szerző:
Demeter Péter
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Harmadik nemzedéknél jár a Volkswagen legnagyobb autója, a Touareg, amellyel a gyártó most érezhetően az elit ligában is játszani szeretne. Az autóban például akkora képernyő van, mint egy dizájnos nappaliban. Persze nem csak ez bizonyítja, hogy ez most a német márka pillanatnyilag legfejlettebb autója. Kipróbáltuk.

A Volkswagen Touareg a német konszern palettáján – a nagy SUV-k közt – eddig amolyan igásló szerepét töltötte be: nagy, erős, minőségi, és ésszerűbb választás, mint egy Audi Q7, nem is beszélve egy Porsche Cayenne-ről. Most ezt a határvonalat elmosták. Olyan, mint ha arra is engedélyt kaptak volna, hogy még az Audi Q7-es közönségére is célozhassanak. Ez a Touareg ugyanis jobb autó, mint az Audi Q7-es.

Képgaléria.
©

A kupélimuzin Volkswagen Arteon megjelenése óta érezhetően frissült a Volkswagenek formaisága, és ezt látni az új Touaregen is. Egyetlen vitatható eleme, hogy az orrészén már annyi a króm, hogy lassan a kínai klónján is kevesebbet használnának belőle.

Az autó megjelenésének leghangsúlyosabb eleme amúgy a szélessége, a normál parkolóhely-felfestések között már tényleg alig fér el. A kocsi hossza 4,93 méter, 8 centivel több mint korábban volt, mint jeleztük, két milliméter híján két méter széles, míg a magassága 1,7 méter. Ez a mátrix már kiad egy olyan komoly csomagteret is, ami alapból 810 literes.

Cinemax

Az igazán nagy reveláció a kocsi kabinterében van. A mai autók vitatható minőségű központi kijelzői miatt sokáig tartotta magát a nézet, hogy ezek nem is mások, mint „egérmozik”, aztán jött a Tesla, és egy komplett 19:6 képarányú, asztali PC-monitort rakott a Model S-be, lapjára állítva. A konkrét megoldás esztétikáján itt is lehetett nevetni, de a koncepción nem érdemes.

©

A Touaregnél a méretet most az igényességgel is sikerült kombinálni, nem „ráragasztott tabletek” vannak a műszerfalon, hanem ki van találva, miként integrálható ekkora képernyő ilyen helyre - fizikailag és az elképesztő mennyiségű funkciót tekintve egyaránt. Igaz, hogy egymilliós extra egy ilyen Innovision Cockpit, de tény, hogy más világba csöppenünk vele: 25 centiméteres, szélesvásznú térképet kapunk a kormánykerék mögé vezetés közben, valamint egy 38 centi (!) széles képernyőt a középkonzolon.

Mivel ez az egész lényegében a főszereplője az új Touaregnek, az is a dolga, hogy beszippantsa az óvatlan tulajdonost. Egész biztosan órákat lehet eltölteni azzal, hogy mi, merre, érhető el a rendszerben. Például alapból két képernyőfelületet használunk. Az egyiket, amikor navigálunk – ilyenkor a teljes képernyőn fut a Google térkép - , illetve egy másikat, ha a rutinfeladatokat – rádió, telefon, közlekedési üzenetek, óra – akarjuk látni. A rendszer egyébként nemcsak látványos, de kellően gyors is.

©

Kérdőjelek annyiban még így is vannak, hogy bármennyire is grandiózus ez a rendszer, ha például iPhone CarPlay-t használunk, akkor a varázslat fele köddé válik, mert ennek képét látjuk, csak a szokásosnál nagyobban.

Két tekerőgomb maradt azért a Touaregben mutatóba, a vezetési mód programválasztója és a légrugós felfüggesztés kezelője, amellyel az autó hasmagasságát állíthatjuk. Pontosabban: van még egy hangerő gomb is – ami kissé furán is fest a középkonzolon –, de ezt meg kellett őrizni az utasoldalon ülők számára.

Így mulat az úri közönség

Az új Touaregnek, saját szerepkörén túl, át kellett vennie a Volkswagen Phaeton örökségét is, amely a márka luxuslimuzinja volt, de nem túl sikeres, ezért megszüntették a gyártását. Az új, nagy SUV-nak tehát extrákban is sokat kell adnia – és jó sok pénzért tényleg luxusszínvonalra hozható fel a Touareg. Néhány példa erre: masszázsülések 426 ezer forintért, összkerék-kormányzás légrugós futóművel 1,9 millióért, intelligens, lézeres fényszórók éjjellátó asszisztenssel, összesen 1,2 millió forintért (erről külön is írtunk) – ezek mind elérhetők Touareghez.

Az éjjellátó egyik este be is jelzett, egy teljesen sötét helyen, pocsolyák mellett bóklászó gyalogosra. Lilára váltott a figyelmeztető-négyzet és jókorát sípolt a rendszer, de talán kicsit később, mint kellett volna. (De baj szerencsére nem lett belőle.)

©

Dízel, de nem hallod

Az új Touareg motortérben egy 286 lóerős, 3.0 literes, hathengeres dízelmotor van. Lényeges kitétel, hogy a fogyasztási és emissziós értékeit már sikeresen le is mérették az új szabályok szerint. Ennek azért van különös jelentősége, mert rengeteg modell manapság éppen ennek hiánya miatt nem kapható a Volkswagennél.

A Touareg motorja 600 Nm-es nyomatékú, és egy nyolcfokozatú duplakuplungos váltóhoz kapcsolódik, ami mára igazán kiforrott darab. 2200-as fordulatszámtól meglévő nyomatékcsúccsal nem is kell csodálkozni, hogy könnyedén elboldogul a 2,2 tonnás autóval. A motornak a kabintérben gyakorlatilag nincs hangja – pedig dízel –, ami elsősorban a hangszigetelést dicséri. Apró, de kellemes, mélyről jövő hathengeres hang csak akkor van, amikor meglódul az autó.

©

Nagyon divatos összetevő lett az autóiparban az összkerék-kormányzás is, a Volkswagennél a Touareg az első, amely megkapta. Egy ilyen széles autónál ez tényleg áldás, legfőképp egy plázaparkolóban. 37 km/h-s tempóig ellentétes irányba fordulnak a hátsó kerekek , mint az elsők, így a közel ötméteres autónál egy métert nyerünk a fordulási kör átmérőjén – a Touareg így nagyjából akkora helyen fordul, mint egy VW Golf.

Nagyobb tempónál a hátsó tengelyek már az elsőkkel azonos irányba fordulnak, ez bőven elég ahhoz, hogy stabilabb legyen a kanyaríven. Mindemellé az általunk tesztelt, R-Line csomagos kivitelben már benne volt egy olyan aktív futómű -stabilizátor is, amely nem engedi dülöngélni a kanyarokban a 2 tonnás monstrumot, illetve 120 km/h feletti tempónál akár 3,5 centivel lejjebb is engedi az autót az úttesthez, ami szintén a komoly mértékben növeli a stabilitást.

©

Alapvetően a Touaregnél az is látszik, hogy a kényelmes, hosszú távú autózás az ő terepe. Egy teletank esetén a gyárilag megadott 6,6 literes átlaggal még a bűvös 1000 kilométeres hatótáv is meglehetne, de nekünk sajnos nem sikerült 9,4 liter alá vinni az átlagfogyasztást, úgyhogy ez nem jött össze. A dízelmotor piaci jogosultságát így is nagyon jól mutatja, hogy el sem merjük képzelni, egy benzinessel milyen fogyasztás jött volna ki.

Konklúzió, árak

Ha már arról is írtunk, hogy a luxusközönséget is ki kellene szolgálni, azért abba nehezen fér bele az ajtók egyszerű, fekete, konfekció-műanyag borítása a zsebeknél, vagy a megmaradt vakgombok. Kár, hogy ezekkel nem kezdtek valamit. A kocsi listaára, ha mindent beleveszünk, 29,3 millió forint volt, amire a Volkswagen most mégis egy 23,9 milliós ajánlati árat ad. Jelen pillanatban technológiailag ez az egyik legkomolyabb szereplője a nagy-SUV-k piacának, és ebben a szegmensben ezzel az árral még inkább lefele lóg ki a mezőnyből.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Rogán a tüntetőkről: A balhé szándéka vezérli őket

Rogán a tüntetőkről: A balhé szándéka vezérli őket

3,3 milliárd került Tállai focicsapatához

3,3 milliárd került Tállai focicsapatához

Hobo: „Lehet, hogy holnap én leszek a Soros. És akkor mi van?”

Hobo: „Lehet, hogy holnap én leszek a Soros. És akkor mi van?”

Fegyelmi eljárás indulhat Márki-Zay Péter ellen

Fegyelmi eljárás indulhat Márki-Zay Péter ellen

Szegedi kutatók rájöttek, hogyan lehet kitrükközni a baktériumok szuperképességét

Szegedi kutatók rájöttek, hogyan lehet kitrükközni a baktériumok szuperképességét

„Mi szívtuk meg” – pisilni sem tudnak kimenni az MTVA-ban rekedt tévések

„Mi szívtuk meg” – pisilni sem tudnak kimenni az MTVA-ban rekedt tévések