szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jó érzés látni, hogy ha baj van, ott is segítenek egymásnak az emberek.

Az Oroszországban közlekedő autók fedélzeti kameráiról általában kétféle tartalmat töltenek fel a videómegosztókra. Egyrészt azt, ha egy sofőrnél elpattan a cérna, és a kocsiból kipattanva próbál meg kárt tenni a másik autójában, másrészt pedig olyat, amin valamilyen érthetetlen manővert hajt végre a sofőr – aminek persze baleset a vége. Na meg persze néha azt, hogy valaki majdnem felgyújt egy benzinkutat, de ez már tényleg csak hab a tortán.

Éppen ezért jól eső érzés azt látni, hogy ha valamilyen baj történik, akkor azért ott is összeállnak az emberek, hogy segítsenek a másikon. Ilyen volt az az eset is, amit egy autós rögzített.

A felvételen jól látható, hogy két autó csókolózott össze a szemközti sávban, amiből az egyik végül a feje tetején állt meg. Ilyenkor persze nem szabad csak úgy továbbhajtani, hiszen könnyen lehet, hogy súlyos sérültje van az esetnek, de még a szokottnál is többen álltak meg a balesetet látva. És nem azért, hogy bámészkodjanak, hanem azért, hogy segítsenek.

Néhány másodperccel később már vagy egy tucatnyian állták körbe a felborult autót, hogy újra a kerekeire állítsák. Végül sikerült nekik, és bár ez a videón csak néhány képkocka erejéig látszik, azután sem mentek tovább, hanem igyekeztek nyugtatni és segíteni a balesetet szenvedett autósokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!