Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A balesetben az agrártárca járműve volt érintett. A kerékpáros megsérült, kórházba vitték.
Elütött egy kerékpárost kedd délután az Agrárminisztérium Volkswagen Transportere a Margit hídnál – írta a balesetről fotót is közlő Telex egy olvasójára hivatkozva.
A lap kérdésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte, hogy a baleset 16 óra 20 perckor történt a II. kerületben. A kerékpáros az ütközést követően megsérült, kórházba szállították. A jármű vezetője azonnal a kerékpáros segítségére sietett, biztosította a helyszínt, és hívta a mentőket.
A kisbuszt a tárca egyik sofőrje vezette, az utasai nem sérültek meg. A járműben utazott a minisztérium egyik alkalmazottja.
„Az Agrárminisztérium mindent megtesz azért, hogy segítse a kerékpáros mihamarabbi felépülését” – írták.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.