szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Átfogó közúti ellenőrzést tart a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a katasztrófavédelem és a közlekedési felügyelőség - cseh, román és szlovák társszerveik bevonásával - csütörtökön az M3-as autópálya Hajdú-Bihar megyei szakaszán Görbeházánál.

A járműveket a görbeházi pihenőhelynél kiterelik, a vezetőknél elsősorban az ittasságot, a sebességhatárok és a pihenőidő betartását ellenőrzik. Megpróbálják kiszűrni a túlsúlyos vagy rossz műszaki állapotban lévő járműveket, de a körözött személyekre, tárgyakra és járművekre is figyelemmel lesznek - mondta Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.   

Kiss Szilvia a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szerint az ellenőrzési akció célja a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek megelőzése is. Ezért a katasztrófavédelem iparbiztonsági szakemberei megvizsgálják a fuvarokmányokat, a jelöléseket, az előírt kötelező védőfelszerelések meglétét, az árukezelés, a rakományrögzítés szabályainak betartását, valamint a szemmel látható szabálytalanságokat, sérüléseket. 

Kupecz József, az adó- és vámhivatal illetékes szóvivője hozzátette, nemzetközi megállapodás alapján cseh, szlovák és román ellenőröket is bevontak az M3-as autópálya görbeházi pihenőjében folyó ellenőrzésbe. A pénzügyőri ellenőrzések kiterjednek egyebek mellett a jövedéki termékek szállításának, birtoklásának vizsgálatára, a vezetési és pihenőidőre, valamint a külföldi rendszámú gépjárművek használatának jogosultságára - ismertette Kupecz József.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!