szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Romániában a Dacia gépkocsigyár több ezer alkalmazottja tüntetett szerdán, és azt követelték, hogy a hatóságok minél hamarabb építsék meg a Pitesti-Nagyszeben közötti autópályát, amely fontos a romániai gyár számára.

A román közszolgálati rádió szerint 4-5 ezer ember vett részt a gyár dolgozóinak érdekeit védő szakszervezet által szervezett megmozduláson. A mintegy másfél órás akciót helyi idő szerint délután kettőkor fejezték be, és a tervek szerint a munkások később pótolják a kiesett munkaidőt, ugyanis a tüntetés ideje alatt szünetelt a munka a gyárban.

A dél-romániai Pitesti város melletti Mioveni településen működő Dacia-üzem többnyire nyugati exportra dolgozik, és a gyár vezetői korábban elmondták, hogy naponta 350 teherautó hagyja el a gyár kapuját, és szállítja az eladásra szánt Dacia-járműveket Románia nyugati határa felé. Ezen az útszakaszon egyedül a Pitesti és Nagyszeben közötti autópálya terve kérdéses, ugyanis a román hatóságok 2020 utánra halasztották a Déli Kárpátokat átszelő autópálya megépítését.

Korábban a gyár vezetősége is elégedetlenségét fejezte ki emiatt. Közölték, hogy járművenként 30 eurót takarítanának meg, ha létezne az autópálya, de ez még nem elég nyomós érv azért, hogy a Dacia elhagyja Romániát. Nicolas Maure, a Renault Románia vezérigazgatója február végén elmondta: a francia gyártó egyelőre nem telepíti át a mioveni összeszerelő üzemét a marokkói Tangerbe, de leszögezte, a romániai gyárnak meg kell őriznie versenyképességét, ami a romániai infrastruktúra fejlesztésétől és a bérköltségektől is függ.

Traian Basescu román államfő február elején jelentette ki, hogy Románia elveszítheti a Dacia mioveni összeszerelő üzemét amiatt, hogy a kormány nem tekinti prioritásnak a Pitesti-Nagyszeben közötti autópálya megépítését.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!