szerző:
hvg.hu

Információink szerint Győrnél autóval karambolozott a Zürichből a Keleti pályaudvarra tartó railjet hétfő este. A gépkocsit a vonat maga alá gyűrte, a vonaton senki nem sérült meg, de az autó és a mozdony is kigyulladt.

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, Győr és Öttevény között 20 óra 20 perckor a Budapestre tartó RailJet egy személygépkocsival ütközött. A személygépkocsi a jól működő fény és fél-sorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre - erősítette meg a Mávinform információnkat hétfő este.

A police.hu szerint az autó műszaki okok miatt vesztegelt a síneken. A gépkocsi vezetője a rendőrség ügyeletét értesítette arról, hogy járművével defektet kapott, ezért nem tud a vasúti sínekről továbbhaladni. A balesetben a gépkocsi vezetője nem sérült meg. A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Both Ferenc, a MÁV sajtóügyeletese közölte: a mozdonyvezető megpróbálta a vonatot vészfékezéssel megállítani, de ez nem sikerült, csak jóval az ütközés után. A vonaton nem sérült senki. A gépkocsit a vonat maga alá gyűrte.

Az ütközés következtében a gépkocsi is és a mozdony is kigyulladt. Ezen a szakaszon jelenleg áll a vonatközlekedés. Emiatt a vonalon közlekedő vonatok utasai, 50-60 perc késésre számítsanak, a rendőrségi helyszínelés befejezéséig.

Információink szerint az utasoknak el kellett hagyniuk a vonatot, kint vártak a hidegben, páran meg elindultak gyalog. A vonaton háromszázan utaztak, értük várhatóan mentesítő vonatot küld a vasúttársaság.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Woodstock 50. évfordulójára készült ez a rikítóan színes VW hippibusz

Woodstock 50. évfordulójára készült ez a rikítóan színes VW hippibusz

Újabb megkötéseket jelentett be Novák Katalin a fiatal házasok kölcsönéhez

Újabb megkötéseket jelentett be Novák Katalin a fiatal házasok kölcsönéhez

Tilos lesz a magáncélú netezés a munkahelyi számítógépen

Tilos lesz a magáncélú netezés a munkahelyi számítógépen

Esztergomban fogták el a zuglói gyilkosság gyanúsítottját

Esztergomban fogták el a zuglói gyilkosság gyanúsítottját

Nyomkövető kutyákkal az utolsó pillanatban találtak meg egy eltűnt 87 éves férfit a rendőrök

Nyomkövető kutyákkal az utolsó pillanatban találtak meg egy eltűnt 87 éves férfit a rendőrök

Ez fájni fog: bezárja angliai üzemét a japán autóóriás

Ez fájni fog: bezárja angliai üzemét a japán autóóriás