörnylátomásában

Videón az eperjesi gázrobbanás pillanata

Videón az eperjesi gázrobbanás pillanata

Megérkezett a karácsonyi ajándék a Nemzetközi Űrállomásra

Megérkezett a karácsonyi ajándék a Nemzetközi Űrállomásra

Kevés volt az 510 lóerő, 610 lovas lett az új BMW X3 M

Kevés volt az 510 lóerő, 610 lovas lett az új BMW X3 M

Ellenzéki Borkai-ügyet ígér az „Angyal ügyvédje”

Ellenzéki Borkai-ügyet ígér az „Angyal ügyvédje”