Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Szinte új volt ez a divatterepjáró, amikor frontálisan ütköztek vele, és egy elszánt autószerelő úgy döntött, új életet lehel bele.
Az alábbi videó főszereplője egy 2019-ben gyártott BMW X6 M, melyet mindössze 7 300 kilométernyi használatot követően nemrégiben totálkárosra törtek. Az 575 lóerős 4,4 literes biturbó V8-as motorral szerelt SUV-val 160 km/h-s tempóval ütköztek egy 40 tonnás kamionnak.
Az A-oszlop nélküli, meggyűrt tetős, hátratolt B-oszlopos roncsot egy autószerelő megvásárolta a feleségének, és a fejébe vette, hogy teljesen helyre hozza a bajor technikát.
A tréleren hazaszállított autót sikerült beindítani, sőt, a kocsi önerőből gurult be a garázsba. A lényegi történés 08:25-nél kezdődik:
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.